A találkozók világa sosem állt tőlem távol még, akkor sem, ha könnyen lehet az őrültebb vonalat képviselem a történetekben. Egy találkozóra elmenni, legyen szó motorokról vagy autókról mindig ad egy sajátos világot. Hisz’ összeforr benne a jó hangulat, a szakmaiság, az elköteleződés és az a sajátos rajongás, amely megadja az egész történet valódiságát. Sosem jártam még Rover találkozón, de adott volt, hogy ha már a városunkba, Csongrádra terveznek egy ilyet, ráadásul ismerek is pontosan 3 embert, akiktől hetek óta hallgatom, hogy mennyire várják, akkor ellátogatok. Mert van itt végre valami új, ami ide csal embereket egy minden téren jó adottságokkal rendelkező városba.
Tehát adott egy camping, egy homokos Tisza-part, az ország különböző pontjairól érkező emberek és rengeteg elkötelezett Roveres a családjával vagy a barátaikkal. Most őszintén, ebből mi rossz sülhetett volna ki? Hát nem is sült ki semmi rossz, sőt olyannyira élveztem, hogy órákon át meséltem másnap, hogy mekkora élmény volt ez a találkozó a számomra.
(link)
Mivel sok közöm sosem volt Roverhez (leszámítva az „Apataxi”-st, aki néha elfuvarozott ide-oda), így fontosnak tartottam utána olvasni ennek a márkának. Az számomra is egyértelmű volt, hogy nem túl gyakori gépjármű az utakon, és az interneten is találni hideget-meleget erről az autómárkáról. Tehát megosztó autótípus. Azonban engem minden érdekel, ami nem tucat. Így megtudtam, hogy meglehetősen nagymúltú angol autókról van szó, és a márka egészen 1888-ig visszavezethető. Bár megmondom őszintén, mindenhez azért internet sem kellett, hisz előző este is magamba szippantottam néhány fröccs mellett jó pár információt. Így tudtam meg, hogy Erzsébet királynőt is Rover furikázta egykoron, vagy azt, hogy mit is jelent a bőregér kifejezés. Már-már szakértőnek éreztem magam az este után, de szerencsére ez a tudat a józanodással alább is hagyott, így megkímélnék mindenkit attól, hogy a továbbiakban egy nő „szakmázzon”.
Magát a találkozót Bakos Zsolt szervezte. Ha valaki rendezett már nagyobb összejövetelt, akkor pontosan tudja, hogy ez mennyi feszültséggel jár, főleg ha elsőre csinálod. Ehhez képest látványosan jól vette az akadályokat, pedig indításnak szállása sem akadt. Minden várakozást felülmúlva jómagam 53 Rovert számoltam és minden autóban legalább 2, de inkább több ember érkezdett. Így alsó hangon körülbelül 100-150 fő érkezett, az ország különböző pontjairól. Sőt volt, aki külföldről látogatott el Csongrádra. A felfokozott siker pedig megalapozta a délután hátralevő részét. Szépségversenyt is rendeztek, ahol a legszebbnek ítélt autót díjazták. Valamint különdíj is volt, ahol külön színpatikus volt, hogy egy igazi veteránt szavaztak meg nyertesnek az ottlévők. Több generáció vetélkedett délután együtt. Kezdve 3-4 éves kortól az egészen idősekig. Azt gondolom tényleg kitettek magukért. Quiz kérdések, ügyességi feladatok, erőmérés is akadt a feladatok között, így mindenki megtalálhatta azt, amiben a legjobb. Mondjuk mi nem annyira, de jómagam is sokat gyengítettem a csapatom. Az egyetlen, amiben torony magasan energiát fektettünk az a kegyetlen műsor volt, amit mi adtunk. A quiz után képesek voltunk jó technikával a cél előtt elsülni, lendületből kicsit dobni és remegő kézzel ügyességi feladatot 0 ponttal megoldani. De másodikok lettünk, mondjuk hátulról. Azonban nem voltunk restek és alaposan megünnepeltük a közös sikert.
10 csapat és a csapatokban 5-6 fő játszott együtt, ami végtelennek tűnő nevetésbe csapott át. A vecsési csapat bedobott egy perselyt is Zsoltnak, hogy kicsit viszonozva legyen a rengeteg beleölt munka, idő és pénz. Mert itt nem volt szó szponzorokról, támogatókról. Az egyetlen mozgatórugó a vágy volt. Vágy arra, hogy megalkossanak valamit, amire jó lesz évek múlva is visszaemlékezni, ahol lehet kicsit kikapcsolni, beszélgetni, nyaralni és legyen egy közös téma: a szenvedély, a Roverek. A legnagyobb varázsa az egésznek pedig, az egyszerűségében rejlett.
Az este hátralevő részében bár megfogyatkozva, de néhányan csoportosan sütöttek, főztek és le-lecsusszant egy-két tömény, sör vagy fröccs is. Egyfajta családias hangulat alakult ki, ami melengette az emberek szívét. Így történhetett meg, hogy tatabányaiak, halasiak és csongrádiak együtt nevethettek reggelig úgy, mintha ezer éve ismerték volna egymást és feltételezem más asztaloknál sem volt ez máshogy.
Leparkolt Roverek között a faház mellett ropogott a tűz és lassan készült a paprikás krumpli. Azonban ezt legkevésbé sem bánta senki, hisz a legjobb lett volna, ha sosem ér véget az az este. Ritkán nevethet ennyit egy ember önfeledten, ítélkezések nélkül. Reggel pedig felébredve csak abban bíztam, hogy a mostani sikerek csak a kezdetet alapozták meg és egy év múlva ugyanitt újra találkozhatok ezekkel az emberekkel. Bár megjegyzem értük érdemes az ország bármely pontjára elutazni.
A képek Huszka Vivi tulajdonát képezik.
További cikkek
