Napról napra, hétről hétre versenyt futunk az idővel. Mert ugye időt kell szakítanom erre, meg kell csinálnom azt, elintéznem amazt. Az elmúlt két-három hónapban nem volt egyetlen szabad napom se. Egy olyan nap, amikor azt csinálsz, amit csak szeretnél, nincs semmilyen kötelezettséged és nem kell listába szedned a teendőidet. Még most az elején szeretném leszögezni, hogy ezzel az égvilágon semmi problémám nincs, hiszen szeretek produktív lenni, minden nap tenni valamit a kitűzött céljaimért, nap, mint nap olyasvalamit csinálni, ami közelebb juttat ahhoz, amit el szeretnék érni a jövőben. Ennek ellenére folyamatosan ott volt a gondolataim között a mondat, hogy "Szeretnék már pár napot pihenni." Tegnap rájöttem, hogy mekkorát tévedtem.
Július végén járunk, és tudtam, hogy lesz egy teljes hét, amikor nem lesz minden napom betáblázva. Vasárnap, meló közben, azon járt az eszem, hogy milyen jó lesz az elkövetkező hetem; lesz időm a hobbijaimra, egész nap gitározhatok, cikket írhatok, találkozhatok azokkal az emberekkel, akiket hetek óta nem láttam, és baromira hiányoznak már. Jól hangzik, igaz? Én is így gondoltam. Én naív. Őszintén szólva, az elmúlt 3 napom egész egyszerűen szar volt. Nem tudtam az okát, hisz' örülnöm kellett volna a szabadidőmnek és kiélveznem azt. Na, ez az, ami nem sikerült, mert bármibe akartam belefogni, 2 másodperc múlva rájöttem, hogy "Ehhez most nincs kedvem!", vagy "Majd esetleg később elkezdem". Nem volt kedvem azokhoz a dolgokhoz, amiket szeretek csinálni, és nem találtam semmit, amit szívesen csináltam volna. A legidegesítőbb mégis az, hogy fogalmam sem volt, mi lehet az oka ennek.
Ez az egész "nincs kedvem semmihez" egy napig totál rendben van, mert mindenkinek lehet rossz napja, amikor nem akar reggel felkelni az ágyból, senkivel sem szeretne találkozni, csak filmet nézni egész nap. Előfordul az ilyen, nekem azonban van egy szabályom; ez az állapot nem tarthat tovább 3 napnál. Mert az már nem "csak rossz napom van, majd elmúlik" helyzet. Ezért hát, amikor a 4. napon ugyanazzal a megmagyarázhatatlan érzéssel ébredtem, ami nem engedte, hogy élvezzem az utóbbi néhány napot, eldöntöttem, hogy megpróbálok rájönni, mégis mi a franc bajom van és kitalálom, hogyan fogok kimászni ebből az állapotból. A "mégis mi bajod van?" kérdésre gyorsan választ találtam.
Motivációhiány!
Eléggé célorientált személyiségem van; ha látom, hogy miért küzdök, azt bizony el fogom érni, megteszek érte mindent, ami tőlem telik. Na, most, mikor nem lebeg konkrét cél az ember szeme előtt, mind máshogy kezelik a helyzetet; egyesek hajlamosak kicsit elveszni és elkényelmesedni, mások nem tudnak mit kezdeni magukkal, megint mások pedig letargiába esnek, értelmetlennek látják a napjaikat. Nálam ez abban nyilvánul meg, hogy csak elvagyok egész nap, múlatom az időt, miközben az égvilágon semmi hasznosat nem csinálok és még csak nem is érzem jól magam eközben. Három teljes napot kellett elpazarolnom ahhoz, hogy erre rájöjjek, de még viszonylag időben kapcsoltam, hogy ez a semmittevés, nem vezet sehova, az idő viszont nem áll meg a kedvemért, makacsul rohan tovább. A kis szemét.
Az idő kicsit olyan, mint a fizetés; minden egyes reggel úgy ébredünk, hogy kapunk időt, amit így vagy úgy, de el kell töltenünk. Lehet, hogy az egyik nap elröppen, mert a teendőidre koncentrálva rohanod végig, de van olyan is, amikor nézed, milyen lassan vánszorog az óra mutatója, miközben azon gondolkodsz, mit kellene csinálnod. Akárhogy is, el kell töltened az időt valamivel. Itt jön a dolog érdekes része; manapság mondhatjuk, hogy átlagosan nagyjából két óra hosszát internetezéssel töltünk. Van, aki sokkal többet, és biztosan vannak még olyanok, akik napokig képesek internet nélkül élni. De mondjuk azt, hogy napi két óra. Az nem sok, igaz? Mármint ezek csak "délelőtt egy fél óra, ebéd után egy óra pihenésképp, lefekvés előtt megint csak egy fél" nem tűnik soknak. Persze ha ezt mondjuk nyelvtanulásra fordítanánk, néhány hónapon belül komplett mondatokat tudnánk összerakni az adott nyelven. A probléma csak annyi, hogy sokkal jobbak vagyunk a kifogások keresésében, mint abban, hogy nekikezdjünk valaminek.
Mindenkinek joga van arra fordítani az idejét, amire csak szeretné. Pont ezért vannak ekkora különbségek ember és ember között. Te csak azt látod, hogy valaki sikeres, azt nem, hogy hány órát fordított naponta arra, hogy azzá váljon. Sokan nem értik, Ők miért nem érik el a céljaikat? Hogy lehet az, hogy mindenki más eredményeket ér el, míg Ők egyhelyben toporognak? A válasz egyszerű; a sikeres emberek tudják, mire fordítsanak időt. Ahelyett, hogy halogatnának, minél hamarabb próbálják elkezdeni az adott dolgot, minden nap foglalkoznak vele és így rövid időn belül elérik amit szeretnének.
Sokszor szeretnénk, ha több időnk lenne; néhány napja egy barátom azt mondta "Ha minden napom csak egy órával hosszabb lenne, tudnék időt szánni edzésre." Én meg mosolyogva a fejemet ráztam, hogy "Ezt te sem gondoltad komolyan, igaz?". Mindenre van időnk, amit tartunk olyan fontosnak, hogy időt szánjunk rá. Ez ennyire egyszerű, a többi csak kifogás. Egy nap mindig 24 óra marad, ez soha nem lesz se kevesebb, se több. Neked csak be kell osztanod az időd és kihasználni amennyire csak lehetséges, mert bármilyen ijesztő is; sosem lehetsz biztos benne, hogy másnap reggel is kapsz időt.
További cikkek
