A szivárványban veszett el

A szivárványban veszett el

A szenvedés száz arcú szörnyeteg. A földi boldogtalanságnak igen változatos formái vannak. Mint a szivárvány, a horizont fölé nyúlik- árnyalatai színpompásak, mint a szivárványé, s bár oly távoliak, mégis meghitten közeliek.
Edgar Allan Poe

Futottak mind a ketten. A nyomukban voltak Margaret és a bandája. Tom és Annie elfáradtak már, kapkodták a levegőt, de mégis a félelem továbbra is hajtotta őket, mozgatta a lábaikat.
- Nézd, arra!
Felkiáltott Annie, egy sziklás dombra mutatott, és mosoly ült ki az arcára. Tom nagyot nyelt a domb láttán; sziklás, nedves és veszélyes, és ami veszélyes az nem Tom-nak való dolog volt. Annie kézen fogta a fiút, és megmaradt erejével húzta maga után. Tom ellenállt, de amint meghallotta Margaret trappolását, engedett a lány kérésének.
- Túl veszélyes! Megcsúszom és beverhetem a fejem! Hallod, Annie?!
A lány hallotta, de nem reagált a fiú aggodalmas szavaira. Egy napon születtek, egy anyatejet ittak, egy apjuk halt meg. Tom volt mindig a félénkebb, a csendes, a magányos. Annie pedig éppen az ellentéte volt; állandóan játszott, barátkozott, felfedezett és tanult.
Ahogy haladtak felfelé a domb oldalon, a füves rész kezdett megkopni, és a sziklás, kavicsos oldalba kapaszkodtak. Margaret és bandája még mindig a nyomukban voltak.
- Nem hiszem el! Ezek sose fáradnak el?!
Tom reszketett a félelemtől; vagy megverik, ami pár napig fájni volt, vagy innen fog a dombról leesni és meghal örökre. Ez számára a Pokol és Pokol kettő volt, de nem akarta egyiket se választani. A Mennyországba akart jutni; ezért minden vasárnap templomba járt, adakozott, önkéntes munkát végzett, sosem káromkodott, betartotta a böjtöt, és minden este imádkozott. Túlságosan ijesztő volt számára a Pokol, ezért akart a Mennybe menni. Állítólag nincs ott félelem és fájdalom.
Annie lábát a fiú megfogta, így nehezebben mászott fel fele.
- Azonnal gyertek ide! Ha egyszer csak elkaplak úgy szétverem a pofád te kurva Annie, meg neked is, Fogyatékos Tom!
Margaret kiabálása megtöltötte a tájat. Mint kiderült a domb tetején, a másik oldala egy völgybe lejtett. Annie látta, hogy a vögyből újabb domb emelkedett, majd még több és még nagyobb szinte már hegységgé formálódtak át. Annie eltűnődött, vajon miért nem emlékszik erre a részre? Bejárta már a kicsi Worthtown-t és környékét keresztül-kasul, de most ahol voltak, egy teljesen új világ volt előtte.
Tom a földön térdelt, és imádkozott. Annie kissé mérges lett, nem volt igazán hívő, nem hitt semmilyen istenségben, dehogy még itt a semmi közepén neki állt a fiú imádkozni, miközben a lányok azonnal felérhetnek, teljesen abszurdum!
- Kelj már fel, te barom!
Annie a fiút a vállánál fogva felemelte. Tom meglepődött, hogy megzavarták imádkozása közepette, de meglátta a lány mérges, pirosodó arcát, így nem szólt semmit. Annie elindult lefele a domb másik oldalán. Tom-ot a sírás kerülgette; fáradt volt, éhes, és szomjas.
- Azt sem tudod hol vagyunk, Annie!
- Dehogynem, csak gyere utánam, vagy különben szétverik a fejedet!
Annie hazudott. Tényleg nem tudta hol vannak. Mégis a helyzet úgy kívánta, hogy menjenek az úton, fussanak, addig amíg veszélyben vannak.
