Veled álmodtam az este. Annyira tipikus, már-már közhelyes ez a dolog az életemben. Valahogy ilyenkor mindig beletemetkezek ezekbe a napokba, mint egy boldogsággal megtelt bársony takaróba. Átjárja a szívemet a melegség, az erő, a szenvedély és a remény érzése. Azok az érzések, amiket csak akkor; tudod, ott veled éreztem. A legtöbb alkalommal ilyenkor mosolyogva ébredek. Mindig valami furcsán különleges álom jut neked. Egy tökéletesre festett vászonkép, egy frissen sült almáspite illata, egy gyönyörű virágokkal teli kert látványa, boldogságtól repkedő emberek és tejföl szőke fürtökkel szaladgáló, homokban cigánykereket hányó azúrkék szemű gyerekek képe ez. Idilli álom. Pont, mint te voltál. Idilli és még inkább álom. Egy hatalmas ábránd. Egy örökre belém égett jövőkép emléke, ami alapjaiban omlott össze.
Olyanok voltunk mi, mint egy át nem gondolt, mozikban elbukó nagy költségvetésű film, mint egy átadás után összeomló felhőkarcoló, mint a tegnap milliárdokat érő bukott tőzsderészvények. Átgondolatlan, értelmetlen, felesleges, bukásra ítélt, megfúrt történet ez. Egy hiba a gépezetben, amit ha kijavítunk sokkal jobb, fejlettebb széria kapható. Mi pedig javítottuk és megkaptuk. Csak külön-külön.
Néha, leginkább ezeken a napokon beletemetkezek az érzésbe és a kérdésbe. Vajon már boldog vagyok-e? Ugyanis ezt a kérdést te tetted fel nekem először az életemben. Valószínűleg ezért lettél te a történetemben az aki. A mérföldkő, a dobbantó, ami elindított egy szebb élet felé. Egy harcokkal és akadályokkal megfűszerezett rögös út felé, ami sokkal boldogabb, mint bármi, ami előtte történt velem.
Vajon ez az élet boldog? Nem tudom. Azt hiszem, az elmúlt éveim azt igazolják, hogy a boldogság keresése minden élet mozgató rugója. A boldogság egy örök elégedetlenség hatalmas halmaza, ami hajt minket előre. Ami miatt többre, szebbre, jobbra, nagyobbra és teljesebbre vágyunk. A boldogság fogalma egy hatalmas filozófiai kérdés. A boldogság mások szerint egy pillanatnyi állapot.
Az érzés, ami elönt, ha elismernek a munkádban és megbecsülnek.
Az érzés, ami elönt, ha megveszed életed első otthonát, ami csakis a tied.
Az érzés, ami elönt, ha kézzel fogható az eredménye annak, amit teremtettél, alkottál.
Az érzés, ami elönt, ha valamit elértél, valami régen dédelgetett álmodat utolérted, megszerezted.
Ez az érzés az, ami miatt a szemünk egy pillanatra felragyog, a szánk hatalmas, széles vigyorban teljesedik ki és gondolatban repül velünk a világ. Ez tudod olyan, mint ott veled a padon ülni és percekig, szótlanul egymás szemében elveszni. Felejthetetlen pillanat.
Aztán felébredünk. A ház bár szép, a konyha pedig olyan, aminél jobbat álmodni sem lehet, ettől még csend van és magány is néha, amikor beengedem az ablakon. A munkám teljes, de nincs senki, akivel megoszthatnám a sikereimet. Az alkotásaim pont úgy hevernek a fiókomban egymásra pakolva, mint egykori elfeledett életképeim a jövőről, a boldogság gondolatáról.
Boldog vagyok. Csak máshogy boldog, mint azt néhány éve képzeltem. Máshogy boldog, mint azt képzeltem, mikor megkérdezted. Máshogy boldog, mint ahogy veled képzeltem.
Pár éve fiatalon, megtörten azt hittem az a boldogság, ha megtalálom azt, akivel egy szép házban, sikeresen, karrierünk csúcsán, a fűben fetrengve a kutyáinkkal és a gyerekeinkkel belenevetünk abba az óvó buborékba, ami körbe ölel minket.
Ma már azt gondolom a boldogság belülről, bennünk fakadó pillanatnyi érzelem, még az előbb felfestett idealizált kép nem más, mint egy ábránd, ami felé azt hisszük tart az életünk, de sosem érjük el. Hol is van akkor a boldogság? Efelé az idealizált ábránd felé tartó út macska kövei alatt, amikben megbotlunk. Amiken megakadunk, és amikbe beletemetkezve még többre vágyunk. Ami miatt azt érezzük nekünk nem elég, a most. Ez jó dolog? Egy bizonyos szintig azt hiszem ez maga az élet. De nem, jelenleg még mindig nem elég a most. Viszont a jelenben már fel tudna épülni a felhőkarcolom és siker széria lenne a film, ami a képkockáimból készülne, még akkor is, ha a happy end, az idealizált kép, ami a fejemben épült sok éven át, csak egy pillanat lehetne. Boldog vagyok? Boldogabb, mint hittem, hogy leszek, de máshogy, mint azt egykor reméltem.
További cikkek
