Steve leállította a fűrészt. Megtörölte az arcát majd az autóhoz sétált. Mindig ott tartotta az innivalót. Kivett egy flakon vizet és nagyot kortyolt.
Egy igen kövér férfi közeledett felé; cowboy kalapban, kopott ruhákban, fulladozó arccal, és kaján fogatlan vigyorral.
- Jó napot, Főnök úr!
- Helló, Steve! Mit csinálsz?
- Iszok. Vagyis most már magával beszélek.
- Szeretnék beszélni veled. Csak veled. Gyere velem!
Sarkon fordult és elindult a farakások között. Steve követte őt. Szuszogott a férfi, komoly egészségügyi problémái voltak.
- Steve, már tíz éve melózol nálam. Igaz?
- Jövőre lesz tíz éve, igen.
Steve rosszat sejtett.
- Egy jó melós vagy, elég régóta itt vagy.
- A mostani csapatban igen én vagyok a legöregebb, Thomas, Kerry, Ronald és Carl azt hiszem három éve, és Ted, Donald még csak egy éve…
- És az újak?
- Az újakból csak hárman maradtak itt. A többieket kirúgta, tegnap is kettőt küldött el.
- Jó melósok kellenek ide. Ha jó a melós, jó a munka és jó a pénz. Így működik ez a világ.
- Igen. Pontosan miről szeretne beszélni velem, Főnök úr?
- Röviden csak annyi, hogy a jó melós marad, a rossz melós megy.
- Alig vagyunk húszan így is, ha meg még most is küld el embereket…
- Mennyit kellene elküldenem, ha?
- Maga a főnök, én csak munkásember vagyok.
- A műszakvezető, csak még nem említettem, nem akarom, hogy elbízd magad, Steve.
Steve nagyot nyelt. Kezdte kellemetlenül érezni magát. Megértette mi a helyzet már.
- Thomas jó melós, Kerry nem jó. Ted is jó, csak lassú, de ha nem akar elmenni, akkor jó lesz ő is, ilyen egyszerű.
- Ronald és Carl is jó munkások, igen igyekeznek.
- Ronald, őt figyelem egy ideje, olyan, mint te, vagyis olyan lesz egyszer… bár az a Carl, nem. Nem is értem miért is dolgozik itt.
- Mert a bizalmát kértem, hogy bizonyítson.
- Igen, most már emlékszem. Most elmondom, hogy nem bizonyított. Carl nem jó melós.
- Most fog megszületni a fia. Bármikor jöhet a baba.
- Nem az enyém. És a tiéd sem, meg amúgy is neked ott van a kislányod, nem?
- Igen, de ha most nem lesz munkája, akkor nehezen tudja fenn tartani a családot.
- Jó melós, rossz melós. Ennyi.
- Mikor tervezi közölni az emberekkel?
- Ma délután. Kifizetem őket és mehetnek Isten hírével.
Jessica leparkolt egy négyszintes társasház elé. Ez az épület a kisváros másik végében volt található, kissé eldugott, kissé lepusztult környék. Amint kiszállt az autóból, sietve lépett be az épületbe, mert az utcán furcsa emberek jártak. Felfele ment a lépcsőn, egészen a negyedik emeletig. Megállt egy piros, repedezett ajtó előtt. Kopogott. Aztán megint.
Megragadta a kilincset, rángatta, és végül ki is nyílt az ajtó. Jessica-t elfogta a rettegés, egy esetleges bekövetkezett haláltól félt, és próbálta feldolgozni ennek a valódiságát. A kicsi folyosón a tapéta lógott a falról. Az egyetlen szobában egy rozoga, összeégetett kanapé állt ártatlanul. A szoba közepén egy kerek asztal volt; rajta gyógyszerek és sörös üvegek hevertek és közüzemi számlák is rejtőztek. A régi tévében, bömbölve szólt, éppen egy a legújabb mikrogép-szeletőgép combo masinát akarták rátukmálni a tudatlan emberekre. A padlószőnyegen is üvegek hevertek szerte-széjjel, a szőnyeg hányásfoltos, véres volt.
Jessica lélegzete elakadt. Remegő kézzel a fürdőszoba kilincséért nyúlt. Nem akarta elhinni, nem akart felkészülni a halálra.
Amikor belépett, egyből megpillantotta a nővérét. A kádban feküdt, eszméletlenül és összehányva, sőt véres is volt a víz. A fürdő közepén egy kicsike kád állt, jobb oldalán egy angol wc, baloldalon egy csap, felette tükrös szekrény volt.
Jessica a nővéréhez lépett, próbálta észhez téríteni; pofozgatta minden erejével, kiabált vele, puszilgatta hányásos-véres homlokát. Nem reagált, bár lélegzett, nem erőteljesen, de vett levegőt és ennek a biztos jele volt, hogy jelenleg nem halott.
- Mi… mi… van… ha?
A nő félig kinyitotta a szemeit, és suttogva beszélt. Jessica elsírta magát.
- Mit sírsz, ribanc?
Jessica adott egy utolsó pofont, amitől a nővére talpra ugrott.
- Mit kép…képzelsz, hogy pof…on vágsz, ribanc?
