Az első 3 hónap
Sokat gondolkoztam, hogyan lehet beszélni arról, hogy én nem szerettem terhesnek lenni. Pedig én akartam, szerettem volna, vágyódtam rá. Fiatal anyuka szerettem volna lenni, aztán 36 éves anyuka lettem végül.
Minden fejben dől el? Hát egy nagy … tudod! Lelki síkra terelve persze, hogy csodálatos volt. De amúgy meg..
Boldognak kellett volna lennem, de folyamatosan bőgtem. Hányinger? Oh, micsoda klisé! Ez csak alapállapot, amire jön a többi: orrdugulás, ínyvérzés, depresszió-féle mélabús hangulat, sav a legelejétől. Mi lesz később? Ja, tudom, még több sav és még több Renee. Renee evés előtt és Renee evés után. ( nem fizetett hirdetés)
Valami furcsa dimenzióba keveredtem. Beszippantott a melankólia. Néztem a tévét hang nélkül, kapcsolgattam és néha, ha gondoltam valamire az is csak az volt, hogy most boldognak kéne lennem, meg szépnek meg kicsattanónak és sugárzónak. Ehelyett a fal felé fordulva vártam, hogy teljen az idő. A tévé fénye meg csak villódzott a sötétben.
Milyen lehet az, amikor valakinek jó ilyenkor? Nincs rosszullét, minden csupa happy meg szárnyalás? Nem jól tudok terhesnek lenni? Nem olvastam eleget róla? Nem néztem elég videót róla? Mi a baj?
Bűntudat.
Aha, elkezdődött… Bűntudat. Neki miért úgy? Nekem miért így? Béna vagyok, mert minden fejben dől el. Magic people , woodoo people. Nem, nem megy. Szarul vagyok.
Ez egy őszinte terhesség. Őszintén utálom.
Bűntudat.
Csak a gyerek meg ne tudja, hogy ennyire hülye az anyja és megsimogattam a hasam a jobb kezemmel majd a balt is rátettem és együtt vártunk.
S. Nagy Noémi
További cikkek
