A húsvét számomra mindig a szagos kölnik, a díszes tojások és a nagy lakomák ünnepe volt. Azt hiszem igazán soha nem rajongtam ezért az ünnepért és kisebb koromban talán még dühös is voltam a srácokra, hogy ők mennek locsolni, nekem meg csak a hajam bűzlik.
Nálunk soha nem volt nagy hagyománya ennek az ünnepnek. A család férfi tagjai soha nem kaptak pénzt, több ezres ajándékokat és szendvicset is akkor kaptak ha békén hagyták az én drága fejemet és megkíméltek a büdös pacsuli szagától. Minden évben azért könyörögtem, hogy legyen valaki végre aki elkésik. Ugyanis az egyetlen dolog, amivel tisztában voltam, hogy a férfi ha elkésik, akkor én öntözhetem meg őt. Én pedig mindig izgatottan vártam a locsoló mellett, hogy valakit megtámadhatok-e, hogy csurom víz legyen. Talán soha sem valósult meg.
Az évek előrehaladtával pedig ez a szűk családi kör is kikopott a Húsvét hétfőnkből. Megszokottá vált, hogy mi nem vagyunk otthon. Ugyanis mindig ezt a napot választottuk, hogy elmenjünk kirándulni egy napot. Bárhová is mentünk minden év ugyanarra a sémára épült. Reggel bepakoltunk az autóba. Hat körül elindultunk. Fél óra múlva a húgom rosszul lett, mi pedig azért imádkoztunk, hogy bírja ki az úticélig. Az autóból kiszállva felfaltuk az összes előre elkészített sonkás, tojásos, tormás, uborkás szendvicset majd órákat vártunk bárhol is voltunk, hogy sorra kerüljünk. Több órás várakozás a Tropicarium előtt, az állatkert előtt vagy hemzsegő tömeg a Rám-szakadéknál. Minden ember menekült otthonról, nem csak mi. Késő este pedig kimerülten tértünk nyugovóra és elkönyveltük, hogy ezt idén is megúsztuk.
Később már ennyit se tettünk meg. Még előző este látványosan bezártuk a fémkaput és ki sem mozdultunk egész nap a házból. A redőnyöket leeresztve ültünk a sötét házban és csendben vártuk, hogy véget érjen a nap. Nem hazudok. Néha meglestem, hogy vajon bárki is meglátogatna-e ezen a napon, de a nagy átlag már elfogadta: A Németh lányok nem fogadnak locsolókat.
Az én életemből így ez az ünnep kimaradt. Talán mert sokáig nem volt fiú testvérem. Később pedig lett, de soha nem éltünk együtt. Így az én életemből elmaradt ez a hagyomány. Soha nem tapasztalhattam meg, hogy otthon a srácok verset tanulva készülnek, reggel díszes ruhába öltöznek és neki indulnak a rokonságot, szomszédokat meglátogatni. Az apám sem tartotta ezt a hagyományt.
Bánom? Nem hiszem.
Ez az ünnep igazi mély tartalommal azoknál bír, akiknek meghatározó szerepet tölt be az életükben a vallás. Én pedig sajnos nem tartozok ebbe a csoportba.
Viszont minden évben feldíszített hidegtál, tojásfa és apró csokik várják a nem létező vendégeinket és jó tudni és érezni, hogy ilyenkor békében, lakomázva együtt a szűk család.
Kellemes Húsvéti Ünnepeket Kívánunk mindenkinek!
A képek a cikk írójának tulajdonai.
További cikkek