- Megérdemelnéd, hogy meg is fojtsalak! Nézzél magadra!
A nővére körbe nézett magán, majd a fürdő vizet; hányás, vér, alkohol. Kimászott a kádból, igaz testvére segített neki, majd a tükörhöz ment.
Egy valamiféle lényt látott meg; nem ismerte fel mi az.
- Ki vagyok?
- Susan Taylor, én pedig a húgod, Jessica Taylor.
Susan nem emlékezett magára. Egy betegesen sovány nő nézte őt, halvány és véreres szemekkel. Haja tépett, fakó, hányáscsomóktól összeragadt, véres. Bőre ijesztően fakó, eres és büdös. Cigi csikk nyomokat talált. Sőt a combjánál és a szeméremdomboknál késtől származó vágásokat is felfedezett. Remegett. Félt. A feje kettéhasadt a fájdalomtól.
- Menjél ki, most!
- Nem hagylak egyedül, összeesel.
- Fel tudok öltözni…nem vagyok már gyerek…húzzál ki, te ribanc!
Jessica elengedte a nővérét és kiment a fürdőből. Leült a kanapéra és hallgatta a testvére fájdalmas sírását.
Pár éve történt ez, vagyis kezdődött, mikor is az akkori férje megcsalta Susan-t. Munkából hazaért, majd meglátta őket az ágyban; a férjét és a szeretőjét, aki Susan legjobb barátnője volt, sőt a főnöke, sőt az esküvői tanúja. Vége lett mindennek. A gyerek elvetélt, a nagy ház elúszott, a boldog házas élet eltűnt.
És az óta is eltűnt valami…Susan-ben. Eltűnt az élet. Eltűnt a nő. Eltűnt az anya.
A férje kisemmizte a válásból; és csak ezt a kis lakást tudta megvenni az utolsó pénzéből. Egy éjszakai bárban dolgozott pultosként, bár nem tudni milyen munkákat is vállhatott el; hiszen az alkohol és a drog nagyúr volt. A csalódás, a depresszió bele vitte a mélybe; elkezdett inni, majd tablettázni.
Susan lépett ki a fürdőből. Egy bugyi és egy top volt rajta, valószínűleg a többi ruhája büdös és hányásos volt. Lehuppant ő is a kanapéra.
- Mit akarsz, ha?
Hangja rekedt, színtelen volt. Szemei összeakadtak; valami bogyót megint bevehetett.
- Megkérdezni, hogy mi újság, tudod?
- Jól vagyok….szia, mehetsz is!
- Meg se kínálsz egy kávéval vagy ilyesmi? Pultos vagy, de ez nem jut eszedbe?
- Ott fizetnek ezért, te pedig csak a kurva hülyeségeddel őrjítesz, ribanc!
- Nem unod ezt a ribancot már?
- Nem, pont hozzád illik. Egy kibaszott idilli ház a hegyekben, jóképű és szerető férfi, egy csodás gyerek…és neked csak annyit kell tenned, hogy kinyitod a lábad…ezért vagy te ribanc.
- Nem én basztam el az életed… minden alkalommal, ezzel kezded….
- Nem tudtál róla, hogy a férjem a legjobb barátnőmmel dug?
- Nem… nem tudtam, véletlenül láttam a telefonján az üzenetet, de nem hittem volna, hogy tényleg ezt műveli…
- Miért is nem?
- Mert olyan jól szerettétek egymást, boldog nő voltál, éppen vártad a gyermekedet is…
- És a hazug férjem közben megcsalt. És te nem szóltál… sőt örültél is, nem?
- Miért örültem volna?
- Mindig is irigy voltál rám, ribanc! Martha volt a legjobb barátnőm, sőt a testvérem volt. Mindig együtt lógtunk, egymás mellett nőttünk fel… és amikor nem téged kértelek fel tanúnak, nagyon, de nagyon szomorú lettél… igaz?
- Nem voltam sosem irigy… azt hittem engem kérsz fel tanúnak, de elfogadtam. Inkább te voltál mindig is irigy rám, sőt most is az vagy!
- Miért vagy álszent?
- Mindig ezen veszekedünk, amikor ide jövök! Ez már a múlt, most nézz magadra!
- Ne törődj velem, eddig ment… mi van lelkiismeret?
- Csak szeretet. Anyánk szar a fejedre. Apánk évek óta nem is szólt hozzád. Én vagyok az egyedüli ember, aki szeret és segíteni akar neked.
- Nem kell semmilyen segítség! Élek; dolgozok, bulizom, igazából meg van minden, ennyi elég.
- Ez nem te vagy, Susan Taylor!
- Pedig itt vagyok… rám nézel.
Jessica felállt, körbe pillantott még egyszer és indult kifelé.
- Eszel is valamit?
- A melóhelyen van chilis taco, azt zabálom.
Jessica bólintott. Az ajtóban megállt.
- Be voltál nyomva, amikor a kádban találtalak?
Susan nem szólt.
- Örülök, hogy megint nem haltál meg. Holnap is jövök.
- Lily hogy van?
- Kicsit rossz az iskolában.
- Mit csinált már?
- Most harapja a többi gyereket.
Nevettek mindketten.
Jessica elment.
További cikkek
