Szia Nagyfater!
Képzeld kitaláltam, hogy írok neked egy levelet. Sokáig agyaltam, hogy is hívjalak, de szerintem eltaláltam. Tuti így hívnálak, ha valaha is ismertelek volna! Egész biztos a legjobb barátom lennél és mindig te mondanál nekem bölcseket, amikor nem boldogulok a férfiakkal. Elképzelem, hogy hátba veregetnél, amiért ennyi mindent elértem már. Büszke lennél rám ebben egészen biztos vagyok. Tudod nagyfater nem jó dolog téged nem ismerni! Klassz lenne, ha lennél és gyerekként szúrós tekintettel néztél volna rám, mert nem viselkedtem anyának. Az is klassz lenne, hogy sosem kiabálnál velem. Egész biztos, hogy olyan vagy mint a fiad, meg az is elég tuti, hogy olyan vagy mint a lányod. Ők együtt meg elég jók így te is csak jó arc lehetsz, ott valahol, fogalmam sincs hol. Nézd el ha esetlen a szöveg, de fura valakinek írni, akit sosem ismertem mégis része a mindennapjaimnak.
Szeretlek meglátogatni ott, ahol egész életemben laktál. Szeretek neked magyarázni és szeretem elhinni, hogy valahol hallod, amit mondok. Szeretem, amikor leesik az alma, ha anya és hugi vitáznak. Szeretem, ha rossz a kedvem és újra kivirágzik a sárgarózsa. Szeretem, ha itthon vitáznak és bevágja a huzat az ajtót, vagy kiég egy lámpa. Szeretem, ha döntésképtelen vagyok, és leszakad az ég. Szeretem a sárgarózsát, szeretem az eső illatát, szeretem az őszi köd látványát. Szeretem, mert nekem ez vagy te. Gyerekként hittem el, hogy minden esőcseppben és sziromban te létezel, de ez lett az én hitem. Tudod Nagyfater, te nekem valahol létezel! Sokszor elmélkedtem már, hogy anyunak vajon mindig fájdalmat okozok? Mert tudod, könnyen lehet, hogy 20 éve nyomom a rizsát rólad, úgy hogy sosem ismertelek. Biztos amúgy sem felejtene el senki, mert mindenki nagyon szeret, de én akaratlanul intézkedek, hogy ez biztos meg se történjen. Csak tudod, nekem nem fáj beszélni rólad még másokban megforgatom a késem. Az első sokk után viszont mindig mindenki mosolyog, vagy mesél. Nevetik, hogy nekem létezel.
Tudod szerintem mi hasonlítunk! Jó én nagyon távol állok attól, hogy tűzoltó legyek, mégis így képzellek el. Az én elmémben te olyan vagy, mint én. Mármint emberileg. Amúgy van neked tök jó hírem is, hisz' az én elmémben te nagyon fiatal vagy! Tudod! Olyan vagy, mint a képeken. Így nem lehetsz túl öreg, éppen csak harminc pluszos. Bár ez tudom, hogy másoknak a legnagyobb pokol. Mert néha eltűnődők én is(nem, hogy ők!), hogy mennyire lenne más a családunk ha itt lennél velünk. Vajon anya nem lenne ennyire önálló nő, keresztapa nem lenne ennyire mindenki nyugodt és kimért atyja, akit lehetetlen kihozni a sodrából? Vajon mama, milyen lenne ha valaki minden nap megölelné? Mert mi sem vagyunk ott mindig, hogy tudja mennyire szeretjük. Tudod mamát nagyon szeretem! Biztos azért, mert ő kapja azt a szeretetet is, amit neked tartogattam egykor. Bár téged is csíplek és tuti levernélek römiben ha itt lennél.
Tudod Nagyfater még így is jobb nagyapa vagy sokaknál! Úgy, hogy sosem nyomtál barackot a homlokomba, sosem csaptunk le együtt egy felest, nem vertelek el kártyapartiban és sosem nevethettem a fiatalkori történeteiden. Jó ez így nem igaz, mert sztori na az van rólad bőven! Hatalmas és nagyon jó ember lehettél, mert úgy is tudsz hiányozni, hogy sosem ismertelek. Azonban valamit mégis jól csináltál, mert nem csak fájdalmasan tudsz hiányozni a többieknek. Elég klassz családunk van, de számomra örök kérdés, hogy ha te lennél össze tudnád tartani? Vajon jobban becsülnénk egymást? Sosem kapok választ, de én biztos sokat csövelnék nálad és csak könyökölnék veled szemben. Hallgatnálak ahogy mesélsz arról, ahogy anya felnőtt, ahogy oltár elé kísérted. Órákon át fülelnék vajon rosszabb volt-e gyereknek mint én és megvárnám a titkos történeteket is. Majd telekürtölném a világot a saját sztorijainkról, ahogy veled szánkóztunk, meg körbe jártuk a Balatont, tapostuk a mustot és kóstoltuk a meggybort, ahogy együtt mulattunk a lagziban és elmélkedtünk az élet értelmén.
Tudod Nagyfater klassz remény lettél. Remény arra, hogy valaki vigyáz fentről, hogy valaki valahol vár minket, hogy valaki mutatja az utat nekem az életben. Pedig könnyen van, hogy minden csak képzelet, de mára megtanultam, hogy az egyetlen, ami fontos, hogy én elhiszem. Mert nekem te vagy a hitem. Mert bennem élsz tovább. Mert néha a csillagokat bámulva elkap az érzés, hogy bár én nem hallak és nem is látlak, akkor is itt vagy. Itt kell lenned.
További cikkek
