Mit üzennék múltbéli magamnak? Mit tanultam eddig?
Bizonyára sokunk fejében megfordult már a gondolat, hogy mit tenne másképp, ha újrakezdhetné.
Tény, hogy a hibáinkból tanulunk, a tapasztalataink formáltak minket olyanná, amilyenek most, a jelenben vagyunk.
Néha nem árt egy kicsit magunkba nézni, és átgondolni, milyenné váltunk.
Azt is vizsgáljuk meg, jelenlegi énünk mennyire hasonlít arra a személyre, amilyet korábban elképzeltünk magunkról.
Bevallom, sokat gondolkodom ezen. Elmondhatom, hogy emberi értékekben, értékrendben igen közel állok ahhoz, amit elképzeltem magamról gyermekként.
Ugyan nem értem el azokat a célokat, amelyeket elterveztem. Ebben az esetben pozitívumként kell említenem, hogy nem űrhajós akartam lenni.
Tehát ha a belső és külső értékeket külön szegmentáljuk, akkor a külső értékek állnak távolabb attól, amire vágytam.
Ez cseppet sem zavar, mert számomra a belső értékek fontosabbak. De mit üzennék magamnak a jelenlegi tapasztalataimmal?
Mit mondanék magamnak, ha találkozhatnék fiatalabb önmagammal?
Pozitívumként hoznám fel, hogy mindig is szentimentális voltam. Mindig észrevettem az apró örömöket, felfedeztem a szépséget mindenben.
Ez a tulajdonságom, amelyet kiemelnék a pozitívumok közül, és ami máig megmaradt.
Azonban követtem el nagy hibákat, sokszor nem bíztam magamban, és sokszor alábecsültem magam.
Sosem voltam népszerű, és ezt tudtam magamról. Nem álltam ki a véleményem mellett. Azt akartam, hogy szeressenek, emiatt elhagytam önmagam.
Hagytam, hogy mások befolyásoljanak. Mindig egyet értettem mások véleményével, amikor nem is így éreztem.
Nem éreztem a saját véleményemet mérvadónak, és fontosnak.
Mások is ezt éreztették velem, és el is hittem. Hittem, hogy nem érek annyit, mint ők.
Most rendkívül butaságnak tartom, hogy ettől azt gondoltam, jobban fognak kedvelni.
Mindenképp elmondanám magamnak, hogy higyjek magamban, a megérzéseimben, és álljak ki a véleményem mellett.
Ugyanakkor fogadjam el, ha valaki másképp gondolkodik.
Ez volt az egyik legnagyobb tanulság számomra.
Talán ezért szerettek olyan kevesen. Hiszen egy hamis embert ki tudna szeretni?
Kevés számban akadtak olyanok is, akik átláttak ezen a maszkon és meglátták bennem az értéket.
Nekik rendkívül hálás vagyok ezért.
Mostanra szerencsére teljesen elhagytam ezt a tulajdonságom. Nem hagyom, hogy a társadalmi elvárások, mások véleménye befolyásoljon.
Kiállok magamért, a véleményemért, az igazamért. Egyfajta pajzsot alkottam magam körül, amit én tudatosságnak nevezek.
Felismertem, és elfogadtam a tényt, hogy különbözőek vagyunk. Különbözően gondolkodunk.
Mekkora szamárság azon vitatkozni, ha valakivel nem értünk egyet? Hiszen ez úgysem fog megváltozni.
Ennek tudatában már soha nem állok le feleslegesen vitatkozni senkivel.
A negatív, egyet nem értő kritikákat pedig tudomásul veszem, ugyanakkor nem veszem magamra, mert tudom, hogy én másképp működöm.
Ez az én egyik nagy leckém az eddigi életemben.
Te mit üzennél magadnak a múltba? Milyen leckéket tanultál meg eddigi életedben? Írd le nekünk hozzászólásban!
További cikkek
