Szerintem akkor itt ejtsünk néhány szót a kórházak megállíthatatlan harcosairól (nem mondok amazont, mert sok férfi ápolóval is találkoztam), akik többnyire lelkiismeretesen teszik mindig dolgukat, hogy a pácienseknek könnyebb legyen. Meg akkor arról, hogy én mit tudtam mellettük csinálni, mert ez még úgy ideillik.
Pár szó Újvidékről. Rémes kosz, és többnyire ehhez a hangulathoz igazított nővérek. Nem mondom, hogy nem lehetett kedvesre is ráfutni, de inkább néztek hülyének, és bántak velem durván, mint kedvesen. A három darab használaton kívül lévő kanülöm például egyiküket sem zavarta nagyon. Volt is egy képem róluk, de talán jobb, hogy már nincs meg. (Nem szeretnék ugyanakkor ezzel semmilyan negatív képet festeni róluk általánosan, én így fogtam ki, lehet akkor és ott ez volt a helyzet).
Kamenica, az már más világ. Itt kezdettől fogva bizalommal fordultam hozzájuk, valahogy nyugtatóbb volt a munkásságuk. Lettek kedvencek, és nem annyira kedvencek, de hát ez viszont így van rendjén. A lényeg, hogy az esetek többségében korrektül viselkedtek velem. Vicces volt mindig használni a kis csengőt, ha hívni akarta őket az ember, Volt, mikor visszakérdeztek, olyankor el kellett mondani, hogy mi a szitu, de volt, hogy csak kinyomtak, és jöttek. Na, igen, és volt, hogy visszakérdeztek és/vagy kinyomtak, de nem nagyon jöttek. Nem vagyok egy türelmes emberke, ez már biztos, de jaj, hogy itt néha mennyit vártam. Volt, hogy egy órát a hívás után, pedig csak annyi volt a probléma, hogy kifogyott az infúzió, lehet kivenni, mennék aludni. De biztos nekik is ezer dolguk van, nem rohanhattak mindig mindehová rögtön. De néha azért haragudtam, maradjunk azért ennyiben.
Sűrűn-sűrűn ránéztek azért az emberre, megkérdezni, hogy minden okés-e, vagy csak megnézni, hogy hogy áll a terápia. Alapjában véve elégedett voltam/vagyok az ő munkásságukkal. Nem túlzottan kiemelve az ügyetlen nővért, akinek harmadszorra se sikerült beszúrni a tűt, vagy aki nagy kék foltot csinált a kezemre. Ezek már csak apróságok, gondolom itt ezek a „hopsz, picit félrement” helyzetek, elvégre senki se tökéletes.
Fontos viszont szerintem – ahogy az ember viselkedik, nagyjából azt is fogja visszakapni.
Tehát érdemes nem nagyon kötözködni ilyen helyeken, bár ezzel szerintem mindenki így van, hisz hálával tartozunk, ha valaki az egészségünkért ilyen dolgokat tesz.
Ahogy már említettem, én többnyire laptopoztam a terápiáim alatt, neteztem, játszottam. A személyzet tulajdonképpen nem tiltott semmi ilyesmit, még viccelődtek is néha velem, hogy mindig csak a gépet nyomkodom. Volt, mikor jól le is tudtam kötni magam, ha épp elkapott az ihlet valamivel kapcsolatban. Például, mikor plakátot csináltam, vagy zenét szerkesztettem. Ezekkel gyorsabban repült az idő. Máskor a net sem segített, de hát ilyen alkalmak is előfordulnak, kedvfüggő. Ja, és az olvasás! Az is nagyon jó ilyenkor, én legalábbis csak ajánlani tudom. Egy érdekes könyv sokszor el tudja ütni az időt.
(Ja, igen, fellépős plakátot terveztem, az én hűséges barátommal és gitárosommal, Sacival, meg FL Studio-ban szerkesztgettem zenét, azzal is jól elment néha az idő :) )
A lényeg itt az, hogy a kemoterápia kibírható. Nem kellemes, nem is jó buli, de kibírható.
Ez a két napos változat legalábbis nekem nem okozott túl nagy gondot, igyekeztem élni mellette a viszonylag megszokott és normális életet. Természetesen az ember ilyenkor próbál kicsit egészségesebben gondolkodni, cselekedni, ezzel nincs is baj. Én magam nem tanácsolnám különösebb homeopátiás módszerek használatát, de C-vitamint például sűrűn szedtem, ügyeltem rá, hogy ne lehessek beteg, sok gyümölcsöt és zöldséget fogyasztottam, préselt lé formájában is – itt került például be a cékla az étrendembe. Egyszóval amit csak a józanész határai engednek, azt ilyenkor érdemes, a jó közérzetért és az egészség megőrzéséért is. A cukrot például teljesen kerültem, ezt is olvastuk valahol – és tulajdonképpen nem is árt ilyenkor kicsit utánajárni a dolgoknak, neten, ismerősöknél (most azért veszélyes tanácsot adok, szóval csak óvatosan vele!), mert csak így tudhatja az ember, hogy mi az, ami még racionális és segíthet, és mi az, amit azért már nem kéne. Onnantól kezdve pedig mindenkinek a saját lelkére van bízva, hogy mit hajlandó és képes megtenni magáért. (Egy biztos tipp azért: ha gyógyszert kap az ember a kórházban (pl. Controloc - vagy ennek megfelelője), vagy felírják neki, azt érdemes szedni terápia után addig a pár napig. Megkönnyíti, és csökkenti a rosszullétet.)
További cikkek
