1 hét, 7 nap, 168 óra, amiből 56ot alszol, (igen, tudom "ki az aki manapság még 8 órát tud aludni minden nap?") marad 112, aminek nagy része munka, iskola, vagy épp mindkettő, hobbik, barátok, kutya/cica/kenguru, amire időt kell fordítanod, mozogni sem ártana ugye, mert jön a nyár bla bla bla. Hiába tűnik baromi soknak ez a heti 112 óra, amit ébren töltünk, mégsincs soha elég időnk és valami folyton a jövő hétre csúszik a naptárban. Na de hogyan szalad el felettünk az idő minden egyes nap? Főszerkesztőnk kérésére a héten megfigyeltem, nekem hogyan repülnek el a napjaim.
Hétfő: 6:10-es ébresztő, reggeli, busz, három óra, szünet=motoros bolt, alkatrész vásárlás, amit már hetek óta ki akartam cserélni. Vissza a suliba, még három marketing óra, délután 4 körül járunk, vissza a koliba, szobatársas csevej, ki-mit csinált a hétvégén, kaja, 5 körül laptop bekapcs, emelt biosz feladatok, pánik hogy már csak 1 hónapom van megtanulni több évnyi anyagot, "Lányok, meg fogok bukni, kizárt hogy felvesznek". Erre a válasz persze: "Dehooooogy, könnyű lesz" Ez minden, csak nem könnyű.
3 órán keresztül megy az "ezt a 2 oldalt megcsinálom, megnézek egy max 10 perces videót, majd folytatom tovább". Este 8. Menjünk bevásárolni a hétre: villamos, jó társaság, röhögés, "Nem költhetek sokat, jó?", szükséges és felesleges dolgok a kosárban, cipekedés, vissza a koliba, próbálj helyet találni a cuccoknak a hűtőben. Este 10, tusolás, közben "beszéljünk németül, mert el fogom felejteni". Fél 11kor ágyban, jó esetben egy óra alatt el is alszok. Hétfő vége.
Kedd: Csak 9:35-től van órám, aludhatnék tovább, de nem. 6:30 ébresztő, 8-9ig kick-box, gyors tusolás, 9:35-13:30 suli, 14-22 meló. Jófej munkatársak, kevésbé jófej vevők, aranyos kisgyerekek, zsörtölődő öregek, "ez nem ennyiért volt kiírva" vevő, "kérem vissza a pénzem" vevő, tömeg, mindenki siet, próbálok én is, pörgés, rövid párbeszédek, 7től "mikor zárunk már?" hangulat. 10kor vége, troli, séta, koli. Tusolok, 11 óra, "Szia ágyikó, hiányoztál." 2 perc múlva sötét minden.
Szerda: "Nemakarooom" 6:10-es ébresztő, 8-11-ig óra, amit kár lenne kihagyni, a legjobb társaság, "röhögünk kínunkban" és "valaki vigyen ki innen" hangulat.
Vissza a koliba, ebéd, közben sorozat, 14-22 meló (lásd: kedd + síró kisgyerek, nyugi adtam neki matricát, utána oké volt minden.) Fél 11 "Nem akarok hajatmosnii", 11: hajszárítás, imádlak pizsama, jóéjt.
Csütörtök: Déltől van órám, megpróbálom bepótolni az egész heti alváshiányt, 8kor már a kávémat iszom, mert hozzászoktam a koránkeléshez és fél 7 óta csak szenvedek a visszaalvással. 11-ig biosz, (a változatosság kedvéért) realizálom, hogy tényleg semmi esélyem az érettségin. "Végülis...ha nem vesznek fel, megyek USA-ba" mentalitással küzdök a triptofán nevű aminosav szintézisét katalizáló enzimek génjeinek az operonjainak működési elvével. Déltől 2 sokkal kevésbé agyzsibbasztó és valóban élvezhető turizmus orientált óra, ami tényleg érdekes. A tanárnőt darázs csípés éri, de van pálinka, szóval nincs gond. Az órák így a szokásosnál is jobb hangulatban telnek. 2-kor végzünk, elugrunk a Rock shopba a srácokkal, egész nap ellennénk ott, veszünk ezt-azt. Ezután se meló, se biosz (Kösz, bőven elég volt mára) szóval szabad délután. Dalszerzés, ami valójában csak random rímek írogatása, gitárral a kezemben. Más időintervallumba kerülök, eltelik 1-2-3 óra. Ne kérdezd hogyan, tényleg fogalmam sincs.
