Egyszer meglátja Ő is

Egyszer meglátja Ő is.

Csak ülök és nézem őt. Csendben figyelem. Kívülről, hiszen nem akar befogadni. Néha ezt egy elképesztő fájdalomként élem meg. Majd továbblendülök rajta és tovább figyelem. Figyelem, ahogyan cselekszik, ahogyan él, ahogyan néz, ahogy sétál, ahogy mozdul, ahogy érint, ahogy szeret és ahogyan létezik. Mégsem értem. Egyszerűen nem. Istenemre mondom, nem értem miért nem szeret engem.

Már kicsi kora óta vele vagyok, akkor még elég sokat voltam 100%os kötelékkel vele. Semmi sem tántorította el. Sem, amikor nem ment elsőre a fordulás, sem, amikor az első állásoknál vagy járásnál elesett. Semmi. Amikor fejjel lefelé csúszott a csúszdán és a plezúr teljesen lejött az álláról, akkor sem ijedt meg. Később még a harci sérülést is büszkén viselte. A sérülést, ami akkor még dicsőség volt. A tanulás és a fejlődés dicsősége. 

Majd valami történt. Csúfolódások az iskolában, tanárok általi rossz visszajelzés. De volt olyan, hogy az Anyukája mérges volt, megbántotta őt és ettől egyből ellökött magától, azt érezte nem elég jó, nem érdemli meg a szeretetet.

Telt múlt az idő, a helyzet nemigen javult.
Csomó barátja lett, társasági életet élt, a hobbijaiban kimagaslott, mégsem akarta, hogy támogassam őt.
Nélkülem csinálta végig az eddigi sikereit. Volt olyan pillanat, amikor engedte, hogy ott legyek és segítsem, de a siker után egyből ellökött és visszalépett.
Nem is értem, annyira tehetséges és sikeres ember már most, pedig olyan fiatal. És ennél csak jobb lehetne, ha engedné. 
De nem engedi. Valamiért nem. Ha együtt csinálnánk, sokkal több mindenre lenne képes. 

De nem csak ő van ezzel így. Sokszor mikor társaságban van, a többi ember Önbizalma is ott van. Sokan nincsenek az Embereikkel. Csak mögöttük vagy mellettük gubbasztanak, mint Én. Ülnek és várják, mikor pattanhatnak bele a helyzetbe és mikor mehetnek végre oda, ahol az igazi helyük van. Mikor egyesülhetnek a személyiséggel és mikor élhetik meg azt, hogy igenis fontosak. Hogy fontos, hogy az Ember az Önbizalmával legyen.

Egy-egy ilyen társaságban van olyan Önbizalom, aki nagyon jól megcsinálta magának és mindig ott van az Emberével, 100%ig. Értitek? Száz százalékosan. 
Sokszor ezeknél nem is értem, hogyan lehet mindez, hiszen nincs mire. De mégis.
Ő tudja, hogyan tudja érvényesíteni magát az Emberekkel. Nem tudom hol tanulhatta.

Szeretnék én is folyamatosan dolgozni, segíteni, de sajnos nem tudok. Javul a helyzet folyamatosan, és már többször együtt tudunk lenni, de még mindig kevés.
Eközben én, továbbra sem értem.
Egy szép Emberről beszélünk, tele ambícióval és céllal. Tele vágyakkal és érzelmekkel.
Szép arccal, nagyon jó adottságú testtel, jó megjelenéssel, ízléssel és tele szeretettel, jószívűséggel.
Neki ez mégis kevés.

Amikor kiderült, hogy a szerelme félrelépett, akkor érthető, hogy lerakott, hogy kitaszított magából, még azt a picurka részemet is, amit sikerült belemásznom.
Az egy érthető szituáció volt. De, azóta, Ő, még jobb lett.
Sírosabb, nyűgösebb, érzékenyebb és a szemei is szomorúbbak sokszor, de mégis lett benne egy olyan keménység, ami még jobbá tette.
Azóta csak még jobb es még értékesebb, no és még csinosabb lett, mint az összes volt lány a szerelme életében.
Neki ez mégsem elég.

Egyszer meglátja Ő is, biztos vagyok ebben.

Én mindig itt vagyok, amikor szüksége van Rám, pattanok és együtt leszünk. Jó úton jár, érzem, hogy egyre többször vágyik rám. Egyre többször tesz azért, hogy ne akarjon ellökni. Látja már ő is, hogy Velem könnyebb lesz. De nem könnyű, tudom.

Úgyhogy én csak kívülről figyelem és megbecsülöm azokat a perceket, amikor végre ketten együtt kiteljesedhetünk. 
Hiszen az Ember, Velem, az Önbizalommal lesz teljes. Úgy tud kiteljesedni és elérni azt, amit igazán szeretne.