Lassan sétálok el a házam mellett és tartok tovább a rendelőbe. Megjött az eredmény. Jó ideje már, hogy ezektől a dolgoktól semmit sem várok, nem hogy még jót, hisz olyan képlékenyek. Hat év után már nehezen hisz az ember a jóban, a pozitív változásban. Mindig csak egyetlen dolgot szeretnék. A laboreredmények ne legyenek rosszabbak, mint a legelején. Mert akkor van egy kapaszkodóm, az hogy bár lassan, de minden javul és van értelme annak, amit csinálok.
Nem titok, már sokat írtam róla, hogy hormonbeteg vagyok. Ez a betegség, de nevezzük csak állapotnak azért remek, mert nem látható kívülről. Akarom mondani dehogynem, hisz legalább 40 kiló plusszal szaladgálok, egy férfias szőrösödéssel. De külsőleg nem vagyok beteg, nem tudom otthon mérni, nem tudom szemügyre venni, csak bízni, hogy amit csinálok, ahogy a gyógyszereket eszem, ahogyan étkezek az pozitív irányba lendíti a testemben titkon zajló folyamatokat.
Én nem élem a mindennapjaimat ennek a tudatában, de persze mindig figyelek a saját testem rezdüléseire. Nem volt ez most sem máshogy, így jót sem vártam a mostani labor eredményektől. Jót nem, csak stabilitást, azt a „ csak annyira szar az eredmény, mint múltkor” érzést. Aztán odaértem a laborba és átadták a papírjaim. „Csillag, csillag, csillag, csillag, csillag” Tudod, a hozzá nem értő csak így nézi meg mi a baj. Minél több a „csillag” a vérvételi lapon annál nagyobb a baj. Persze mára gyorsan kiszelektálom a felesleges csillagokat és a felesleges aggodalmat. De azt az egy rohadt nagy csillagot a lap alján nem tudtam figyelmen kívül hagyni. 6 év után a pajzsmirigy hormonom olyan magas volt, mint még soha. Olyan magas volt, hogy megugrotta az apró elvárásomat is, mely szerint „csak ne legyen rosszabb, mint mikor belevágtunk”.
Most tudom, az jönne, hogy megsemmisülve lerogytam a kék 20 éves székre a folyóson és kibőgtem magam, mint egy szappanoperában, de nem így történt. A bicikli kosárba látványosan belevágtam a papírt, visszamentem dolgozni és folytattam az életemet. Nem, nem akartam semmissé tenni az érzést, csak azt sem akartam, hogy magával ragadjon. Mert a mélyen, mint a láva a hegy alatt fortyogtam és haragudtam mindenre.
Egyetlen értelmes gondolatom sem volt órákon át, csak egy? Én miért nem érdemlem meg a pozitív változást? Persze ne legyek stresszes, de mutassa már meg nekem valaki, hogy hogy lehet ennél is stressz mentesebben „zen-ben” élni? Mert tényleg lassan, senkit nem ismerek, aki ilyen jól kezeli az indulatait. Extra jól kitanultam! Természetesen tegyek érte és váltsak életmódot. Higgyétek el, plusz negyven kilóval és az én életmódommal már rég fogyni kellene. Persze vannak kurvaságok, de az, amit én mellé zabálok nem indokolja ezt a súlyfelesleget. Sokkal szélsőségesebben étkezők sem néznek ki így, mint én és még fogyni is tudnak. A gyógyszereimre odafigyelek és az egész életemet a kezemben tartom. Tényleg jó ideje nem hagytam kicsúszni a gyeplőt. Akkor mi az isten kell még?
Váltsak orvost mi? Mind ugyanezt csinálná, vérvétel, gyógyszer állítás, vérvétel, gyógyszer állítás, vérvétel, gyógyszerváltás. Ha a gatyámat odafizetem is ezt kapom, csak szebben mosolyognak, miközben átveszik a deákokat.
Hormon betegnek lenni azért király, mert a világ azt hiszi egy hisztis, dagadt picsa vagy és semmi több. A világ azt hiszi, mindenkinek nagyobb baja van, mint neked és nyávogsz itt világnak. Miközben csendben méregetnek, hogy lehet ilyen szőrös az állad, hogy megint híztál, mennyire izzadsz, hullik a hajad, ragyás a képed, miért nincs már gyereked és leginkább miért nincs már párkapcsolatod?
Tudjátok milyen illúzió romboló is így ismerkedni? Randi előtt másfél óra fürdés a Veet-ben, rettegni, hogy ne akarjon megcsókolni és végig simítani az állandon ölelkezés közben, mert tuti sikítva menekülne és két fogás között felvázolni, hogy nekem lehet nem lehet gyerekem és leforrázni a szemben ülőt, hogy te már itt tartasz? Miközben te csak tisztalapokkal játszva elmondod a tényeket, hogy őt és magadat is megkíméld egy lehetséges sérüléstől. Mert én például így érzem korrektnek. Én elfogadtam az elfogadhatatlant, de senkit sem kényszerítenék bele ebbe az életbe.
És amikor azt érzed rendben az életed, van egy lakásod, kiépítettél egy egzisztenciát 25 éves korodra és készen állsz talán végre lépni egyet előre, akkor a saját életed rádbassza az ajtót és közli, hogy menjél csak a picsába. Te pedig dönthetsz, hogy beletörődsz vagy ezredjére is felállsz és megint belevágsz a következő pofára esésig. Mert valószínűleg csak ez vár rád. De egy biztos, maradsz még egyedül, mert ezekszerint nem vagy kész.
További cikkek
