Pubi rovat

Mikor felső tagozatos lettem édesanyám megengedte, hogy úgynevezett „szilveszteri bulikat” tartsak otthon. Ezen bulik kapcsán még ne az alkohol mámorát értsük...

Anyukám szerint együtt élni egy magamfajta totyogóval olyan, mintha állandóan egy erősen ittas személyre kellene felügyelnie. Aki az egyik pillanatban hahotázik, a másikban bömböl...

Ezek a dolgok inspiráltak és hoztam meg a döntést: A februári téma a Hashtag Magazinnál az újrakezdés lesz. Elvégre a magazin is újrakezdte. Átalakult. Régi írók mentek és újak jöttek. Úgy néz ki együtt is újrakezdtük, és bízunk abban, hogy azonosultok majd a változással.

Mindannyian emberek vagyunk. Ezzel az egyszerű megállapítással kezdeném. Aki jót tesz – ember. Aki hibát ejt – az is. Emberek vagyunk esendőségünkkel együtt. Félelmeink burkában is. Minden álarc, minden szerep mögött ott bújik a hús-vér, élettel teli lény.

Az életünknek vannak pontjai, amik nélkül teljesen üresek lennénk. Nem tudom elképzelni az életem a családom, az önmegvalósítás, hobbik, munka, szerelem nélkül, de a mindennapjaim egész biztosan teljesen üresek lennének barátok nélkül. Igen, a barátok az ember választott családja.

Ahány mámor, annyi ember. Legalább annyira különbözőek a különféle emberek mámorai, amennyire a fogmosási szokásai, vagy az alvópózai.

Sokan bele sem gondolnak, hogy a mámor, eufória érzése nem csak ezen tényezőkből eredhet. Miközben sokan akaratlanul, ösztönösen keresik azt az egy dolgot, ami nem az öröm útján okoz eufóriát. Ez pedig nem más, mint a félelem. A félelem mámora. Ismerősen cseng?

Sokszor mondják, hogy a legjobb dolog az őszben, hogy nincsenek végre szúnyogok. Azok az apró lények, amelyek megkeserítenek minden nyári éjszakát és a vízparti bulikra nem parfümmel, hanem szúnyogirtóval körbefújva megyünk. Éppen annyira utálom őket, mint azokat az energiavámpírokat, akiket bőröndként húzok magammal a múltamból.

Te és Én, egyek vagyunk. Az ember zömében külső forrásokra támaszkodik. Mesterséges vadonban él. Féli a hatásokat, védelmezni akar. Megmenteni magából valamit. Megmenteni azt, ami benne isteni. Ez is csak emberi vonás.

A szerelem mámorító érzése részegített már meg engem is, akárcsak sok más embert ezen a Földön. Átélhettem és valósággá válhatott az, amiről azt hittem, csak a filmekben létezik. Az az igazi nagy elsöprő szerelem, amibe beletemetkezel, és csak élvezed a pillanatot, a létezést kéz a kézben, összeforrva. Az ilyen boldogságban, jobb esetben egy életen át lubickolunk. De mi van akkor, ha ez a mámorító szerelem úgy megy, ahogy jött? Hirtelen.