Oszvald Marika 65!

"Ünnepre jöttünk zengő énekszóval, hadd szóljon orgona, s a szárnyaló dal!"

/részlet Hans Leo Hassler Ünnepre jöttünk című kórusművéből/

Azt gondolom, a kerek születésnapok saját életünkben is különlegességel bírnak. Különösen kiemelt "társadalmi esemény" azonban az olyan közismert személyek ünneplése, akiket az emberek valóban tisztelnek és szeretnek. Azért gondoltam fontosnak azonban, hogy legalább egy ilyen jeles napon (Oszvald Marika 65. születésnapja) beszélnünk kell a művésznőről és az általa képviselt műfajról, mert úgy érzem, hogy az operett és a magyar nóta elismertsége egyre csökken hazánkban.  

Oszvald Marika pályája gyakorlatilag születésével determinálódott. Szülei szintén operettszínészek voltak, édesanyja (Halasi Marika) az Operettszínház kiváló szubrettjeként, apja ugyanazon teátrum bonvivánjaként taposta a deszkákat. Kettejük tehetsége és szorgalma lányukban egyszemélyben összpontosult. A fiatal Oszvald Marika így került a Színművészetire, ahol Vámos László 1974-ben végzett operett-musical szakos osztályát végezte el, miközben 1972-től már az akkori Fővárosi Operettszínház (ma Budapesti Operettszínház) produkciójinak rendszeres fellépőjévé, a társulat tagjává vált. A szüleitől "örökölt" színpadi rutinja, remek énekhangja, és balettos-múltjából fakadó kiváló mozgása hamar az operettjátszás élvonalába emelte.

Magyarország mellett különböző külföldi turnék során Nyugat- és Kelet-Európától kezdve Amerikáig rengeteg országban lépett fel. Az operettirodalom legtöbb szubrettszerepét eljátszotta, kitűnő komikai vénája játékát nagyon könnyeddé és élvezhetővé teszi, miközben minden fellépésén érezhető a műfaj iránti elkötelezettség és imádat. Vidám, pörgős karakterét könnyen megszereti a közönség, jellegzetes cigánykerekezése pedig állandó védejégyévé vált, melyben még 65 évesen is verhetetlen. Tipikus örökifjú, akin a kor csak testileg fog, a színpadon azonban minden fájdalmát elfeledve dalol és táncol, és mindent megtesz azért, hogy megszerettesse az operettet a közönséggel, valamint hogy megmutassa, az operett igenis egy élő műfaj.

Muszáj egy személyes élményt is beleszőnöm: nővéremmel mi már a nem annyira fiatal, ám roppant fiatalos Oszvald Marikát ismertük meg. Sajnos az idő az énekesek hangja felett is eljár, egy bizonyos kor felett már a magasságok nem csilingelnek olyan fényesen, a vibrátók és a rezonancia pedig jóval erősebb, mint korábban. Így mi már azzal az Oszvald Marikával "találkoztunk", aki annak ellenére, hogy énekben már megérintette a kor, színpadi jelenlétével minden kétséget elvon afelől, hogy odavaló. Éppen egy erről szóló beszélgetésünk kapcsán kerestünk rá a művésznő nevére, amikoris érdekes adatra bukkantunk: ő szinkronizálta a Disney Kis hableány filmjét. A dolog lényege az, hogy nővérem (aki ma egyébként énekesnek tanul) kisgyermekkorában tátott szájjal hallgatta Ariel dalait a filmből, és állandóan arról áradozott, hogy ő is úgy szeretne énekelni, mint a gyönyörűhangú sellőlány a tévénkben. Így (ha nem is tudatosan), de már gyermekkorunktól kezdve ismertük a ma jubiláló művésznőt.

A magyar operett megbecsültsége manapság egyre lefelé ível. Ez azért szomorú számomra, mert az immár hungarikummá vált műfaj számomra egy "időgép-szerepet" képvisel. Képes elvinni olyan korokba és körökbe, melyeket én már nem élhettem meg, de borzasztóan érdekelnek. A műfaj legnagyobb vívmánya azonban természetesen a zene, amivel teszi ezt. Ez a sokszor már operai igényű dallamvilág sokaknak egyszerűnek, elsőre énekelhetőnek tűnik, miközben a követelmények irdatlanul magasak. Emellett az operettet játszó művészek színészként is helyt kell álljanak a színpadon, hiszen a szép éneklés önmagában nem elég egy operettben - a legnehezebb dolog pedig valóban az énekes és prózai jelenetek közti váltás, melyre a színész torkának nagyon tudatosan kell ráállnia, amennyiben nem szeretne egy egyszerű dialógusban sipítozni. Fontos tehát az, hogy legyenek olyan művészeink, akik ezt a borzasztóan komplex műfajt, élvezhetővé, szerethetővé, és befogadhatóvá tegyék a közönség számára. Hiszen az operett minden a magyar kultúra sajátja, egy olyan kincs, melyet nagy kár volna veszni hagyni.

Oszvald Marika jelentősége megkérdőjelezhetetlen. A ma is fiatalokat megszégyenítően energikus színésznő mindig a lehető legmagasabb szinten teljesít. Munkáját rengeteg díjjal ismerték el, melynek betetőzéseképp kapta meg 2015-ben a Kossuth-díjat, a magyar kultúra ápolásáért járó legmagasabb állami kitüntetést. Borzasztóan szerethető személyisége, tehetsége és tudása miatt számomra egyértelműen a magyar operett egyik nagykövete, aki mindenképpen követendő példa kell hogy legyen a fiatal, frissen végző színészek számára.
Nagyon boldog 65. születésnapot , és legalább még ugyanennyi  aktív évet kívánok a művésznőnek!