Milyen a nyár egy művész szemével? Ki a művész?

Mivel nagyon széles körre kiterjedőnek éreztem a témánkat, és valami kicsit konkrétabbra vágytam, így magazinunk lelkes főszerkesztője megkért, hogy írjak arról, milyen is a nyár egy művész szemével. Felteszem, ezzel rám célzott. Legalább is, én csak arról tudok nyilatkozni, ahogyan én látom a világot, és persze: a nyarat. Hiszen, más "művészibb" művészek látásmódjáról (akik már pl. jobban megvalósították magukat ezen a téren, ezért esetleg nagyobb rálátásuk van a témára, mint nekem), és egyáltalán más emberek nézőpontjáról csak elképzeléseim, és feltevéseim lehetnek. Ezt már itt a legelején leszögezném, hogy helyettük nem is állítok semmit. Ennek ellenére, azért legalább megpróbáltam egy kicsit egyetemesebb, általánosabb szemszögből megközelíteni a témát. Törekedtem olyan állítások megfogalmazására, amik nem csak az én "művészi látószögemre" lehetnek igazak, hanem tán más hasonló beállítottságú emberekére is.

Döntsétek el ti, hogy ez mennyire sikerült!

Nos, akárki is vagy, és bármilyen aspektusból is szemléled jelenleg a világot, amely körülvesz téged, most itt az alkalom, hogy egy kicsit beleless abba, hogy egy művész miként szemléli, hogyan éli meg a nyarat! Mindenekelőtt azonban, fontosnak tartom magát a "művész" kifejezést is definiálni. Hiszen, ez már önmagában félreértések táptalaja lehet, ha egyénenként nem ugyanazt a jelentést gondoljuk hozzá. Úgyhogy először is, határozzuk meg!



Kit is szoktunk művésznek nevezni?

Kísérletet teszek most arra, hogy a témánk szempontjából jelentős tényezőket egy helyre szedjem össze. Ismét a saját tapasztalataimra hagyatkozva! Tehát, egy művész személyében általában az alábbi legmeghatározóbb tulajdonságok, beállítottságok testesülhetnek meg:

• folytonos jelenlét, tudatosság a pillanat történéseiről
• kiélezett figyelem
• érzékenység, intenzív érzelmi reakciók a külső és belső világ történéseire
• a megfigyelt dolgokra való reflektálási igény saját, szubjektív megélés nézőpontjából
• akár törekvés egy globális, mindent átfogó, objektívebb kép megtalálására, közvetítésére is
• végső igazságok, törvényszerűségek kutatása, ezek megörökítésének, átadásának igénye
• megihletett, inspirált állapot, lelkesedés, akár apróságoktól is
• késztetés az alkotásra (bizonyos rendszerességgel / rendszertelenséggel)
• igény az intuícióra, élményekre
• felfedezési vágy, keretekből való kitörési vágy, kísérletezés, határfeszegetés
• valami új létrehozásának, megtapasztalásának a vágya
• a gyönyörködtetés célja
• figyelem felhívása fontos, érdekes témákra
• szabadságvágy
• légtérigény (alkotói folyamathoz)
• akár a tértől és időtől való függetlenség érzete, igénye, időtlenség megélése
• illetve épp ellenkezőleg:
  a korszellemmel való azonosulásra való képesség, hajlandóság, a korra jellemző mentalitás követése, vagy épp megtagadása
• akár váltogatás is a két "önmeghatározás” között
  (A többféle nézőpont megélésére való hajlandóság azért lehet előnyös, mert segít rugalmasabbnak, találékonyabbnak lenni a változásokkal szemben, könnyebben venni a kihívásokat, hullámokat, nehéz élethelyzeteket, és hozzájárul a változatosabb művek létrehozásához is.)
• elvonatkoztató képesség
• fogalmak, látványok összekapcsolása
• elsőre akár meghökkentő, "furcsa" gondolkodásmód 

Ezek egyébként általában szoros összefüggésben is állnak egymással. Viszont, mint pár sorral feljebb kiderült, az ellenkezője is igaz lehet: egy egész életmű létrehozása során szélsőséges, egymást akár alapvetően kizáró elemek, indíttatások is jelen lehetnek egy művészben, és szerintem, bárkiben. Hiszen, ha egy alkotásnak az adott alany hangulata az alapja, akkor a változékonyság a fő jellemzője. Az embernek nincs 5 éven keresztül ugyanolyan hangulata. Ugyanaz a személy beszámolhat csúf, vagy épp gyönyörű érzelmekről is. Attól függ, jelenleg éppen melyik a meghatározó.