Tipikus lazulós-beszélgetős este a lakótársakkal, közben bepakolok a bőröndömbe, holnap már péntek!
Péntek: Imádok bőrönddel átvonulni egész Szegeden, de mivel délután megyek haza, felesleges lenne visszajönnöm érte. 1-ig órák "Nem, továbbra sem tudom hogy kell függvényt használni excelben. Egyébként mi köze van az idegenvezetéshez?" jó esetben fél 2-kor már buszon (Jó eset= nem bénázom el és nem késem le...) 3-kor pedig otthon. Családi csevej, de már rohanok is, mert napok óta nem motoroztam és 25 fok van kint. Fél óra keringés után rájövök, hogy tényleg nagyon meg kell csinálni a hátsó féket, szóval miután hazaérek neki is állok mert "Nem nagy cucc, egyedül is meg tudom csinálni." 15 perc szentségelés múlva apu megment, másfél óra szenvedés és kész.
Szombat: Ha hétvége, akkor délig alszunk. Kivéve szombaton. (Meg vasárnap se, de nem lövöm le előre)
7 körül kelek, 8kor indulás a lovardába, 9-től én, 10-től a gyerekek lovagolnak. A 4 éves kisfiú ragaszkodik hozzá, hogy üljek fel mögé és lovagoljunk együtt, mert az ő szavaival élve "úgy sokkal gyorsabbak vagyunk". Ezért hát együtt lovagolunk, nem látom az arcát, de tudom hogy édes mosoly ül az arcán. Délig futószárazom a kicsiket, (nekem szerintem mindig kicsik maradnak, akármekkorára is nőnek az évek során) semmiért nem cserélném el a velük töltött időt. Levezetésnek iszunk egy kávét a lovarda tulajával, aki mára már olyan, mint egy második anya. 1 körül irány haza, lemosom a (szerintem kellemes, mások szerint "büdös") lószagot, 1-2 óra lazulás, majd unokahugis hülyülés estig. Jön egy "Gyeremár vissza Szegedre bulizni" üzenet, amire "KO vagyok, ma neem. Jövőhéten pótoljuk!" a válasz. (Bocsi SF) Néha kell egy kis egyedül eltöltött idő, és egy zsúfolt terem, ahol az emberek fele világát sem tudja, nem igazán alkalmas erre a célra, tehát a héten kihagyom. Lesz még rá alkalom.
Vasárnap: A délig alvás ma sem jön össze, 10-kor már német meséket nézek a kislánnyal, akit jóideje tanítgatok. Miután elmegy még egész sokáig német gyerekdalok visszhangzanak a fejemben, szóval 1-2 óra zeneterápia következik, a saját ízlésem szerint (Főleg azért, hogy ne dúdoljam folyamat a "Grün grün grün sind alle meine Kleider"-t.) Kora délután összepakolom a cuccom, ezután összefutok az otthoni barátokkal, akiket ezer éve nem láttam, majd este vissza Szegedre. Mindig apró mosoly ül az arcomra, mikor meglátom a város fényeit. Már vasárnap este olyan, mintha új hetet kezdenék. És tudom, hogy ez is egészen más lesz, mint az előző.
Érdekes hetekre bontani az életünket. Ez az időintervallum éppen elég hosszú ahhoz, hogy legyen rendszer benne, mégsincs két ugyanolyan egymástkövető hetünk. Persze a megszokott dolgok, mint az iskola és/vagy munka rendszeresek és állandóak. De ha visszatekintesz az elmúlt egy évedre, nem ezekre emlékszel. Nem arra, hány órát dolgoztál tavaly decemberben. Sokkal inkább, hogy mit csináltál, amikor épp nem próbáltál úgy élni, ahogy az megszokott. Mentem már 2 óra alvással órára, sőt dolgozni is, úgy hogy le sem feküdtem aznap. Az érettségim hetén minden nap éjfél után értem haza, mert többet értek a kései hosszúra nyúlt beszélgetések olyasvalakivel, aki fontos. Úgy gondolom totál megéri minden álmosan töltött óra, mert a mögötte álló sztori a lényeg, amire mindig mosollyal tekint vissza az ember.
Azok a pillanatok élnek kristálytisztán a fejedben, azok a napok és esték a legmaradandóbbak, amikre nem is számítottál, hogy úgy alakulnak, ahogy végül alakultak.
Vicces játék ez az élet, csak merni kell játszani. Nem csupán kívülről figyelni.
További cikkek
