Meddő vagyok. Meddő vagyok?

Meddő vagyok. Ciszták tömkelege tarkítja az elvastagodott petefészkeim. A hormonháztartásom képtelen arra, hogy életben tartson egy magzatot. A testem is képtelen rá. A túlsúlyom miatt könnyen megvan, hogy beteg lenne. Cukros. Vagy esetleg immunbeteg pont, mint én. Megélné mindezt, amit én. Te kockáztatnál, te küzdenél?

Lassan öt éve járok orvoshoz, endokrinológushoz. Gluténmentesen étkezek, mert a szervezetem nem tud a gluténnel mit kezdeni. Minden reggel 3 szem gyógyszerrel kezdem a napomat, és kettővel fejezem be. Mindezt 24 évesen. De nem volt ez máshogy 19 évesen sem. Kövér vagyok, amely pontosan annyira fájó pontja az életemnek, mint az hogy beteg vagyok. Nincs rám írva, nem beszélek róla mindig és mégannyira sem magyarázkodok. Sosem védtem önmagam.

Kövér vagyok, mert hormonbeteg vagyok. Hormonbeteg vagyok, mert kövér vagyok.

A legrohadtabb ördögi kör, amiben valaha is részem volt. Megkeseríti a magányos óráimat, a gondolkodásomat, az önbizalmamat.

Mit jelent autoimmun betegnek lenni? Fáradt vagyok. Sokat. Akkor is, ha nem mondom. A koncentrációs képességeim látványosan romlottak az évek alatt. Foghatnám csak munkára, meg csak tanulásra. Tudom, hogy nem csak egy átlag fáradtság az enyém. A koncentrációs képességem még mindig jobb, mint sok más embernek, de közel sem olyan jó, mint néhány évvel ezelőtt.
Hullik a hajam, amit még elhumorizálok egy „szerencsére van minek kihullani” mondattal. Valószínűleg pár év múlva már nem fogok így nevetni. A nyakamban egy időzített bomba van. Egy sorvadó darabja a testemnek, amit a saját szervezetem pusztít. Göbös, golyvás, értéktelen, alig működő szerv. Ami miatt jelenleg nem lehet gyerekem.

Mit jelent PCOS-esnek lenni? Cisztákat. Inzulinrezisztenciát. Kispadot a cukorbetegség előszobájában. Mára már fájdalmat. Pokoli fájdalmat minden egyes hónapban. Fájdalmat, ami néhány napra korlátoz a munkámban és az életemben is. Két nap fekvést, szenvedést és olyan elemi fájdalmat, ami kihat mellkastól-bokáig. Akkora fájdalmat, ami miatt a fogorvosnál nem kérek érzéstelenítést, mert egy gyökérkezelés eltörpül mellette. Napokat, amiken nem tudok lábra állni, csak görnyedten feküdni és türelmesen várni a végét magatehetetlenül. Szőrt. Szőrt mindenhol. Arcon, combon, hason. Egy nőt, férfias szőrösödéssel. Egy nőt, akinek ez a helyzet jobban kihat az önbizalmára, mint a saját kövérsége. Cisztákat. Két haldokló szervet, időzített bombát, hatosával elhulló éretlen petéket, elvesztett lehetőséget. Azt, ami miatt nem lehet gyerekem

De mit jelentenek ezek együtt a lelkemnek?

Paradoxon, de sosem akartam egy párom mellett sem ennyire a gyógyulást, mint az egy év szingliségem alatt. Egy jobb életminőségre vágyok. Nem akarok fájdalmakat, nem akarok kövér nőt, nem akarok szőrös nőt, nem akarok gyógyszereket, nem akarok betegségtudatot és meddőséget sem.
Rengeteg munkám volt mindezt elfogadni. Ezt az állapotot, ezt a helyzetet és a tudatot, hogy ezzel együtt kell élnem. Az elfogadás fontos szerepe volt ennek az útnak. Az elfogadás indított el egy úton, ami végre változást tudott hozni. 

• Fogyást, egy bizonyos pontig.
• Javuló értékeket, egy bizonyos pontig.
• Fejlődő önbecsülést, egy bizonyos pontig.
• Javuló önbizalmat, egy bizonyos pontig.
• Egy szebb lélek létezését, egy bizonyos pontig.