A Nap lemenőben volt immár, megnőttek az árnyak, hidegebb lett a levegő. Tom reszketett, viszont most majd megfagyott, annyira fázott. Mindig is fázósabb volt a lánynál, meg amúgy mindenkinél. Annie is fázni kezdett, csak egy harisnyát és egy toppos szoknyát viselt. Tom egy szál ingben és farmerben volt. Margaret-ék is fáztak, ők sem öltöztek fel egy esti kocogásra, de nem is fordultak vissza.
- Annie, egyébként mit csináltál?
Tom fogai vacogtak, szorosan átkarolta magát, és kiszáradt ajkait nyalogatta. Annie is átkarolta magát, a lábai egyre jobban nehezedtek.
- Annie, válaszolj, kérlek szépen!
Annie a növekvő árnyékokba bámult. Élesebbek a sziklák, meredekebbek, nedvesebbek. Hová mehetnek? Csak vakon mennek be a semmibe mindannyian.
- Elvette az uzsonnámat az a szemét Margaret, és nem hagytam magam!
- Milyen bűnt követtél el?
- Bűn neked a fejed! Azt mondtam neki, hogy mit zabál annyit, úgyis kövér disznó, majd belerúgtam a hasába.
- És bele kevertél engem is, pedig ártatlan vagyok!
Annie mosolygott. A fiú hiába egy jó lelkű, gyámoltalan kis gyerek, mindig a lány mellett van a bajban is. Tom szerette a testvérét, és bármennyi bosszúságot, fájdalmat vagy szomorúságot okozott neki a lány, mindig szerette. Annie homlokon puszilta a fiút, aki erre megdöbbent.
- Mi volt ez?
- Köszönöm.
Annie tényleg minden bajba bele keverte a testvérét. Tom ha egyedül lenne, észre sem vennék, csak úgy élne a Földön. Egész életében a szobájába zárkózna, és olvasna, vagy csak bámulná a plafont.
- Annie, ugye tudod, hogy hova megyünk?
Tom aggódott. Állandóan aggódott mindenért. Sosem volt egy perc nyugta a világban; vagy az iskola miatt, vagy a testvére miatt. A lány imádta a fiút, pár napja rájött, hogy igazából ők egymást, kiegészítik. Egy olyan Ying- Yang féle dolog volt ez, nem tudnak egymás nélkül lenni, élni, egyszerűen létezni.
- Annie, ez túl köves! Visszacsúszok!
Tom verte a sziklás oldalt. Nem érezte meg a fárjdalmat, a vérző kezeit; a hideg és a félelem kikapcsolta az érzéseiket. Annie is most pillantotta meg a kéklő lábait, a véres ruháját.
- Most mit tegyünk?!
Tom sírt. Neki dőlt a sziklának és sírt, bömbölt, toporzékolt. Annie sosem szerette így látni a fiút, olyan szánalmasnak érezte ilyenkor őt. Még hogy sírni?! Egy gyáva sír, mondta mindig Annie, és tudta, hogy a fiút megbántja.
- Na végre megvagytok!
Margaret és lány bandája kifújták magukat. Izzadtak a fáradtságtól, a dühtől és a tudattól, hogy innen hogy jutnak haza. Margaret ökölbe szorított kézzel közeledett Annie felé. Tom-ot lenézően figyelte, majd elröhögte magát. A lányok nem nevettek, a tudat, hogy nem jutnak haza egyre jobban emésztette őket. Margaret gonoszul röhögött a fiún.
- Mit nevetsz a testvéremen? Ha?!
- Nem tudom eldönteni, hogy fiú vagy lány-e! De szerintem egyik sem!
Annie neki esett Margaret-nek. Minden erejével a fejét verte, az orrát is eltörte, így mindketten véresek lettek. Annie csak püfölte a lányt, Tom és a többi lány csendben nézték a verést.
- Mit álltok ott, ti kurvák?! Segítsetek!
A lányok megrezzentek.
- Mozduljatok már!
- Nem, Margaret!
