A tacskók csodálatos teremtmények. Önzetlenek, önfejűek, mindig játékra készek és rengeteg figyelmet igényelnek a tulajdonosuktól. Önállóságuk gondolkodásukban nyilvánul meg leginkább, mivel mindig használják a fejüket, ezért könnyen taníthatók, ugyanakkor szeretnek a saját fejük után menni, mindegy hányszor mondja a gazdi „ide hozzám” vagy „hozd vissza a labdát”.
2009. március 15. Épp Pécsett voltam, egyetemen, mikor az egyik szünetben megcsörrent a telefonom és anyukám közölte, új családtag érkezett.
Nos, alig vártam, hogy hazaérjek. Mikor először megpillantottam az ebet, egyből láttam, hogy nem lesz egyszerű menet, mivel kb. óránként területmegjelölő felfedezőútra indult a lakásban. Még alig ismerte ki magát, de már elrágcsált fél papucsot, egy törlőruhát, a fél kezemet, valamint pisilt, és szaglászott, amerre ment.
Miközben haladt az idő, kialakult a napirend. Családom másik két tagja délelőtti és éjszakai felügyeletet vállalt – legfőképpen a kutyabébi inkontinencia problémáira hivatkozva. Én voltam a délutános, aki a felmosópamaccsal rohangált körbe a lakásban, miközben a kis sükebóka blöki követte farkcsóválva, csak mert jó játéknak tartotta. Még hideg volt és nem volt szívünk kirakni az udvarra. Természetesen később a családom és a szomszédság legnagyobb örömére mindenki dallamos kutyacsaholásra ébred. Később megtanult pórázon sétálni, visszahozta a labdát, ha eldobtuk... meg feltúrta a kertet és nézett rám földes pofikával, mintha helyeslést várna, amiért jó munkát végzett.
Majd úgy döntöttünk, a Waczak fedőnevet fogja használni. Az „anyakönyvvezető” doki dupla V-vel és cz-vel vette nyilvántartásba. Innentől kezdve Ő állt a család középpontjában és áll egészen a mai napig.
Így teltek a napjai, amíg külföldre nem költöztem és szegény élete kicsit dugába dőlt. Már nincsenek délutáni sétálások, csak ha otthon vagyok, de szerencsére a játékosságát nem veszítette el és szüleim is gondoskodnak Waczak üres óráinak hasznos eltöltéséről.
Nem ivartalanítottuk és ez minden évben – a mai napig – tavasszal és a nyár kezdetén kihatással volt/van Waczak kóborlási ösztöneire. Nem egyszer kellett nyakamba venni a várost és órákon át keresni, mert vágytól fűtve már csak egy kondenzcsíkot hagyott maga után. Persze az „engem nem érdekel mi lesz vele” szavak elhangzása közben már indultam is utána. Mire a több órás sétából visszaértem ott ücsörgött a kapu előtt és lapítva, sunnyogva közeledett felém, mint aki tudta, hogy rosszat tett. Hogy is lehetne rá haragudni?
Egy kutya nagy kaland és megtanítja, mit jelent önzetlenül feltétel nélkül szeretni. Immáron 8 éves elmúlt és javíthatatlan, szeleburdi boldogsághormon lett belőle.
További cikkek