Tehát, körülbelül a fent említett érzések, késztetések járnak át például engem, amiktől rám lehet aggatni a "művész" címkét, vagy bárkire, aki hasonlóan érez. Úgy vélem, a "művészlét" annyira tág fogalom, hogy valóban nehéz konkrét keretet szabni neki. Lényegében minden ember művész!



Hiszen az, ahogyan navigáljuk, alakítjuk az életünket, kapcsolatainkat, az már önmagában művészet. Elvégre folyamatosan gyakoroljuk előadni, képviselni magunkat a közösségi életben, és ezek által fejlődhetünk, kifinomultabbá tehetjük az önkifejezésünket. Az is művészet, ahogy minden reggel "összerakjuk" az álomállapotból felébredt énünket. Lányok, akik sminkelnek… Aki még csak kezdő benne, az még nem biztos, hogy olyan szép tusvonalat húz a szeme fölé, mint az, aki már művészi szintre fejlesztette a sminktudását. Az sem kevésbé művészet, ahogy kapcsolatokat építünk ki, és ápoljuk, gondozzuk őket, akár egy kertész a növényeit. Az ételeink elkészítéséről, tálalásáról, a terítékről nem is beszélve…  Konyhaművészet. Aztán ott a harcművészet... Vagy a táncművészet... A mozgás művészete, a finommotorika, a dinamika...  És persze, a képzőművészet, az alkotás művészete...

Egyszóval: minden művészet! Az egész életünk egy alkotási folyamat!

Mikor megszületünk, kapunk egy üres vásznat, viszont kapunk hozzá meghatározott tényezőket is: pl. vérszerinti rokonokat, családot, amit nem változtathatunk meg. Viszont rengeteg dolgon alakíthatunk. Külső és belső tulajdonságainkon is. Csak hogy pár nyilvánvaló dolgot említsek:
A köröm-, haj-, és szemfestés eléggé jellemző eleme a mai (leginkább) hölgyek sajátos stíluskifejezésének. Az aktuális divat és a ruhaüzletek bő választéka is hozzájárul mindehhez. Sőt, vannak, akik a szoláriumot is igénybe veszik, hogy egy kis napsütötte árnyalatot kapjon a bőrük, illetve a merészebbek plasztikai sebészhez is fordulnak. Manapság végtelen az ön(át)alakítás lehetőségeinek skálája. Személyiségünket is formálhatjuk különböző viselkedésmintákkal való azonosulással. Nemesíthetjük lelkünket jótékonykodással, önzetlen tettekkel. Művelhetjük szellemünket igényes műalkotások, irodalmi szövegek, előadások, komolyzene által is.

Megvan a lehetőségünk arra tehát, hogy önmagunk legcsodálatosabb műalkotásai legyünk, mert csak a fantáziánk és a választásaink (meg persze az anyagiak) szabnak határt annak, hogy végül milyen produktumává is válunk a saját életünknek. Lényeges az is, hogy miket vagyunk hajlandóak megtenni az adott célért, mennyire vagyunk eltökéltek. Mi választjuk meg, hogy mely tényezők alakítsanak minket, mivel szeretnénk azonosulni, milyen eszményeket akarunk képviselni, mi az az irány(zat), amely hatásainak "behódolunk". Azt is mi döntjük el, hogy mit utasítunk ki önmagunk megmunkálásának folyamatából. Persze, ez csak akkor igaz, ha már szilárdabb önazonosságra teszünk szert, és nem vagyunk túl könnyen befolyásolhatóak. Hiszen, a szélsőséges ide-oda ingázás a nézetek közt, végül nem vezet sehová, maximum egy önmagának ellentmondó egyveleget hoz létre.

