Egy évvel ezelőtt egy különleges időszakomban talált rám a Hashtag Magazin. Szembejött velem és kezet nyújtott, hogy kijöjjek a legmélyebb gödörből, ahol valaha is találtam magamat. Valahogy úgy kezdődött a mese, hogy " pozitív publikációs portál" . Fogalmam sem volt, hogyan fogok bele illeni a képbe, de annál inkább tudtam, hogy sehogy. Sosem felejtem el,hogy az első cikkem témájának a mámort kaptam. A kislány, aki épp élete legnagyobb pofonjait kapta, zaklatták és tele volt a szíve fájdalommal, elkeseredéssel és kétségbeeséssel, írjon csak a mámorról. Napokat ültem felette, de képtelen voltam megírni, majd merészen más megközelítésből álltam a témához és megszületett a Mi marad a mámor után? című cikkem. Önmagam kritikusaként ennél jobb cikkem sosem született. Volt nézettebb, volt érdekesebb, de őszintébb egy sem volt soha. Amikor megkérdezik miért írok, vagy mit ad nekem az írás, akkor mindig ez a cikk jut eszembe. A sorok csak úgy rohantak és gyűltek a fehér felületen és a lelkem felhasadt, a múltam pedig gennyes mocsokként távozott belőlem. Ha ma indulna a magazin, akkor sem indulhatna őszintébb sorokkal.
Egy év telt el és ebbe az időbe belefért minden. Cikkíróból főszerkesztő lettem, a cikkíróink jöttek és mentek. Nem értett mindenki egyet velem, nem volt mindenki lelkes, de már egy éve küzdünk. Egy éve vagyok egy olyan közösség tagja, amely csak ad a világnak. Egy éve viszünk egy magazint, ahol senkit nem folyásolnak be, senkit nem akarunk átformálni és íróink gondolatai szabad teret kapnak. Egy éve olvasom a cikkírók sorait és távolból figyelem a jellemváltozásaikat. Láthattam, ahogy egyre többen levetkőzik a gátlásaikat, ahogy egyre érettebbek lesznek. Bár egy év alatt messze kerültünk a "pozitív" megnevezéstől, azért mindig őszinte sorokat kaptak az olvasók húsvér emberektől, valódi hétköznapi problémákról. Pedig a magazin íróinak átlag életkora 18-24 év közötti.
Egy olyan társaság van a sorok mögött, akiknek az élete most változik igazán, akik most keresik az utat az életben és ennél csodásabb és sokszínűbb dolgot nehezen tudok elképzelni. Emlékszem Dórinak volt egy cikke a felnőtté válás nehézkes útvonaláról. Ezt az időszakot egy hídnak nevezte, amin muszáj átjutni minden egyes embernek. Több, mint fél éve volt ez és legutóbb egy nyílt levelet írt, amelyben felvállalta, hogy önsebző volt. Beszélni akart a világnak egy olyan tabu témáról, amiről alig olvasni. Rávilágított arra, hogy nem láthatunk bele minden ember életébe, és néha a jelek, a hegek nem egyenlők azzal, hogy valaki rossz ember. A szemem láttára sétált át a hídon a gyerekkorból a felnőtt életbe.
Azzal, hogy elvállaltam a magazin főszerkesztését egy olyan világba kerültem, amire azért nem voltam túlságosan felkészülve. Mindig is reálos voltam, nagyon realista és abszolút nem voltam felkészülve a művészi lelkek befogadására. Márpedig ez elengedhetetlen volt, mert a legtöbb ember, aki ír egy sajátos, különleges világgal rendelkezik. Így bár egyszer-egyszer meggyűlt a bajom néhány cikkíróval, és az időpontokkal, azért mégis minden nap hálás vagyok, hogy a csapatunkat erősítik. Olyan lelkivilágú emberek közé kerültem, ahol az én nézeteim is kitárulkozhattak, nyitottabbak lehettek az új felé. Így olvashattam a vizualizációról, a néptáncról és számos egyéb dologról, ami a lelkifejlődéshez segíthet egy embert és segít átvészelni a mindennapok nehézségeit.
Mivel a legtöbb írásunk személyesebb volt, vagy egy-egy történetet mesélt el így néhány hete átalakítottuk a magazint. Egy olyan online felületet indítottunk el, ahol egyetlen magazin ölel magába számos személyes blogot, de nevezzük csak rovat és alrovatoknak őket. Ez az újítás pedig meghozta a várt eredményt. Az elmúlt napokban a csapatunk 3 emberrel bővült és ennek az újításnak köszönhető az a történet is, amit megélhettem az elmúlt hetekben.
10 éves koromban azért kezdtem el írni, mert féltem kimondani az éréseimet, így könnyebb volt azokat egy titkos könyvbe leírni. Ma főszerkesztő vagyok, aki könnyen megvan, hogy azért van még itt mert megtanulta kifejezni önmagát és rájött mekkora hatalma van az írásnak. Néhány hete pedig ez az érzés csak felhatalmasodott bennem. Kristóf felkeresett, hogy szeretné publikálni a saját történetét. Egyetlen éjszaka alatt szembesültem egy 23 éves férfi történetével, alkottuk meg a rovatát, tettünk egymásnak fogadalmat és vágtunk bele egy akadályokkal teli történetbe. Mert egy évvel ezelőtt ez a magazin megfogta az én kezemet és kihúzott a depresszióból. Most pedig akarom hinni, hogy a Sors-szinkópa szerzőjének segít minden egyes nap kicsit erőt adni, reményt és a sorok írása közben minden alkalommal hátrahagyni valamit, ami ebben a nehéz időszakban csupán teher.
Hálás vagyok a HM csapatának. Hálás, amiért mertünk beszélni olyan dolgokról is, amiről csak kevesen. Egy év alatt beszéltünk betegségekről, anyaságról, meddőségről, öngyilkossági kísérletről, pszichiátriai kezelésről, önsebzésről, hajléktalanságról és rákról. Ezeken túl pedig képesek voltunk megfogni az élet komolyabb és humorosabb oldalát is. Kedves új és régi HM csapattagok köszönöm nektek az elmúlt év kemény munkáját. Kedves új és régi olvasók köszönjük nektek a kitartó olvasást, egy-egy kritikát és a ránk szánt perceket!
Boldog 1. születésnapot Hashtag Magazin!
További cikkek
