A 21. század igen jelentős problémája lett, hogy olyan munkahelyen dolgozhassunk, ahova szeretünk bejárni. Sőt ma már ez kiváltságnak számít.
Talán már az is, ha van hova minden reggel bemenni dolgozni.
Régen bezzeg, mily egyszerű volt, mindenkinek volt munkája. Még be is zárták az embert, ha 72 óránál tovább nem dolgozott. Ennek a történelmi hátterébe most nem mennék bele, mert az sem volt teljesen ideális, de ami most van, teljesen elkeserítő.
Tudomásom szerint a munkák többsége ( 70%-a) meg sincs hirdetve. Amikor ezt az adatot hallottam, megdöbbentem! Hát akkor hol kereshet az ember munkát, ha kell neki? Survivor, aki talál? Bár elterjedt az internet, de a fent említett adatok alapján úgy tűnik, rohamosan csökken a százalékos esélyünk arra, hogy hirdetés alapján találjunk bármilyen állást is jelenleg.
Ha tovább gondolkodunk talán eszünkbe jutnak a munkaügyi központok, hogy talán tudnak segíteni. Azonban nem hiszem, hogy valós megoldást tudnak nyújtani. Gondoljunk bele, felvesznek valakit a támogatás miatt 9- 10 hónapra. Mire megy azzal? Jó, igen, nyilván több mint a semmi, de ha hosszútávon gondolkodunk, nem igazi megoldás a közmunkaprogram sem.
Álláskereső klub? A munkaügyik által indított klub mennyire lehet hasznos? Kipróbálni érdemes, hiszen tippeket kaphatunk a hatékonyabb munkakereséshez.
Ismerős által boldogulhatunk csak? Ez sem biztos, hiszen nem mindegy, hogy az adott ismerősünk milyen pozícióban van. De napjainkban talán így a „legegyszerűbb” munkához jutni. De így sem álom…
Semmi sem jó... Vagy túlképzett, vagy alulképzett lehetsz. Egy sima kisegítő munkára is több, mint 200 a jelentkező. Persze, több mint a fele diplomás. Eladói munkakörben is divatos a több diplomás eladó. Lassan oda jutunk, hogy csak a papír számít a valós tudás nem is?
Akkor van szerencséd, ha 3 nyelven aktívan beszélsz, infó világában mozogsz, vagy marketinges vagy? (Persze ez most nagyon sarkítva, és nem az egész ország területére értve!)
Szörnyű érzés keresni. Nap, mint nap az internetet bújva, jelentkezni, várakozni, hogy megcsörrenjen a telefon. Meddig lehet bírni a keresgélést? És mi van azokkal, akik nem tudnak találni? Nekik marad külföld?
Én anno, mikor munkát kerestem, pár hét leforgása alatt több, mint 80 helyre beadtam. Mindenkit és mindent megkerestem, akit csak ismertem és úgy gondoltam, hogy segíthet. És amikor megkaptam, amire vártam és szerettem volna, hirtelen a többi munkáltatónak is kellettem volna. Azt gondoltam magamban, mi volt eddig? Miért kellett stresszelni eddig?
Túlélés az állás megszerzéséig:
- türelem
- kitartás
- minden olyan helyre adjuk be az önéletrajzunkat, ami érdekel bennünket, keressük fel a helyeket személyesen is!
- ne görcsöljünk rá, na ez a pont nagyon nehéz, hogy ne kattogj ezen állandóan
- sportoljunk, jó stresszoldó lehet
- tanuljunk új szakmát, amire tudjuk, hogy nagy a kereslet és még érdekel is minket!
- legyünk nyitottak, nem tudhatjuk, kivel találkozunk.
Összegezve, vigyázzunk magunkra, ne gubózzunk be, mert lelkileg is megterhelő ez az idő. Nem érdemes rááldozni az embernek az egészségét.
Bízzunk benne, hogy idővel és rövid idővel megoldódik!
Mindenkinek, aki munkát keres szerencsés és pozitív elbírálású eredményt kívánok!
További cikkek
