Ma is úgy döntöttem kiülök a padra. Nem egy kopott, rágóval teleragasztott ócska ülőhelyre, hanem A PADRA. Igen, lehet, hogy minden eddigi felsorolt jelző igaz erre a kis helyre, de én talán észre sem veszem. Mert van a világon egyetlen hely, ahova minden köt és mégis úgy megyek oda vissza, mintha senkihez sem kötne semmi.
Ha az életemet bármilyen atrocitás éri csak kiülök a padra. Ha gondolkodnom kell és rendszerezni a gondolataimat, akkor csak kiülök a padra. Ha szerelmes vagyok ,elviszem a fiút oda, a padhoz. Ha a lányokkal lelkiznünk kell, akkor kiülünk a padra és órákon át csacsogunk, máskor pedig csendben nézzük, ahogy az áramlat magával viszi minden félelmünket és kétségbeesésünket.
Ez a pad többet tud rólam, mint bárki más. Ez a pad mindent látott, ami velem történt. Ez a pad pedig megannyi embert is lát. Talán többet tud rólunk, mint mi önmagunkról.
Ültem a padon, és figyeltem hát én is az embereket.
A kisgyereket, aki a kutyáját sétáltatta. Pár éves, vajon ki engedte el egyedül ezzel a hatalmas állattal? Hol vannak a szülei és milyen élete lehet? Itt sétál egyedül, mosolyog, de senki sem vigyáz rá. Pedig esküszöm nem volt több öt évesnél. Próbáltam nem feldühíteni magam, de sokáig agyaltam az ő életén, még akkor is, ha semmit sem tudok róla. Elgondolkodtam, hogy ez rendben van-e? Vagy a szülei dolgoznak? Esetleg részegen szétcsapva fetrengnek otthon és nem is törődnek vele? Sosem tudom meg a választ. Csak hiszem, hogy egyszer majd az ő élete is más lesz. Nem egyedül sétál a nagyvilágban.
Kis idő múlva az elmélkedésemet Bandi bácsi zavarta meg. A szomszédunk ugyanis lassan, de magabiztosan csoszogott bele az előttem terülő képbe. A botjára támaszkodik, de mosolyog. Bandi bának két éve volt agyvérzése. Senki sem hitte, hogy túléli, de ő megcsinálta! A mozgáskoordinációja komoly károkat szenvedett, és az egyensúlyát szinte teljesen elvesztette. A bal lába még mindig nem az igazi, de sosem adta fel. Az öreg régen ivott és dohányzott is. Mára minden szenvedéllyel felhagyott és helyette sétál és biciklizik. Része voltam a felépülésének. Láttam, ahogy újra tanult járni, ahogy minden nap egy kicsivel többet sétált. A sikerek után pedig láthattam, ahogy újra biciklire pattant és megtanult minden előröl. Több mint hetven éves, de a lelkesedése az évek alatt semmit sem csökkent. Megcsinálta! Mekkora változás ez? Mekkora csoda ez?
Elmúlt négy óra. A tömeg egyre inkább szaporodik a pad körül. Sokan járnak fel a gátra mozogni. A műszak után pedig jólesik a friss levegő. Görkorisok, futó emberek, száguldó biciklisek, gördeszkázó fiatalok suhannak el mellettem. Én pedig csendben nézem őket. Nem rég ment el mellettem Kitti is. Igazi plussize csaj volt, de mennyit változott mióta lefogyott. A teste áramvonalas és ő is tudja magáról. Dögös lett. Nagy változáson ment át, és ezt meg is mutatja a világnak. Talán túlságosan is, mert a feszülős cicanaci alatt jól látszik a piros csipkés tanga. De nem leszek gonosz, az előbb tekert el mellettem három srác. Biztos volt mit megbeszélni a látványról, és nekik bearanyozta a napját.
Az idő telik és lassan nem ártana hazamenni, de még nincs erőm. Jó itt. Itt senki sem bánt, senki nem vesz észre, itt csak létezek. Elszívok még egy cigit. Az első szálak közül is itt szívtam el néhányat. Dohányzás... komolyan le kellene szoknom. Ennyi problémára teljesen felesleges még ez is. Csak az a baj, hogy minden szál cigiben ott van valami, ami a változásomra emlékeztet. Arra, hogy megcsináltam és végre a magam ura vagyok. Ez a baj vele... minden szálban az van benne, hogy élek. Tudom, hogy hülyeség, de ez az ócska "rákpálcika" (ahogy sokan mondják) volt az egyik megoldás a változáshoz.
Határozottan nyomom el a csikket és épp jókor, mert egy babakocsis anyuka megy el mellettem. Nem szeretnék másokat lefüstölni. Pont elég, hogy magammal ezt teszem. Hisz ő Kriszti, és édesanya lett! Hihetetlen! Olyan idős, mint én. Gyönyörűek együtt! Biztosan csodálatos édesanya. Mekkora változás lehet. Milyen érzés lehet, ha az életednél ezerszer fontosabb lesz valaki, aki még függ tőled, aki még nem létezne nélküled? Mekkora felelősség és mekkora csoda ez? Vajon én mikor élem ezt át, amúgy is nem korai ez még? Meg nincs is mire, meg hogyan... Na jó, ezen még nem ma kezdünk el gondolkodni.
Felpattanok és elindulok haza. Ma nem tisztultak ki a gondolataim a padon. Túl sok inger ért. Nem jó pénteken kiülni, ilyenkor túl sokan vannak... de várjunk csak! Írjunk erről! Írjunk ebben a hónapban a változásokról. A nagy pillanatokról, amelyek után egészen mások lettünk. Hisz' nem csak a gáton közlekedő embereknek van ilyen története, és nem csak nekem a padon ülve. Hanem mindenkinek! Neked, neki és mindenki másnak is!
Írjunk a szerelemről, hogy mennyire más minden, ha van, akit szerethetünk, és minket is szeretnek.
Írjunk a házasságról, hogy mennyire más életközösség, mint előtte a végig partizott évek.
Írjunk az anyaságról, hisz' amúgy is mennyit köszönhetünk a szüleinknek, és most lesz anyák napja.
Írjunk a fogyásról, és arról, mennyi minden változhat ezáltal!
Írjunk a betegségekről és arról, hogy lettél azok által végre fontos magadnak!
Írjunk a vizsgákról. Hány ezren vizsgáznak, érettségiznek ebben a hónapban? Mennyire félnek és mennyire csodálatos, hogy végre elindul valamerre az életünk !?
Ez lesz a havi téma: a változások. Mert ha van bennünk közös, akkor ez az, hisz mindannyian egészen mások leszünk, mire felnövünk, mint azt először terveztük. Ezt pedig nem is olyan könnyű elfogadni.
További cikkek
