Tele a net ezekkel a "ki és mit gondol a munkámról" mémekkel és soha ennyire aktuálisnak és valóságnak nem éreztem, mint az elmúlt időszakban. Rendszeresen szajkózom, hogy mennyire elismerem a fizikai munkát végző embereket. Hisz' egy gép mellett monoton végzendő munka, az éjszakás műszakok, a több tonna áruk megmozgatása, egy házfal felhúzása stb. hihetetlen terhelő feladat lehet, amiben nekem sosem kellett még helytállnom. Azonban látom mennyire tönkreteszi az embert, az ízületeket és milyen ítélet időben is csinálni kell erőn felül minden nap. Ha pedig ebből a nézőpontból nézem egy meleg irodában ücsörögni a gép mögött már-már luxus körülménynek tűnik. Mégis kicsit szembe mennék a " szellemi munka nem munka" sztereotípiával.
Néhány hónapja dolgozok csupán könyvelőként mégis egészen átértékelődött bennem az irodai munka fogalma. Az első megmérettetés ott volt, hogy két hetem volt elsajátítani a költségvetési szervek működési mechanizmusát, a könyvelési folyamatát és egy számomra teljesen új munkakör betanulását. Meglehetősen szétszórt gyermek voltam mindig is és komoly nehézség volt számomra az iratok rendezésének folyamata, amely még most is komoly gondokat tud okozni a számomra. Egy aláírás sem hiányozhat, kell szerződés, iktatószám, le kell fűzni, legyen meg digitálisan, legyen bélyeg, meg dátum és érkeztetés is, és minden más melléklet is. Sosem hiányozhat semmi, hisz komoly következménye van. Szép lassan belerázódok és rendezem is soraimat. Azonban a munka úgy bedarál, hogy a szobám rendezettsége kritikán aluli. Erőm nincs hazaérve még azt is rendezgetni, így sokszor az ágyról öltözök fel, hetente takarítok, és fogalmam sincs mikor ágyaztam be utoljára mert minden reggel az utolsó pillanatokig próbálok aludni. Mert éjszaka már nem megy.
Mi a legnehezebb egy komoly irodai munkában? Az, hogy képtelen vagy ott hagyni a feladatot. Hazahozod a terheket, a megoldandó problémákat, a hibákat, az elmaradt adatokat és hosszú órákon át elmélkedsz vajon elrontottál-e valamit. Mire végig gondolod a dolgokat már hajnali kettő fele jár az idő, amikorra végre olyan mértékű kimerültség jön rád, hogy az agyad feladja és végre elalszol. Talán a rutin majd hoz magával egyfajta belső nyugalmat, de elnézve a többieket erre nem sok reményt látok. Mert ki látott már nyugodt könyvelőt? A hetek alatt a hónap fogalma átértékelődött és azhónap 20-tól 20-ig tart már. Ha vége az egyik bevallásnak a következőn elmélkedsz és görcsbe rándul a gyomrod ha a negyedévre gondolsz.
Mert könnyű hibázni és mégsem lehet. Minden egyes leütött billentyűnek súlya van. Minden számnak ára van. Nem lehet más az összeg, az adószám, a cím, a tétel, az ÁFA, a számlaszám semmi sem. Mindennel egyezned kell és minden tettedet tudnod kell, miért teszed. A fejedben vannak az elmúlt hónapok és ha a bokorból előugrana a főnököd, te egyből rávágnád mi mennyi volt az elmúlt időszakban. Egy géppé válsz, amelyben csak feladat van és könnyen azon kapod magad, hogy elfeltesz létezni.
Kimerülten esel haza a munka és iskola után és csak eldőlsz az ágyon megsemmisülve. Nem szólsz, nem beszélsz csak lélegzel. Nincs erőd gondolkodni az életeden, a sérelmeiden, a szerelmen, semmin. Monoton minden napjaim saját darálmánya lettem, ahol képtelen vagyok lekapcsolni az agyam. Hány meg hány befordult, egyedülálló, gyermeknélküli nőt látni, aki az irodának szentelte az életét. Hány meg hány lelkileg elfáradt, alkoholista embert látni, aki az irodai munkának szentelte az életét. Ugyanúgy megvan a buktatója a rendszernek, az egyre nagyobb terheknek, felelősségnek. Könnyen elfelejtsz élni és ha erre nem vigyázol egy napon azon kapod magad, hogy csak egy hal vagy az akváriumban és nincs véleményed arról mi is történik veled.
További cikkek
