Talán mindenki ismer olyan embert, aki átesett egy nagyobb műtéten. Ha közeli ismerős valószínűleg fel sem tűnik a heg a testén. Ha viszont csak a strandon látsz meg egy embert, aki magán hordozza betegségének nyomait, lehet megijedsz, mert nem tudsz mit kezdeni a múltjának ennyire erős kitüremkedésével. Sőt az is megeshet, hogy egyenesen undorodsz ettől a látványtól akár máson, akár magadon.
Most elmondom én hogyan látom ezt az egészet. Annyit tudni kell rólam, hogy összesen 7 heg van rajtam. Igen, heten vannak, mint a gonoszok. Számmisztikusok gyertek! Egyik kisebb, másik nagyobb, de igazából nem is számít a méretük. A lényeg sokkal inkább az, hogy milyen hatással vannak az életemre, hogy milyen szerepet és milyen funkciót töltenek be a mindennapjaimban. Mert kívülállóként talán azt gondolnád, hogy egy évekkel ezelőtti betegség, amiből kigyógyultam semmit nem hagy maga után, legfeljebb egy vágás nyomait. De a valóságban ezek a testem, így önmagam részei. Ha ezek nélkül azonosítanám magam, az nem én lennék.
Lássuk tehát, hogy mit adnak hozzá az életemhez. Mik a funkcióik?
1.)Emlékezés az erőre
A legerősebb, ebből kifolyólag legtöbbet hangoztatott funkciója az, hogy emlékeztet az erőre. Arra a hatalmas testi és lelki erőre, ami segítette az embert a betegség leküzdésében. És, hogy saját példámnál maradjak: én 2,20 kg-al születtem és már aznap estére be is rendeztek egy szép kis műtőt a tiszteletemre. A 3 órás műtét után a szüleimtől annyit kérdeztek, hogy tudnak-e imádkozni. Tudtak. A műtétből felépültem, és pár hónap alatt behoztam a lemaradásomat. Én mindig, ha ránézek a hasamon lévő nagy hegre, arra gondolok, hogy 25 évvel ezelőtt letettem a voksom az élet mellett. Arra gondolok, hogy ha akkor volt erőm meggyógyulni, és a földi világban megmaradni, akkor ma is ugyanilyen, vagy még erősebb vagyok.
2.)Emlékezés a gyengeségre
De mielőtt nagyon elrugaszkodnék a földtől és azt gondolnám, hogy egy vakbélgyulladást majd kisétálok, jönnek a frontok. Azok a drága jó frontok, amikkel most már véget nem érő héja-nászt folytatok. Az előző funkcióját sokan emlegetik, hiszen ki ne lenne büszke az erejére. De azt már valahogy kevesen említik, hogy a hegek bizony fájnak. Erősebb frontoknál és évszakváltásnál baromira jeleznek, hogy „helló, itt vagyok!”. De én azt gondolom, hogy ez így jó. Sokszor esünk abba a hibába, hogy azt gondoljuk, mi mindenhatóak vagyunk, mindent bír a szervezetünk. Ilyenkor jó, ha emlékeztetnek rá, - még ha nem is túl kellemes módon – hogy vannak érzékeny pontjaink, nem vagyunk sebezhetetlenek és az a hatalmas lelki erő mégis csak egy törékeny testben lakik.
3.)Emlékezés az egyediségre
Talán a legfontosabbat hagytam utoljára. Lehet panaszkodni arra, hogy hegek csúfítják a testem. Lehet sírni a fájdalmak felett, vagy lehet büszkén viselni a múlt nyomait, de ha csak egy-egy funkcióját emeled ki, megfosztod magad a lényegtől. Attól, hogy ezek a sebek tesznek egyedivé. Hiszen mindenki erős valamiben. Mindenki büszke lehet valamire. Olykor mindenkinek fáj valamije. De neked, aki ennyire erőteljesen magadon viseled egy trauma nyomait, ezek egyszerre vannak jelen. Ha ránézel a seb nyomára egyszerre kell, hogy lásd, érezd és tudd, hogy erős vagy, de törékeny. Hogy ami veled történt nem ok nélkül történt, hiszen alakított, és azáltal váltál azzá, aki ma vagy. Egy egyedi, értékes emberré.
Végezetül, azt gondolom, hogy ha megértjük ezeknek a funkcióknak a lényegét, akkor mind a testi, mind a lelki hegeket sokkal jobban megtanuljuk a helyén kezelni, hasznosítani és befogadni az életünkbe. De nyugi, itt nem állok meg a témában. Folytatás következik…
További cikkek
