Indul! Indul! Indul!
Beindul a motoros szezon és kezdetét veszik a találkozók! Azok a bizonyos "őrülj meg" bulik egy valódi összetartó közösségben! Én pedig kicsit elrepülök az emlékeimbe és felkészülök erre a szezonra is! Mert ezek a bulik mindig okoznak valami maradandót, ami miatt visszatérünk és begyűjtjük azt a szeretetet és adrenalint, amit itt kaphatunk.
Ha le akarjuk egyszerűsíteni, akkor megragadunk ott, hogy nincs motoros találkozó motorok és lovasaik nélkül. Viszont ezzel nem értek egyet! Számomra elképzelhetetlen ez a rendezvény a hideg habos sör, a különböző színekben pompázó sátrak, és a zúzós rock koncertek nélkül, ahol a tömeg egységként áramlik és tombol. Számomra ezek a bulik eggyé forrtak a sátor mellett kortyolt, langyos de mégis isteni házi pálinkával, a Blues Company felejthetetlen soraival, és a szabadság érzésével.
A beléptető rendszernél a karomra kerülő szalaggal együtt támad az érzés, hogy valahova egy kis ideig, de tartozok. Minden alkalommal azt érzem egy kicsit, hogy hazaértem és itt van minden, amire egy szabadszellemű ember vágyhat. A szabadság érzésébe pedig simán belefér, hogy bőrszerkóban sétáló édesapát látok sétálni az aprócska lányával. Néhány pillanat múlva pedig már a kislány húzza a gázkart az álló motoron. Megállok gyönyörködni bennük és a szeretet érzésében. Az a vad gépezet, amelyre oly sokan tekintenek haraggal, egy törékeny kislányban az apja iránti köteléket testesíti meg.
Ha az ember megáll a tér közepén megtelik élettel. Ha körbenéz megannyi csoportot lát. Fiatalokat és felnőtteket egyaránt, akik egy-egy vasban csodálkoznak. Áttanulmányozzák a gépezeteket, megbeszélik az elmúlt szezon történeteit, élményeit és tervezik a következőt. Egy-egy beszélgetés foszlányát pedig akaratlanul, de én is elcsípem. Az egyik a Balatonig utazott le egyetlen estére, hogy felpezsdüljön benne a vér. A másik Erdélyben járt és meghódította a szerpentineket. Percekig mesél tele izgatottsággal, egy-egy komolyabb kanyarról és az abban megbújó kihívásról.
A nyüzsgő tömeget pedig a motorok szabályozása hívja egymáshoz egyre közelebb. A hang irányába indul el mindenki és a burnout okozta füst hömpölyög az emberek között. Senki sem lát semmit, és talán ez ebben a legcsodálatosabb. Csak az a pillanat létezik és az erekben túlcsorduló adrenalin. A tömeg tombol, az ész elpattan és durran a gumi. Persze mindenki tudja, hogy a szétdurranó gumiról még van mit lefüstölni így a művelet az első szikrákig tart. Hisz' senki sem szereti megölni a motorját. A tömeg feloszlik, mindenki megkeresi a helyét és ez így megy a következő gumi füstölésig. Egy burnoutnak is nagyobb közösség formáló ereje van, mint manapság a mindennapjainkban sok más dolognak.
Számomra a motoros találkozók az egységet, és az egyenlőséget jelképezik. Valami olyat, amit a mindennapokból hiányolok. Egy-egy ilyen rendezvényen nem érzem, hogy a köbcentiken múlik a tisztelet, hogy csak az jó ember, akinek a motorja a legnagyobb decibelt produkálja. Ugyanazt a tiszteletet kapja meg a pitbike-os hét éves, a gixeres vagány srác, a crossos bombanő, a Komáron érkező őszes idősember, mint azok akik motor nélkül érkeznek ide. Nincs megkülönböztetés. 
Minden motorosban dobog egy szív és él egy lélek. Minden ember más. Egészen más értékeket képvisel, egészen más hozza lázba és más iránt rajong. Egy valami azonban mindben közös: az érzés, hogy tartozik valahova. Az ebből felszabaduló erő pedig akkora, amely bárkit magával ragad. Még engem is, aki minden évben visszatalál egy-egy motoros rendezvényre, hogy valami olyat kapjon, amit máshol nem kaphat meg:
"Bátor vagy és nem félsz a mától!"
(Blues Company)
További cikkek
