Nem érted, hogy semmit sem érek, hogy hiába adok tanácsot, hiába írok fel neked gyógyszereket! Semmit sem érek, ha te nem teszed rendbe a lelkedet! Nem számítanak a szavaim, a gyógyszerek, addig még a lelked nincs rendben! Fogd fel, hogy nincs gyógyulás ameddig az agyadban nem dől el, hogy rendbe akarod hozni az életedet!- mondta az orvosom.
Megsemmisülve ültem és hallgattam őt. Pedig nem vagyok rákos, de bármikor lehetek. Szörnyű, de ez a sokszor meg nem nevezett betegség bárkit utolérhet. Nekem sem jók az eredményeim, kimondatlanul is tudjuk a hajlam nagyon is bennem van. Nem jó pH érték, önmagát támadó szervezet, ciszták stb...
Az én orvosom azt akarja előzzem meg a bajt. Én ezért hálás vagyok neki. Szűrésre járok, pedig nem vagyok még 25 éves. Az átlagos felfogás szerint én túl fiatal vagyok még a rákhoz. Szerintem meg ez a betegség sem válogat.
A napokban szembe jött velem a Magyar Rákellenes Liga kampánya. Ha hülye lennék ( nem, nem buta hanem hülye ) , akkor érteném, hogy ne igyak, ne zabáljak össze mindent, ne éljek egészségtelenül, ne dohányozzak és akkor nem lesz bajom, akkor nem leszek rákos.
Legalább tízszer néztem meg a videót. Meg akartam érteni mi értelme van, de nem találtam. Nem lehet értelme annak, hogy embereket nyilvánítanak bűnösnek, mert rákosak, mert betegek. Azt feltételezve, hogy ez csak az illető hibája, csak magának köszönheti.
Alkoholizmus. Dohányzás. Egészségtelen életmód, zabálás. Túlsúlyos emberek. Egyre jobban terjedő autoimmun betegségek.
Van a társadalomnak egy (sajnos) jelentős rétege, akik ezeket látják. Elfogadják, hogy mindennek ez az oka és az illető, aki ezeknek valamelyikében szenved, csak magának köszönheti. Persze ha közel a baj, ha családtag, ismerős, barát, esetleg saját maga az áldozata a problémának, már menti magát, a szeretteit. Akkor már más a helyzet.
Én nem tartozok ebbe a rétegbe. Már nem.
Én nem alkoholistákat, dohányosokat, zabáló egészségtelenül élő, túlsúlyos embereket látok. Én stresszes, széthajtott embereket látok, akik közül sokan a megélhetésért küzdenek. Akik között vannak akik élnének egészségesebben, de nem biztos, hogy megengedhetik maguknak. Vannak akik sportolnának, de nem biztos, hogy odajutnak. Vannak akik gyengék és szerekhez, pótcselekményekhez nyúlnak és nem szembenéznek a problémával, mert elveszettek, magányosak és egyedül gyengék kimászni a gödörből. (Nem fogom védeni őket! Biztosan lehet máshogy is csinálni. Azonban van, ami nem megy egyedül.)
Én is ilyen vagyok! Rengetegen körülöttem ilyenek! Rohanunk és szépen, lassan beledöglünk a saját életünkbe.
Szembe jön velem nap mint nap a halál! Nem kerül el! Tudom, hogy egyszer engem is utolér és csak hiszem, hogy nem kell soha tapasztalatokról írnom ebben a témában. Meg akarom tanulni a leckét, amit az orvosom mondott, amit mindenhol látok és ami tényleg a megelőzésról szól.
Önmagamat kell szeretnem és a lelkemet kell helyére tennem.
A rák valamiért tabutéma. Nem beszélünk róla. Elhisszük, hogy oka van annak, hogy a másik beteg lett. Tett érte! Így járt, de nekem úgy sem lesz bajom! Azt mondjuk félünk tőle, de belül úgy hisszük megússzuk, a családunk is megússza és velünk semmi baj nem lehet. Elhisszük, hogy örökké élünk.
Rohanunk, nem állunk meg, hajtunk, és egyre stresszesebbek leszünk. Elhanyagoljuk a barátainkat, a szeretteinket. A család már csak, akkor ül össze ha baj van. (Például én a családom 70%-val csak temetésen találkozok!) Beragadunk boldogtalan kapcsolatokba, mert félünk újrakezdeni! Megöljük magunkat. Nem akarjuk meglátni a szépet, a jót az életünkben és akkor érezzük, hogy élünk ha fáj. Nem merünk változtatni és semmit sem teszünk meg önmagunkért. Külsőségeknek és a társadalomnak akarunk megfelelni.
Nem tehetjük ezt magunkkal és én erre akarom ezen a napon felhívni a figyelmet! A saját lelkünk az, ami halálba taszít minket, ha nem figyelünk oda rá.
Azonban az élő példa mindig tanulságosabb, mint a tapasztalat nélküli véleménynyilvánítás. Íme:
Szinte napra pontosan két évvel ezelőtt, egy gyönyörű nő üzenetet hagyott nekem. Ez a nő ivott. A társa, akiről beszélt sosem létezett. Azért találta ki a létezését, mert másoknak akart megfelelni. Nem lett soha gyermeke és ebbe betegedett bele.
Alkoholista volt? Igen. Magányos volt? Nagyon! Érdekelt bárkit? Ha megkérdezném, sokan mondanák, hogy igen. Azonban nem. Csak csámcsogott rajta a társadalom.
Akkoriban sokat beszélgettem vele, és a sorai még mindig kísérnek:
"Klaudia, most értem meg igazán, hogy mennyire mélyre le lehet menni. A te gondolataid ösztönöznek arra, hogy ki KELL másznom a gödörből. A te szavaidba is kapaszkodom, mert az az egyik mentőövem. Nagyon fiatal vagy, de a gondjaid, amit magadnak kell megoldanod és meg is oldasz, az hihtetetlen. Köszönöm, hogy vagy!"
Ez a nő most rákos. Beteg és mindenki az ivásra fogja. Pont úgy, mint a napokban megjelent kampány. Ez vésődött be a köztudatba: ha rákos azt csak magának köszönheti.
Ezért elleneztem a kampányt ás örülök, hogy eltávolították. Ez a beteges gondolkodásmód már régen ott él az emberekben. Nem szabad ezt megerősíteni.
A rák és sok más betegség is sokkal mélyebb problémából gyökerezik. Mert a lélek az igazi gyilkos.
Tanuljunk meg olvasni a sorok között az életben is. Az említett gödör soha nem felszíni tünetekben keresendő ( alkoholizmus, dohányzás stb. ), hanem mélyen legbelül a lelkünkben.
Ez az, amit nem lehet elmondani elégszer!
További cikkek
