Mindannyiunkkal előfordul, hogy olyan helyzetekbe kényszerítjük magunkat, amiket a legkevésbé sem élvezünk. Mindezt olyan emberekkel, akiket még csak nem is kedvelünk, csak hogy meglegyen az érzés, hogy tartozunk valahova. Felvesszük a "jófej leszek/ műmosollyal minden oké/ mindenki jól érzi magát, szóval nekem is jól kell" arcunkat és profi színész módjára végigjátszuk az összejövetelt. Aztán mikor végre vége és hazafelé tartasz rájössz; nem illesz bele ebbe a társaságba sem. Ez persze nem elég ok arra, hogy ne jelenj meg a következő összejövetelen. Abban a reményben, hogy talán Ők, vagy esetleg Te magad változtál az előző óta, végül mindig úgy döntesz, elmész. Holott pontosan tudod, hogy nem ott vagy, ahol lenned kellene. Akkor mégis miért ragaszkodsz ennyire ehhez a néhány emberhez?
Nem olyan bonyolult; félsz egyedül lenni. Mert az rossz...igaz? Úgy értem, egyedül nem lehetsz boldog. (Nem, az nem számít, hogy velük sem vagy boldog.) És egyedül nem érezheted jól magad. (Továbbra sem lényeg, hogy velük sem érzed jól magad.) Egyedül nem tudsz beszélgetni (Nem, nem számít, hogy velük is a semmiről szóló felszínes beszélgetéseket folytatsz.) De ha nem tartozol semmilyen baráti társaságba, az mások szemén keresztül, egyszerűen csak "furcsa". Ó, ha tudnám, hányszor hallottam és kaptam meg ezt a jelzőt. Nem is olyan rég, megkérdeztem egy barátomat, hogy mi volt az első benyomása rólam. A válasza ezek után talán nem lesz meglepő: "Nem is tudom, eléggé...furcsának találtalak." Nem erre a válaszra számítottam és talán egy pillanatra meg is lepődtem rajta. De aztán megértettem és elfogadtam, hogy ami nekem teljesen természetes, azt mások bizony furcsának találnak.
Arra sem volt nehéz rájönni, hogy ezen egészen könnyen tudnék változtatni; nincs más dolgom, mint AZT csinálni és ÚGY csinálni, mint mindenki más. Nem olyan bonyolult, én meg egész jó színésznek tartom magam, így nem tűnt nagy feladatnak. Mindezek ellenére végül mégsem változtattam...én megpróbáltam, de tényleg. Őszintén szólva nem tetszett, hogy tucatnak éreztem magam, még akkor sem, ha mások szerint az volt a "normális". Ha a normális ennyire sablon, akkor én köszönöm szépen, inkább maradok furcsa!
Előfordult, hogy a "furcsa" helyett "különleges" jelzővel illettek. "Tudod, különleges vagy. Nem olyan lány, akivel az ember csak úgy összefut az utcán." Még szép, hogy jobb volt ezt hallani, mint az előzőleg említett esetet, hiszen pozitívabb és határozottan jobban hangzik. És mégis...aki furcsának tartott, a mai napig mellettem áll, bármi történjen is, aki szerint pedig különleges vagyok, ki-be lépked a mindennapjaimból. Hamis szavak, amik akkor és ott baromi jól hangzottak.
Ragaszkodunk azokhoz, akik rég óta vannak jelen életünkben; barátok, a megszokott haveri kör, párkapcsolat...még akkor is kapaszkodunk ezekbe az emberekbe, amikor érezzük, hogy már nem kellene. Egy idő után nem keresnek olyan gyakran, ezért mi keressük őket, vissza-vissza jeleznek, egy idő után már nem is reagálnak. Az első kósza gondolat mindig az, hogy velünk van valami baj; talán nem vagyunk elég érdekesek, vagy olyasvalamit tettünk ami a társaság többi tagjának nem volt szimpatikus. Hosszas töprengés után azonban rá kell jönnünk, hogy szó sincs ilyesmiről. Egyszerűen csak kinőttük őket. Igen, tisztában vagyok vele, hogy ez furcsán hangzik, még talán önteltnek is tűnhetek ettől a megjegyzésemtől, de ha félreteszed a furcsaságot és az önteltségemet, és elgondolkozol néhány percig, rájössz, hogy igazam lehet.
Ha kinősz egy farmert, veszel egy újat, mert az már nem kényelmes. Talán elrakod a szekrény mélyére, hátha jó lesz még a későbbiekben. Eleinte még idegennek érzed az újat, egy idő után viszont megszereted. Hiszen az sokkal kényelmesebb, mint az előző, szeretett, de már szűk farmered. Az emberekkel ugyan ez a helyzet; van akivel évekig jól elvagy, van akiről az első találkozás folyamán érzed, hogy nem lesz sokáig az életed része. Ezzel nincs is semmi gond, ha eddig még nem tetted, meg kell értened, hogy az emberek jönnek-mennek, váltják egymást. Évente több különböző társasággal jár össze az ember, ha már nem illik bele, vált. És kell is, hogy váltson, hiszen mindenki változik. Mivel teljesen más vagy ma, mint 1-2 évvel ezelőtt, miért meglepő az, hogy nem ugyan azokkal az emberekkel szeretnéd magad körülvenni, mint az évekkel ezelőtti éned?
Ahelyett, hogy a régóta haldokló barátságokat próbálnád életre kelteni, mi lenne ha új barátságok kötésére koncentrálnál? Olyan emberekre gondolok, akik a jelenlegi énedhez passzolnak, jó energiákkal töltenek fel és nem jelent terhet a köztetek lévő kapcsolat fenttartása. Minden új embertől tanulhatsz; új világnézetet ismerhetsz meg, vagy épp a sajátodhoz hasonló gondolkozású barátra lelhetsz. Ez viszont egészen addig nem fog sikerülni, amíg nem vagy képes lemondani az előzőről.
Kicsit a könyv olvasáshoz hasonlít ez az egész; nem haladsz a törtélettel, ha mindig vissza-vissza olvasod az előző fejezetet. Lapozz és ismerd meg a történet további részét is.
További cikkek