Eddig a pontig. 

Azt gondolom, eljött az ideje az én harcomnak. Egy harcnak, ahol nem szégyellem már ezeket és nem titkolom. Nem simogatom a problémát, hanem kitépem azt és hátra hagyom. Legyőzöm, ha úgy tetszik.

Én belül csendben szenvedek és a legtöbben a környezetemben még csak megsem próbálnak megérteni. Tudjátok ti hányszor kapom meg ezeket?

• Miért nincs senkid?
• Neked mikor lesz már gyereked?
• Ajj, lassan már a te esküvődre kellene mennünk.
• Te fogytál?
• Te híztál?

Igazából az első zsigeri válaszom a „Mégis mi az Isten közöd van ehhez?” lenne, de igyekszek ilyenkor egy nagyot nyelni.

Elmondom, hogy nem akarok gyereket. Nincs senkim, nem is lesz. Ha fogytam, akkor is azt mondom, hogy híztam. Legyen min pörögni. Rosszabb napjaimon betolom, hogy nem lesz gyerekem, mert meddő vagyok és ilyenkor jókat szórakozok a lehűlt arcokon. 

Nem érzem, úgy hogy bárkinek köze vagy joga lenne az én méhemben vájkálni.

De azt sem, hogy az emberek nem tudnak az otthoni környezetükben problémára lelni, az enyéim helyett. De tegyünk egyszer kivételt. Legyen, előállok én a farbával.

Mi a véleményem a saját meddőségemről, amihez csak nekem van közöm? Íme:

Ha 19 évesen azt mondják, hogy meddő vagy az megöl téged lelkileg. Egy kamasz mi mást tehetne, mint elfojt mindent, amit az anyaságról felépített önmagában? Megtanulja elfogadni az elfogadhatatlant, azt hogy selejtes. Tudom ronda egy szó, de pontosan így éreztem magamat akkoriban. Persze ez a kép, ez az elhatározás egy ponton túl változik. Azt hinné az ember, akkor amikor szerelmes. Hányszor kapom meg, hogy majd jön az igazi, akinek szülni akarok és az mindent átértékel bennem.

A francokat!

Ha valaha, valamit átértékeltem/átértékelek, az csak magam miatt lesz, és azért történik majd meg, mert elhiszem, hogy képes vagyok rá. 

Tudod te idegen, rokon, barát, családtag hogy mit jelent, amit mondasz: Mikor lesz már gyereked?

Azt jelenti, hogy elvársz tőlem valamit. Elvárod, hogy megfeleljek társadalmi normáknak, a te elveidnek. Elvárod, hogy az én közel sem kész lelkemet kitegyem egy procedúrának, egy műtétnek, egy fúvatásnak, jópár beültetésnek, lombiknak, sírásnak, depressziónak, sikertelenségnek, kudarcnak, tönkrement párkapcsolatnak. Persze lehet igazad lesz. Lehet, hogy az aprócska kis esélyem hamarabb nyer, mint azt hinném. De nem tudhatod. Én sem tudhatom. Még az orvosok sem tudják, akik 5 éve velem küzdenek.  Elvársz valamit te, akinek semmi köze ehhez az egészhez. Beletiporsz a lelkembe minden egyes alkalommal, mert azt gondolod, hogy megteheted. Elszomorítalak! Nem teheted meg!

A meddőség ( még ha hiszem is hogy átmeneti ) és ez az egész betegség tanított meg arra, hogy mi emberek túl sokat vájkálunk mások életébe. Nem tudjuk, hol a határ a viccelődés és a fájdalmas kíváncsiskodás között. Sokszor dolgokhoz nincs közünk és jogunk sincs beleszólni. Még te, aki azt kérdezed mikor lesz gyerekem, jókat kacarászol és talán nem is érdekel a válasz vagy meg sem várod azt. Addig én minden egyes nap egy kicsit meghalok lelkileg. És nem csak én, hanem több ezren. Akiket nem értenek meg és a méhükben turkálnak a szerencsésebbek.