Lassítás és egy rendezett szoba

Rohanó világ,
Siető birkák..
Hát, én is futottam.

Elhittem,
hogy ez kell.

Futottam,
mindenen átsuhantam,
és még fel se fogtam,
hogy miken mentem keresztül.

Az utóbbi időben nagyon lelassultam.
Hogy végre ne csak bedaráljam a megéléseket,
és haladjak is már tovább a következőre,
hanem átélhessem, percről, percre.

Lassítok.
Körülnézek.

Jó kis szoba!

Csendes.
Színes.
Tágas.
Pont olyan,
amilyenre vágytam!

Olyan érzésem van,
mintha belecsöppentem volna
valaki másnak a szobájába.
Olyasvalakiébe,
akire én mindig csak irigykedtem,
és azt hittem, nekem sosem lesz ilyen.

Milyen ügyesen be tudott rendezni
magának egy szobát!
Én biztos nem tudnék,
mert nem vagyok hozzászokva,
hogy van egy saját légterem,
amit én rendezgethetek.
Pedig mindig is szükségem lett volna
efféle önkifejezésre.

Olyasvalaki szobájában vagyok,
aki megtanulta,
hogy a kevesebb több.

Harmonikusan dekorál,
semmit sem visz túlzásba.

Kis dolgok vannak,
de azok nagyot, mélyet,
és sokat mondanak.

Szóval, körülnézek ebben a szobában,
és próbálom felfogni,
hogy ez az én szobám.

Hogy mégis:
Én tettem ezt vele.

Végre, egész jól néz ki!

Szegény szobának sok mindent el kellett viselnie.

A belső káoszaimat mindig kivetítettem a falakra…,
meg mindenhova.

Egyszer elaludtam
a lekváros üveggel az ágyban,
és többször csináltam
először még nagyobb felfordulást,
amikor nekiálltam rendet tenni.

De most itt vagyok,
és rend van.

És ez durva.
Csak nézek,
és azt mondom:
végre!
Csak nézek,
és hitetlenkedem,
hogy mindezt én tettem.

Valami végigsöpört rajtam,
lassan, több év lecsengése alatt,
fokozatosan,
mert nem változom valami gyorsan,
de ha ráeszmélek,
mégis olyan hirtelennek tűnik,
hogy mindennek lett
helye és funkciója.

Hirtelen képessé váltam arra,
hogy eldöntsem,
mi a felesleges és mi a szükséges.
Pedig én sokáig nagyon
ragaszkodtam régi kacatokhoz.

Gyűjtögettem…
Most is.
Csak már olyat,
aminek van értelme.

Azt hiszem, kezdek felnőni.
Kezdem tudni,
hogy mire kell figyelnem,
és mi számít kimondottan
gyerekes időpocsékolásnak.

És ez rendkívül furcsa!

Olyan, mintha lehullott volna
egy fátyol a szemem elől,
És elkezdtem olyan rendszereket látni,
és megvalósítani,
amiknek eddig a létezéséről sem tudtam.

Most: Rend van.