"Lépj ki a komfortzónádból"; "feszegesd a határaidat"; "döntsd le a saját magad által állított falakat". Egyáltalán mi az a komfortzóna, honnan tudjam, hogy hol vannak a határaim, és mégis milyen falról beszélünk? A komfortzóna az a hely, ahol komfortosan, tehát kényelmesen elvan az ember. Nem érzi magát feszélyezve, képes felszabadultan viselkedni. Ez minden egyes embernél más és más; lehet, hogy neked már az is a komfortzónádon kívül esik, ha nyáron rövidnadrágot kell venned a nagy meleg miatt, míg mások lazán ledobják a fürdőruhát is a strandon (amit valljuk be, azért nem kellene erőltetni...). Úgy tudom elképzelni a komfortzónát, mint egy fehér krétával rajzolt kört, ami bárhova mész és bármit csinálsz, ott van körülötted. Néhányaknak jó nagy körük van, ahol szabadon mozoghatnak, azonban akad, akit nagyon kis helyre zár ez a bizonyos kör. Apró lépéseket tud csak megtenni, hiszen ha véletlenül nagyobbat lép, a körön kívül találja magát, ahol nem érzi magát biztonságban. És mivel csak kis lépésekkel halad előre, lemarad mindenki mástól, akinek nagyobb köre van. Egy idő után már csak messziről figyel mindenki mást, azon gondolkozva, Ő miért nincs ott elől, ahol a többiek tartanak. Miért? Mert a komfortzónája nem engedi haladni.
Szerintem nem feltétlenül kell kilépni ebből a zónából. Sokkal inkább azt kell elérni, hogy az a bizonyos képzeletbeli kör nagyobb legyen és ne korlátozzon le. Mert ezt teszi; nem hagy bizonyos dolgokat megtenni, mert azok veszélyesek, túl extrák, vagy épp ijesztőek. Azonban, ha egyfolytában a kör szélén állsz, az egy idő után szépen ki fog bővülni, mindezt úgy, hogy talán észre sem veszed. A saját példámmal élve; két évvel ezelőtt egy méternél magasabb akadályt nem szívesen ugrattam át lóháton. Ma már félelem nélkül lovagolok rá egy magasabb akadályra is és mindig egy fokkal magabiztosabban érkezek le a túloldalon. Még ha csak centinként is, de egyre feljebb került az akadályrúd. Ez a bizonyos képzeletbeli kör is ugyan ezen az elven működik; apró lépésenként bárki képes kiterjeszteni a komfortzónáját. A sok kis kellemetlenség a végén összeadódik és már csak azt veszed észre, hogy a régi korlátaid eltűntek, te pedig egyre gyorsabban tudsz haladni.
Ezt a képzeletbeli kört - még, ha nem is tudatosan, de - te kreálod; a krétapor valójában nem más, mint por állagú félelem. Félelem az extrém helyzetektől, bizonyos állatoktól, magasságtól, tömegtől. Mind-mind szorongással töltenek el minket, már akkor is, ha rájuk gondolunk. Egy másik személyes példával élve; az első gimnáziumi évemet szociális szorongással töltöttem. Fogalmam sincs miért, és hogyan alakult ki, egyszer csak ott állt az ajtóm előtt két nagy bőrönddel, hogy "Szia, jöttem elcseszni az elkövetkező évedet!", persze én voltam a hülye, hogy nem küldtem el azonnal, na de tudjuk hogy van ez; utólag okos az ember. Röviden vázolom, hogy is nézett ez ki nálam; sokszor szédültem, nem kaptam levegőt, ha sok emberrel kellett egy helységben lennem, ha pedig valaki ismeretlen hozzám szólt? Nem számít, hogy három nyelven beszélek, az anyanyelvemet is csak épp annyira beszéltem, mint egy trópusi szigetről érkezett őslakos. Tehát az első év utáni nyáron 40 gyereket kellett egy teljes héten keresztül lovagoltatnom, figyelni rájuk, beszélni a szülőkkel, lovas tábor keretei közt. Nem mondom, hogy egyszerű volt ekkora "tömeggel" - mert nekem 10 ember fölött már tömegnek számított - tölteni a hetet, mégis úgy gondolom, emiatt kezdett javulni a szorongásos helyzetem. Lehet, hogy közben nem tűnt jó ötletnek, utólag visszagondolva pontosan erre volt szükségem; hogy olyasvalamit csináljak, ami számomra ijesztőnek tűnt. Azóta minden nyáron 2-3 ilyen hetet csinálok végig és minden percét élvezem. Sikerült kiraknom a házból a szorongást, az összes bőröndjével együtt, és csak ekkor jöttem rá, mennyi helyet vett el tőlem.
Abraham Lincoln azt az elvet vallotta hogy "Mindig csináld azt, amitől félsz". Ez így is van, én mégis változtatnék ezen egy kicsit, csupán egyetlen betűt; Mindig csináld azt, amitől élsz! Amitől úgy érzed, TÉNYLEG élsz. Mert ezekre a pillanatokra fogsz emlékezni évek múlva is, nem arra, hogy milyen kellemes volt huszonhatodjára megnézni a Harry Potter szériát a kanapén ülve. Amikor a gyomrodban érzed azt a furcsa "mindjárt kidobom a taccsot" érzést, na akkor vagy jó helyen és ilyenkor csinálsz olyasvalamit, amire később úgy gondolsz majd vissza, mint a változás első lépése. Kérdezz meg bárkit, aki volt olyan bátor, hogy kiugrott egy repülőből, ami 3000 méter magasban repül, egy hátizsákra bízva életét. Kérdezd meg, megbánta-e, hogy mit érzett a földet érés után, hogy újra végigcsinálná-e. Az adrenalin-mámor mindenkire hat, és ezt kell keresnünk. Nem mondom, hogy most azonnal ülj fel egy repülőre és ugorj ki belőle - bár, ha van erre lehetőséged, akkor mindenképp! - kezdetnek megteszi mondjuk egy hullámvasút is. Garantálom, hogy nem lesz elég egy kör, ha kipróbálod. Az is biztos, hogy nagyjából a harmadik alkalommal félelem helyett már csak vigyorogva élvezed azt a röpke egy perc adrenalin-hullámot.
A kör krétával van rajzolva; nem festékkel, ami fix és nem tudsz változtatni rajta. A krétapor elkopik, ha sokszor lépsz rá, sőt még az eső is lemossa. Az, hogy mekkorára rajzolod újra, egyedül tőled függ!
Amikor legközelebb a kezedben fogod a krétát, ne feledd, Az igazi élet a komfortzónád határán kezdődik.
További cikkek