Saját életszínterünkön való szerepeink alakítása szempontjából tehát mind művészek vagyunk!

Ha már kicsit konkrétabban tekintünk a témára, akkor pedig azokat tekintjük általában művésznek, akik valamely művészeti ággal, alkotással foglalkoznak. Pl. festenek, szobrokat vagy kerámiát formálnak, esetleg borítókat, küllemet terveznek, rajzolnak, írnak, fotóznak, valamint, ha színpadi produkciókat adnak elő (zenész, énekes, táncos, színész, stb.), illetve egyéb alkotói tevékenységgel foglalkoznak.

Az olyan embereket is szeretjük a "művész" kifejezéssel illetni, akiben még csak kibontakozó jelleggel vannak jelen bizonyos alkotói hajlamok, de már ráérzett, hogy ez az ő útja, és egyre jobban ért hozzá, mi pedig már most látunk benne fantáziát, jövőt. Ez egy megelőlegezett bók, amitől a szerényebbek ódzkodnak, hisz nem érzik úgy, hogy valóban illene rájuk a "nagy művész" kifejezés, inkább csak a "művészpalánta". Ugyanakkor, azokat tartjuk kiváltképp művésznek, akik már évek, akár évtizedek óta ezen a pályán mozognak, és mesterien művelik a művészet valamely ágát: kiválóan alkotnak, vagy legalább is, figyelemreméltóan. Szépséggel, értékkel gazdagítják világunkat, vagy éppen fontos társadalmi, esetleg létkérdésekre hívják fel a figyelmünket alkotásaik által.

Nos, ennek fényében: milyen is a nyár egy "ilyen" művész szemével?



Egyszerre jelenti a szabadságot és a kötöttségeket!

Nem csak egy művészlélek, hanem bárki szert tehet a nyár folyamán olyan közös, vagy egyéni élményekre, amelyek örök lenyomatot hagynak benne, és mindig inspirálóan fog hatni rá az emlékezés. Lényegében, ez bármelyik évszakra igaz lehet. Viszont a nyárra különösebben. Hiszen, nyárra a természet, a táj a legszebb pompáiba, színeibe öltözik. Virágba borul, megújul, ráadásul jobbnál jobb élmények, fesztiválok csalogatnak ki otthonról minden kedves látogatót egyenesen a tündöklő napfénybe. Ilyenkor kicsit mindenki felszabadultabb, ilyentájt tervezzük a nyaralásokat is.
Egyszerűen muszáj kimozdulni!

A kulturális és szociális élet nyáron kiváltképp pezsgő és izgalmas lehet, az alkotói szellem szabadon szárnyalhat. A szabadidőben sokfajta programon való részvételre van lehetőség. Pl. koncertek, előadások, túrák, nyári sportok, vagy akár egy aktuális kiállítás megtekintésére. Víz közelben lehetünk, rácsodálkozhatunk a természet szépségére, az univerzum végtelen tágasságára. Nagyobb kirándulásokat, utazásokat valósíthatunk meg, és az időjárás is a legjobban kedvez nekünk egy kis felszabadulásra, "elszabadulásra”. Egyszóval: rendkívül sokoldalú kínálattal kecsegtet a nyár. Akiben meg alapvetően nagy a nyitottság az új élmények felé, annak ez az időszak maga a paradicsom, teljes extázis.

Ihlet áradatban fürdőzhet szinte mindenhol az intuitív lélek!