- Nem csinálunk semmit!
- Mi van veletek?! Én vagyok a főnök, ti meg a kurváim!
- Csak Annie tudja az utat haza.
Annie abbahagyta a verést, és leugrott a lányról. Alig kapott levegőt, könnyezett a szeme, majd a földre esett. Tom azon nyomban mellette termett, és vizsgálta mi baja lehet a lánynak.
- Annie? Mid fáj?
- Szomjas vagyok, Tom....szomjas vagyok...
Margaret feltápászkodott a földről, fogta vérző orrát. Nem tudta mit is tegyen most. A kis taknyos Annie megverte mindenki szeme láttára. A bandája meg sem mozdult, hogy segítsenek neki. És tényleg hogyan jutnak haza? Szóval félnek.
- Van valakinél víz?
A lányok rázták a fejüket. Annie egyre sápadtabb lett, egyre súlyosabb a fiú karjaiban. A lány előtt összefolytak a képek, a fiú homályos arcát látta immár.
Tom bepisilt a félelemtől. A véres lányt tartotta a karjaiban, aki bármikor elaludhat. Az apjuk is elaludt. Elaludt örökre. Tom-ban előtörtek az emlékek, az apja betegsége, és halála. Újra sírt, de csak is az emlék és a lány közötti fájdalom miatt.
- Apa rákos volt... Annie, te is az vagy?
A lány nem tudott beszélni. Lecsukódott a szeme. Hangosan horkolt.
Tom felnézett a lányokra, és vigyorra húzódott a szája. Az emlékek, a testvérének fájdalmai kiforgatták a gondolkodásából, elveszteni látszik az eszét.
A Nap teljesen eltűnt a dombok fölött, és beköszöntött az este. A csillagok halványan világítottak, de hiába is, a gyerekekre sötétség borult. Nyirkos, hideg és sötét, ezt fogadta őket itt.
- Margaret, van nálad tűz?
Tom hangja megváltozott, érdesebb és fiúsabb lett. A változás megtörtént.
- Van nálad tűz?! Cigizel, igaz?
- Igen...de honnan tudod?
- Egy ilyen nagy paraszt, kövér lány biztos cigizik meg iszik.
Margaret mérges volt a fiú szavai miatt, bár ahogy őt figyelte; a rémisztő vigyorát a dühből ismét tétova riadalom maradt. Inkább benyúlt a farmer zsebébe, és elővette a gyújtót.
- Gyújtsd már meg végre! Mire vársz még?!
A tűz életre kelt. Csak egy kis pislákoló valami volt, egy kicsike töredék az életből, a kinti világból, ami reményt adott a gyerekek számára. Ám a sötét dombok között ez a kis fény gyenge próbálkozás volt, egy még gyengébb hittel. Tom reménye a tűz láttán megnőtt, majd alább hagyott. Mégis, hogy most a sötétben, karjaiban a testvérével tudta mi a legnagyobb feladata. Kijutni. Haza menni, ahol az alkoholista anyjuk várja őket, és bizonyára már régen bealudt a sok ivástól. Nem fog miattuk aggódni, idegeskedni egészen holnap reggelig.
A lányok összekuporodtak és reszketve ölelgették egymást. Néhányon szipogtak, mások imákat mormoltak. Margaret a fiú előtt állt, és kezében tartotta a gyújtót. Tom még mindig gondolkozott.
- Hol vagyunk, Tom?
Margaret vékony hangja visszaverődtek a sziklás falakról.
- Nem tudom. Annie sem tudta. Mintha ez egy új világ lenne.
- Annie? Annie beteg?
- Apánk is beteg volt, és meghalt. Annie is beteg valószínűleg.
- Sajnálom...
- Ne sajnálj te semmit se! Ha nem akartad volna megverni, akkor most nem lennénk itt!
Tom felpattant, karjaiban a testvérét fogta. Margaret felé ment, a lány megijedt.
- Mit akarsz, Tom?
- Elmenni innen...haza...és orvost hívni.
