Már régóta motoszkál bennem, hogy írjak erről a témáról, de eddig valahogy mindig máshogy hozta az élet. De nem baj, ami késik, nem múlik! Érdekes, hogy a 21. század gyermekeként milyen szinten tud felbosszantani az, amikor azt látom magam körül, hogy valaki képtelen a mobiltelefonja, tabletje, laptopja, vagy egyéb elektromos kütyüje nélkül létezni.
Tulajdonképpen azzal, hogy megkéred, hogy tegye el, már vérig sérted, vagy megrémiszted, mert már annyira hozzánőtt az adott tárgyhoz, hogy úgy érzi, kihúzod a lába alól talajt.
Szemlélődő, megfigyelő típus vagyok. Ahányszor meglátogatok 1-1 vendéglátóipari-egységet, mindig körülnézek, hogy milyen emberek ülnek körülöttem. Egyébként nyilván azokkal foglalkozom, akikkel az adott szórakozóhelyekre érkezem. De emellett azért ki-ki lehet kukucskálni, és kicsit szemmel tartani a többieket is. Nem egyszer látom, hogy fiatal emberek ülnek körül egy asztalt, ám van legalább egy valaki, aki a telefonját nyomkodja. Tulajdonképpen ha végig figyeljük az adott asztalt, akkor nincs olyan pillanat, hogy legalább egyvalaki ne egy elektromos vackot nyomogasson. KÖNYÖRGÖM, AKI TUDJA, HOGY EZ MIÉRT JÓ, AZ ÍRJA MEG NEKEM A VÁLASZT!!! Miért kell másokkal beszélgetni, amikor az ember azért gyűlik össze a barátaival, hogy velük beszélgessen, és VELÜK érezze jól magát? Miért kell videókat és képeket nézegetni, miközben körülötted ül 10 ember? Miért nem telhet el úgy pár óra, hogy ne tegyél ki valamit a közösségi oldalakra, és ne mások virtuális életét értékelgesd különböző hangulatjelekkel?
Nem vagyok álszent. Nem állítom, hogy 20 éves nyomógombos telefonom van, amit csak telefonos hívásokra használok. NEKEM IS OKOSTELEFONOM VAN! Letöltök applikációkat, játékokat is. És imádom. Nem kell külön cipelnem magammal a naptáramat, sőt, egy aktív néptáncos közösség tagjaként bármikor az együttesi naptárba is tudok információkat küldeni egy kattintással. Ha fontos emailt várok, ami családdal, programokkal, fizetéssel kapcsolatos, akkor arról azonnal tudok értesülni. Ha valakivel sürgős elintézni valóm van, tudok neki írni azonnal. És hangsúlyozom, NEM EZZEL A RÉSZÉVEL VAN PROBLÉMÁM! A baj számomra az, hogy az emberek jelentős része nem tud megállni ezzel a dologgal ott, ahol kéne. Miután kihasználjuk a legfontosabb funkciókat, még kell nyomogatni a telefont-tabletet, és nem lehet kiszállni mögüle...
A hárítás persze mindig megoldás, mindig van valami indok, hogy miért kell épp a miniképernyőhöz ragadni. Nekem van olyan rokonom, aki évekig élt távkapcsolatban úgy, hogy amikor beszélni szerettem volna vele, egyszer nem nyomott rá a kütyüjére. Van ismerősöm, aki végtelenül elfoglalt, és állandóan fontos levelezéseket folytat, mégis félre tudja tenni a telefonját, amikor annak nincs a társaságban helye. És jelzem, ő sem az átlagos "milyen volt a nap, merre jártál"-típusú messenger-beszélgetéseket teszi félre.
Te nem tartod gáznak, hogy elmész egy baráti találkozóra elméletileg azért, hogy a barátaiddal együtt legyél, mindenről beszélhessetek, és jól érezzétek magatokat EGYÜTT, majd te előkapod a telefonod, és inkább azokkal beszélgetsz, akik nincsenek éppen ott? Kérdem én - így mi értelme bárhova elmenni, ha te inkább azokkal dumálsz, akik nincsenek ott?
Matematikailag tulajdonképpen mindig lesz olyan ismerősöd, aki éppen nem lesz ott, tehát nyugodtan otthon is maradhatsz egyedül, úgy legalább több közül lehet válogatni, aki éppen nem élvezheti a személyes társaságod, és akivel lehet a megszokott virtuális világban beszélgetni.
TEDD LE A TELEFONT!
Nézz ki a képernyő mögül, engedd, hogy kinyíljon a látóköröd! Csodálkozz rá újra a körülötted lévő világra, mint amikor még kisgyerek voltál, és először láttál 1-1 állatot, vagy meglátva egy gyönyörű nyílt panorámát úgy érezted, hogy kisebb vagy, mint bármi más a világon. Figyelj a környezeteidre! Figyelj a természetre! Figyelj a körülötted lévő emberekre! Ne a virtuális bájolgással foglalkozz, hanem az emberek valós érzelmeivel! Nyisd meg a messengert, és beszéld meg a barátaiddal azt, hogy mikor találkoztok személyesen, hogy megbeszéljétek a világ nagy dolgait, és NE CSAK OTT BESZÉLGESSETEK ÖRÖKKÉ!
Mi értelme személytelenné tenni a kommunikációt? Hisz nem sokkal jobb, amikor belenézel az ember szemébe, és 3 másodperc alatt jössz rá, hogy amit mond, az összhangban lehet -e a valós érzelmeivel? Ha ezekre figyelsz, "figyelgetsz" egy kicsit, én hiszek benne, hogy boldogabb, kiegyensúlyozottabb életet tudsz élni.
Lehet, hogy ez a stílus, amiben erről a témáról írtam, most agresszívnek tűnhet. De sajnálom, egyszerűen ez már annyira dühít, hogy kénytelen voltam írni róla. Remélem, hogy a jövőben még lesz olyan időszak, amikor a szülők nem passzolják le egyszerűbb megoldás révén a gyereket a tv elé, nem foglalkozva azzal, hogy ez hosszú távon hogyan hat a gyermek lelki fejlődésére és érzelmi intelligenciájára, vagy akár az agyi működésére és annak fejlődésére. És remélem, hogy vissza tudunk térni oda, hogy a kommunikáció ne csak és kizárólag virtuális csatornákon, hanem valós időben, valós térben, valós személyek között történjék, és valós érzelmek közvetítődjenek. És remélem, hogy eljutunk oda, hogy amikor valaki magát "kocka"-ként definiálja, az nem egy jópofa, vicces, laza személyiséget tükröz csupán, hanem sokszor inkább bizonyos hiányosságot, szociális helyzetet világít meg, amiből ki kell segíteni az adott illetőt, ha már túl mélyre süppedt a virtuális valótlanságban.
És ha ez megtörténne, én mindenképp boldogabb lennék. De remélem, hogy mindenki.
További cikkek