Csak jusson is ideje a megélések mellett a tapasztalatai alkotássá való formálásra is. Itt szokott lenni a nagyobb kihívás: Oké, hogy jön a sok élmény, de ezekre egy művészembernek "reagálni is kell". Nem úgy értem, hogy a környezete elvárásának, nyomásának megfelelően, hanem belső késztetés miatt. Néha elfelejtjük, hogy az élményszerzést bizony, komoly alkotói folyamat, dokumentáció, feldolgozás követi, ami rendesen igénybe tudja venni az embert… főleg hajnali órákban, ugyanis az ihletettség sok embernél sokszor "valamiért" éppen ekkor éri el tetőpontját. Talán, mert ilyenkor lehet az ember a legnagyobb csendben, zavartalanul. Vége a napi nyüzsgésnek, lehet végre koncentrálni. Úgy érzem, nekem pl. a legjobb írásaim, amiket még nem igazán bátorkodtam megmutatni senkinek, azok minduntalan a hajnali órákban születtek.



Tehát, voltaképpen értelmezni, összegezni és elrendezni, alkotássá formálni a megtapasztalt élményeket, már a kötöttséget, a feladatot jelenti, és nem a korlátlan szórakozást, szabadságot. Mert nem csak átélni kell, ha alkotni vágyunk: Valahogy tudni kell rögzíteni és átadni is az élményt.  Közvetíteni mások felé is, hiszen ettől is alkotó a művészember, hogy valamit létrehoz, amit fel tud ajánlani a "nagy közösbe” mindenki számára.

Ez a kérdéskör persze már vitatható, hiszen az alkotásnál az a legoptimálisabb, ha a művész már eljutott arra a végső szinte, hogy nem a közönség megnyerése a célja, hanem önmagának alkot, illetve magáért az alkotás kedvéért (L’art pour L’art). Ettől függetlenül, nyilván mindenkinek jól esik, ha elismeréssel nyugtázzák, amit létrehozott, és érzi, hogy a többiek hasznára is vált. Illetve, maga a megosztás öröme is ilyenkor egy eléggé pozitív élmény. Jó érzés előhozakodni valamivel, amit átnyújthat az ember a többieknek, puszta gyönyörködtetés, örömszerzés, vagy éppen fontos témára való reflektálás céljából.

Ám, könnyen előfordulhat, hogy egyes alkotók átesnek a ló túloldalára, és egyfajta megfelelési kényszer alakul ki bennük, ami sajnos megöli a műalkotás hitelességét. Az erőlködés már csak egy kiszolgálás, egy eladás, egy csere-kereskedelem, ami nem magáért a művészet kibontakozásáért működik, hanem "azért csinálják, hogy tetsszen valakinek”. Ebből viszont hiányzik a művészi szabadság. Így pedig nagy eséllyel nem lesz meg az az átütő hatás. Ezzel szemben, a művészi szabadságban tiszta őszinteség van, és az alkotó alany saját érzéseinek kendőzetlen felvállalása, kinyilatkoztatása. Nincsenek benne "kényszeredett" elemek. Ezért egy valamirevaló ember nyilván ezeket részesíti előnyben. A legszerencsésebb, ha egy művész úgy képes kiszolgálni a közízlést, hogy a közönséget megnyerő formában tudja képviselni önmagát és nézeteit. Tehát, ugyan kifejezi mondanivalóját, de közben nem veszti el önazonosságát sem.

Amit még fontos említeni, hogy egy művész ember életében gyakran megeshet, hogy a megélhetését sajnálatos módon nem főképp a művészi kibontakozásából tudja finanszírozni, hanem az alkotás mellett másfajta, úgymond "polgári" hivatást is vállal. Ez sokszor együtt járhat a rendkívül korlátozott szabadidővel, és a magas szintű monotónia tűréssel. A hétköznapi szürkeség, korlátok közé szorult lét pedig - tapasztalatom és véleményem szerint -, eléggé vissza tudja szorítani a kreativitásnak, az alkotószellemnek a szabadon szárnyalásra való lehetőségét. Tehát, azért nyáron sem lehet korlátlanul ide-oda mászkálni, mert a megélhetés kérdése ekkor is köti az embert.

