Állatira szeretlek

Kómásan ébredek, mert hosszú volt az éjszakám. Hetek óta tanulok és dolgozok éjszaka. Én este 8 után váltom meg a világot. Pontosabban a saját világomat. Ezért kimerült vagyok. Így történt meg az eset, hogy elaludtam.

Mit érez az ember, amikor 07:13-kor az órájára tekintve nyugtázza, hogy van 17 perce felébredni, felöltözni, megmosakodni, kávézni, sminkelni és beérni a munkahelyére? ... szerintem nincs is idő ilyenkor érezni semmit. Rohanva, kapkodva 07:31-re beértem a munkahelyemre és két lihegés közt elgondolkodtam, hogy ha kinyomtam az ébresztőt, akkor mire is keltem fel? A macskámra!

Élesen villant be, hogy még rá is szóltam, hogy most már fejezze be a nyávogást, randalírozást és az arcomhoz való dörgölőzést, mert bizony nem szólt még az ébresztő és én addig fel nem kelek ő bárhogy is próbálkozik. Valószínűleg eléggé öncélú volt ez a folyamat, és nem az számított neki, hogy én beérek-e dolgozni. Misinek, a macskának a hasa jelzett, hogy valami itt nincs rendben, mert ma még nem volt reggeli. Szóval 17 percbe belefért, hogy átestem a macskán, hasra estem a másik miatt és még enni is adtam nekik, mert ők az elsők, és ezt ők is tudják.

A napom ez után annak a tudatában telt, hogy hálás vagyok a saját macskámnak! Már sokszor volt így, de mindig más miatt!
Ez a fekete hófehér nyakkendős és zoknis kis négylábú már sokszor segített nekem.
6 éve kötöttünk örök szövetséget, hiába tudom, hogy jobb esetben egyszer én búcsúzok majd tőle. Erről nem beszélünk, ez a tény a hétköznapokban nem létezik. Akkor sem, ha látom, hogy néha fáj a lába, hogy már kimértebben eszik és koromfekete szőre is lassan barnulni kezdett és itt-ott kopni a fején. A szövetség örök, amin nem fog változtatni a tény, hogy látjuk-e egymást mindig.

Évekkel ezelőtt az életünket teljesen új alapokra fektettük és elköltöztünk. Ideiglenesen egy olyan házba költöztünk, aminek még a környezete is botrányos volt. Éjszaka a részeg fiatalok randalíroztak. Az ablakunk alá (jobbesetben csak) hánytak, dobálóztak és ezeken felül még védtelen állatokat is rugdostak. Misi, akkor még apró kismacska volt, akinek javában az anyja mellett lett volna a helye. Felkaptam és hazavittem. Fogalmam sem volt mit kezdek vele, de azt mindannyian tudtuk, hogy meghalni nem hagyjuk. Ő választott minket. Az első perctől szobatiszta volt és végtelenül hálás. Az első nap borsólevest evett velünk, mert az volt otthon. Ha az ember mindenét hátrahagyva fél nap alatt költözik, nincs idő mindent hozni és rendezett életet élni. Az őskáosz és a hatalmas sírások közepette egy apró macska volt a fény a mindennapjainkban. Egy olyan apróság, aki a suliból hazaérve szaladt, hogy aznap is velünk lehessen. Aki azóta mindennap velem tanul és elvárja, hogy piszézzek vele. Ez lett a mi sajátos rituálénk, amiből mind a ketten tudjuk, hogy itt vagyunk egymásnak. Ha rossz kedvem van csak mellém fekszik és hatalmas gombszemeivel néz rám, majd belebújik a hajamba. Mivel sokáig panelban élt, így évekkel később mikor kertes házba költöztünk, az első lépéseket is együtt tettük meg a friss levegőn, a szabadban. Csak akkor érzi biztonságban magát, ha ott vagyunk vele. Többször költöztünk már mióta velünk van, de egyetlen dolog mindig ugyanolyan volt. Az utolsó körnél már jött velünk. Az ajtóban ült és nem mozdult onnan. A karomban ülve, a vállamba kapaszkodva, rettegve, de mindig izgatottan várta, hogy most mi vár ránk.

Néha talán betegesnek gondolnak, de ha szeretet kapok, akkor én is azt adok. Ezen pedig nem változtat a tény, hogy ezt egy háziállattól kapom. Viccesen mondva számomra ő családtag, akibe sokszor több emberség szorult, mint az ember társaimba.

Ezért megmutatom nektek, hogy milyen is a macskás élet. Mert ha van háziállatod, akkor tudod, hogy mindig van aki hazavár.

1. Még apró macskaként, mikor nyoma sem volt az öntörvényűségének.

2017_0227202904_17006208_1335979866440402_1583923337_n.jpg