Kedves Olvasó!
Kezdjük talán azzal a megállapítással, hogy az a személy, aki egy húszas évei elején járó fiú/férfi különböző helyszíneken történő sírásairól szeretne olvasni, az nagyon is jó helyen jár. Jóllehet, a szégyenérzet-faktort mára már ki tudtam ölni, tehát engem nem zavar a dolog. Ha pedig mégsem ezért vagy itt, akkor az alábbi ajánlott érzések állnak rendelkezésedre: sajnálat, együttérzés, kinevetés, szánalom, és társaik. Választani csak szabadon, tényleg nincs harag!
Ugyanakkor elnézést is kell kérnem, rögtön még itt, személyes történetem elején. A történetmesélésnek ugyanis fontos része az idő, viszont már most tudom, hogy nem tudok pontos időrendet ígérni mindenben, mindenhol. Lesz, ahol az idő majd nem számít, a többi esetben meg igyekszem majd megemberelni magam a dologgal kapcsolatban. Csak, ugye ha nagy az időtartam, akkor közben sok minden történik, sok mindent elfelejtünk, sok mindent elfelejtenénk és nem minden fog megmaradni az ő dátumszerű helyén. Na, de tényleg ígérem, hogy igyekezni fogok. Vannak részek, amiket szép sorban fel tudok idézni, ezt már most megmondom, megnyugtatásul. Aztán olyan részek is vannak, ahol meg nem is számít az idő. Ha valami kimarad, annak oka van és ott a helye. Valószínűleg elfelejtettem – el akartam, vagy el tudtam felejteni.
Azt is megígérem, hogy próbálkozom majd nem egy depressziós, szentimentális leírásba bocsátkozni minden egyes alkalommal. Igen, lesz olyan is, de ahol lehet, meg fogom mutatni a másik oldalamat.
Elég sok mindent szeretnék tehát. Mondanivalóm is van, meg hát stílusban is vannak magammal szemben elvárásaim. Hogy ebből mit tudok megvalósítani, az még a jövő titka. Tőled csak a figyelmed egy részét kérem majd, kedves olvasó! Persze csak ha kíváncsi vagy a történetemre.
További cikkek