Ugyanakkor, léteznek leleményes megoldások is, ezekre az esetekre is. Pl. aki írással foglalkozik, esetleg készíthet telefonjegyzeteket, vagy egy kis noteszba futtában, vagy munkában az étkezési szünetben, vagy már a buszon ülve, amiket később rendszerez. Egyes művészek a főállásuk mellett is keresnek alkalmat arra, hogy egy kis plusz bevételhez jussanak, pl. akik az utcán zenélnek, vagy ingyenes előadásokat tartanak, de ha a befogadó, a néző úgy gondolja, akkor van olyan opció, hogy saját belátása szerint adományozhat (pl. egy kihelyezett gitártokba, kalapba) a művész támogatása érdekében. Vannak, akik külön festőkurzusokat, rajztanfolyamokat, illetve egyéb kreatív kurzusokat tartanak, ahol elérhető áron szívesen továbbadják tudásukat, és bevezetik a lelkes érdeklődőket az alkotás, önkifejezés e területeinek világába. Szinte folyamatosan indul valamilyen alkotói kurzus, tanfolyam, ahogyan én láttam, csak be kell gyűjteni a megfelelő információkat, a megfelelő helyszínekről, és személyektől, a saját érdeklődési körünknek megfelelően.


Előfordulhat az is, hogy az alkotó emberben éppen túlbuzog a vágy, hogy aktív részese lehessen a világ történéseinek, és minél többet vissza is adhasson ebbe a körforgásba önmagából. Ilyen esetben nagy az esélye rá, hogy túlvállalja magát. (Ahogy én szoktam néha.)
A nagy lelkesedésben kifogyhatatlan erőt érez magában, legalább is, eleinte... Aztán, mégis több energiáját és idejét emésztik fel a passzív / aktív alkotói tevékenységek, mint ahogy azt elsőre gondolta. Még hogyha lélekben fáradhatatlannak is érzi magát az ember, sajnos a fizikai test eléggé ki tud merülni. Azért valljuk be, én pl. szeretem kialudni magam, és nem szívesen kényszerítek magamra bármit, ami ébren tart olyankor, mikor fogytán az erőm. Az energiaitalokkal és kávéval szemben sokkal inkább az egészséges módszereket preferálom, mint pl. egy pihentető, felfrissítő alvás.

Mégis, az alkotni vágyó személy valószínűleg csak akkor lesz igazán elégedett, ha már úgy érzi, hogy az önmagától elvárt munkáiból már eleget meg tudott valósítani. József Attiláról lehet, nem sokan tudják - pedig talán legismertebb költőnk –, de az ő műveiből például pontosan ez tükröződik vissza. Tipikusan jellemző volt a "túlvállalás" miatt való bűntudat. Úgy érezte, hogy végül nem tudta beteljesíteni, amit ígért. Ezt a "Karóval jöttél" c. versében is kifejezi: "Aranyat ígértél nagy zsákkal anyádnak, és most itt csücsülsz." Mégis hányan dicsérjük őt! Ezek szerint, még annál is több és nagyobb dolgokat rejtett a belső világa, mint amennyit egy emberöltő alatt át tudott adni nekünk! Úgyhogy bárki, aki úgy érzi, hogy az alkotási szenvedély nagy hevében túlvállalja magát, sose csüggedjen, nincs egyedül ezzel, csak gondoljon József Attilára! Vagy rám…

Összegzésképp annyit mondanék, hogy a nyár tehát egy igazi "élményfürdő" egy művész számára, de ugyanilyen mértékben kihívás is, hiszen tudatos szervezést, és időbeosztást is igényel, naprakészen kell lenni, ha rendesen szeretne a begyűjtött élményekre reflektálni, alkotni belőlük valamit, és mindezt meg is kívánja osztani a nagyközönséggel. Lehetséges, hogy egy időre sok más dologról le is kell mondania kissé, például ami a további élményszerzést, szocializálódást illeti, hogy utolérje magát a munkálataiban. Meg kell tanulni mérlegelni, hogy hosszútávon mely tevékenység a fontosabb, gyümölcsözőbb.

Viszont, éppen ezért egy remek fejlődési lehetőség is, mert sok-sok inger, benyomás éri rövid idő alatt az embert, amik pedig csak tovább gazdagítják az amúgy is végtelenül sokszínű belső kis univerzumot.