- És velem? Meg a lányokkal?
- Nem az én problémám, meg is dögölhettek akár!
A lányok bőgni kezdtek, Margaret szája tátva maradt a döbbenettől. A fiú, akit megismert egészen más valaki volt. A kis vézna, fogyatékos arcával, magányos lelkével mind végig halálra volt ítélve itt a világban, de a lány most döbbent rá, hogy ők vannak halálra ítélve.
- Tom? Te vagy az?
- A Fogyatékos Tom? Nem, nem vagyok az. Eltűnt a szivárvány előttem, és megláttam a világot. A testvérem bajban van, beteg, és mint testvérnek kötelességem segíteni rajta. Minden öröm és fájdalom közös érzés. Minden illatot ugyanúgy érzünk.
- Az ikrek különlegesek, mondta a tanító néni.
- Csodálom, hogy figyeltél valaha. Állj félre, haza kell vinnem a testvéremet!
Margaret letérdelt a fiú előtt. A lányok kiabálva könyörögtek, így az egész völgy zengett.
- Ne hagyj itt, minket! Bocsáss meg nekünk! Vigyél haza!
- Én csak a testvéremért vagyok felelős.
Tom elindult. Ahogy egyre jobban távolodott, a lányok jobban sírtak. Elnyelte a sötét a fiút.
Tom nem tudta merre menjen. Nem látott semmit, nem tudott tájékozódni. Egy futó lépést hallott meg a háta mögött. Figyelt és várt. De senki nem jött.
- Mint egy rémálom. Egy nagyon rossz rémálom.
Tovább indult. Annie mélyen aludt, nem reagált a fiú szavaira. Félt, hogy meg is halt a lány. Az apjuk is az egyik nap halt meg, úgy hogy elaludt a reggeli után.
Megint futó lépéseket hallott meg.Tom megállt és várt.
- Ki az? Margaret? Vagy valamelyik lány?
A futó lépések elhaltak. Újra megindult Tom, de egy sziklás oldalba botlott.
- Hogy vigyem fel a testvéremet?
- Hagyd itt lent, Tom!
A fiú megijedt, kiesett a karjaiból a lány, aki a földre zuhant.
- Ki az? Margaret?
- Talált.
Tom a testvére mellé guggolt, megnézte mennyire ütötte meg magát a lány.
- Te eltudsz menni, de ő nem.
- Hol vagy Margaret, nem látlak!
- A sötétben.
Tom egy jéghideg pengét érzett a nyakánál.
- Meg ne mozdulj, Fogyatékos Tom!
A fiú levegőt sem mert venni. Ez az új szituáció váratlanul érte. Az új Tom megrökönyödött, és a régi Tom vette át az uralmat. A félelem és a halál.
- Mit akarsz tőlem?
- Annie-t hagyd itt nekünk, és te haza mehetsz.
- Nem tehetem! Tudod mit, együtt menjünk haza, segítek mindenkinek!
- Én nem tudok elmenni innen.
- Tessék?!
Tom hátra akart nézni, megpillantani a lány arcát, de a penge szorosabban nyomódott a nyakához.
- Ne merj rám nézni!
- Te nem Margaret vagy, igaz?
- Az vagyok, mert te azt akarod.
- Ki vagy te?
- A sötétben élek, és a fénnyel táplálkozom.
- Szörnyeteg vagy?
A háta mögött hatalmas kacaj tört elő. Ebben a pillanatban kiszabadult a kés elől, magára kapta a lányt, és futva indult vissza.
Tom sírt. Tom az a Tom volt, aki megszületett. Sosem volt ő más valaki, sosem. Az, hogy előbb mintha egy új valaki lett belőle, nem más miatt volt, mint hogy a testvére beteg és bajban van. Csak a testvéri aggodalom kényszerítette a bátor, és határozott Tomra.
- Ne siess még!
Tom megállt. Nem látta a sötétben ki állt előtte, de meglátta a csillogó pengét. Annie mocorgott.
- Ki vagy te?
- A sötétbe...
- Ezt már mondtad, de ez nem válasz! Szörnyeteg? Földönkívüli? Démon?
- Te vagy a szivárvány, és pedig az vagyok, aki a szivárványban elveszett.
- Ha?!
- Én te vagyok, Tom.
A sötétből előlépett Tom. A fiú köpni-nyelni nem tudott. A józan esze, ami eddig is életben tartotta elment, összeomlott, felborult. Nem hitte el, amit látott; saját magát.
- Te vagy én?
- Igen, én Tom vagyok.
- Akkor én ki vagyok?
- Te vagy Tom.
A fiú szédülni kezdett, elvesztette az egyensúlyát, a lánnyal a földre zuhant. Szörnyen fájt a feje, elzsibbadtak a végtagjai. Zihált, és izzadt.
- Én megőrültem.
- Nem őrültél meg.
- Annie-t haza kell vinnem! Én vagyok a testvére és...
- Annie meghalt.
Tom csendben maradt. Figyelte a lány szuszogását, de nem hallott semmit.
- Annie meghalt, Tom. Te fuss haza, de Annie-t hagyd itt!
- Miért tenném?
- Mert felemésztene az a bűntudat, hogy miattad halt meg a testvéred. Tudtad jól, hogy nem kellett volna ide jönnötök, vagy még tovább jönnötök, mert az este itt ragadtatok volna. És, amikor Annie rosszul lett, neked azonnal indulnod kellett volna haza, de te még vártál, meg duruzsoltál a lányokkal. Mindig önző voltál a testvéreddel szemben. Korlátoztad őt mindig, lehordtad minden hülyének. Szerinted tudnál így élni? Hiszen még gyerek vagy, egy gonosz gyerek, aki hagyta, hogy meghaljon az ikertestvére.
- Ez nem igaz! Ez hazugság!
- Mi van, megint sírsz, te Fogyatékos Tom! Semmi mást nem csináltál még az életben, csak sírtál! Egy síró gép vagy, egy önző, gyilkos fiú!
- És miért maradjon itt?!
- Mert ha itt hagyod nekem, én fogok tovább élni a tudattal.
- Tessék?! Nem értelek én már téged!
- Tom, én te vagyok. Én vagyok az a részed, amit elmondtam előbb.
- Én vagyok a jó, te meg a rossz Tom?
- Mondhtajuk így is.
- Ez egy rémálom, ez nem valóság!
- Ez a valóság, csupán még te nem tudod feldolgozni az életet. Te és én egyek vagyunk, benned élek, úgy ahogy te is bennem. Ha itt hagyod Annie-t, én élek tovább a tudattal, hogy miattam halt meg. És te haza mehetsz, megsiratod a testvéred, és szép emlékekkel élsz tovább. Rád sok dolog vár még az életben. Neked haza kell menned! Viszont nekem maradnom kell! Annie-val.
- Szeretem őt...
- Bele halnál a fájdalomba és a bűntudatba, Tom, hidd el nekem, saját magadnak.
Tom átölelte a lányt, és megpuszilta a homlokát. Észrvette, hogy a lány teste jéghideg, nincs szívverése, szuszogása. Felállt, leporolta magát, és elindult haza.
- Üdvözöld anyát a nevemben, Tom.
- Átadom, Tom. Vigyázz Annie-re!
- Megteszek mindent, amit tudok.
- Margaret és a lányok? Velük mi lesz?
- Nem tudom. Nekem itt kell maradnom, Annie-vel, magunk miatt.
Tom fáradt volt és éhes. Hiányzott a testvére, nehéz lesz nélküle, de a bűn és a félelem eltűnt belőle. Megtalálta az elveszett magát, aki a sötétben él tovább a sok-sok titokkal együtt. Ráismert arra a részére, akire csak felnőtt korukban jönnek rá az emberek. Nekem a bűntudat jutott, Annie-nek pedig a rák.
Haza akart menni. Tovább élni a szivárványokban.