Adj időt!

Adj időt!

Életünk nemcsak cselekedetek,
de talán még inkább a várakozás iskolája.
Pilinszky János

Elkeseredett voltam, lassan egy éve kerestem munkát, de sikertelenül.
Kopogtak az ajtómon. Anyám lépett be, hozta a reggelimet. Letette az ágyamra, és szomorúan nézett le rám, majd körbe tekintett és nagyot sóhajtott. Odament az ablakokhoz és elhúzta a függönyöket. Betört a fény, és szószerint megvakított a kinti nap világa.
- Nem ülhetsz folyton sötétben- mondta anya.
- Pedig igen- komoran bámultam anyámra- Úgysincs semmi jó kint. Egy éve rab vagyok a szobámban.
- Olyan pesszimista vagy,drágám.
- Tényleg? Apával mindig lehordtok engem.
- Igazából csak bátorítani akarunk téged.
Anya leült az ágyam szélére. Próbálta újra a legjobb szülő szerepét eljátszani.
- Nem adhatod fel! Én nekem, a te korodban két munkahelyem is volt, sőt már veled várandós voltam. Ilyenkorban apáddal a családot terveztük, de neked se munkád, se komoly barát, semmi.
- Még egyéb? Hogy tovább rombold a kis lelki nyugalmamat.
- Közgazdász vagy, nem igaz, hogy nem találsz munkát. Nem gondoltál bele, hogy csak te nem akarod? Hogy nem akarsz dolgozni?
- Mert könnyebb ha ti eltartotok? Kihasználom, hogy én vagyok nektek az egy szem lányotok?
- Ezt honnan tudtad?
- Lassan egy éve ezt mondjátok, és elég bántó megállapítás.
- Mi nem akarunk bántani, ahogy mondtam.
- Akkor? Úgy állítotok be, mint valami lusta, mihaszna csinibabát, aki a sötétben ki tudja mit csinál.
- Ne mondd nekem, hogy ilyen fiatalon nincs fiú barátod.
- Nincs,anya! Hidd el, nem jár fel ide senki, sőt nem is járnak ide!
- Szeretünk téged,drágám, és azt akarjuk, hogy végre éld a saját életedet. Ez lenne a legnagyobb boldogság.
- Hogy takarodjak el innen....
Kipattantam az ágyból. A tükörbe pillantottam, és megláttam a táskás szemeimet, a kócos szőke hajamat, a sápadt, száraz bőrömet. Átvettem a több napos pizsamámat. Farmernadrágot, kék blúzt, és kék baseball sapkát vettem fel. Megmosakodtam, kifésültem a hajamat. Jobban néztem ki egy fokkal; eddig halott voltam, most legalább egy élőhalott egy texasi tanyáról.
- Most hová mész, drágám?
- El innen, mégis jobb kint, mint bent téged hallgatni. Tudod, mit, vedd fel az egészet egy magnóra és minden nap játszd le nekem. Könnyebb lenne mindkettőnknek- hadartam idegességemben és elmentem otthonról.
Nagyon tiszta idő fogadott kint. Az égen sehol egy felhő, a napsugarai hamar felmelegítették a levegőt. Beszálltam anya autójába és bementem vele a városba. A forgalom elég csekély volt, hát persze, hiszen mindenki dolgozott! Leparkoltam a kedvenc kávézóm előtt. Amikor beléptem a barátnőm állt a pultban, és mosolygott, amint meglátott.
- A kedvenc texasi csibém!- felkiáltott.
- Én is szeretlek téged- gúnyolódtam.
- A szokásos?
- Igen.
A pulthoz ültem, elővettem a kopott tárcámat, és kiborítottam az összes aprómat. Számolgattam. A nagy vagyonomat.
A barátnőm elém rakta a kávémat, majd együtt számoltuk össze a kávé árát. Maradt vagy hatvan centem, ami lehet nem a legnagyobb anyagi biztonságot jelentette.
Kortyoltam a kávét.
- Megint veszekedtél- állaptotta meg a barátnőm a csendességem miatt.
- A szokásos.
- Esetleg hétvégente betudnál ugrani mosogatni....megpróbálom a főnökkel megbeszélni, szerintem engedné...csak...
- Ne is folytasd, kérlek! Azzal a tíz dolcsival mit kezdjek? Ússzak a mocsokban hétvégén?
- De több, mint a semmi! Lenne egy kis pénzed, és lehet egy ideig leszállnának a szüleid is rólad.
Elgondolkodtam egy darabig ezen. Lenne munkám, akár hogy is nézzük, megkeresném a heti kávé árát, és...és? Semmi nem változna.
- Vagy találj valami gazdag fiút!
- Tessék?
- Mindennap keféltek, ő meg megad neked mindent. Ennyi az egész, a főnököm felesége is így él, és egész jól csinálta- kaccsintott a barátnőm- Lehet én is belevágok egy ilyen bizniszbe.
- Tedd azt, de én nem! Nem fogok azért lefeküdni senkivel, hogy cserébe pénzeljen engem.
- Akkor neked mi a terved?
- Rendes munkát keresek, ahol megfizetnek, elköltözök otthonról, és megvárom míg a szőke herceg belovagol az életembe a fehér lován.
- Tudod, az a fehér ló megdöglött, ráadásul nem kell senkinek se közgazdász.
Kiittam az utolsó kortyot. Felálltam, elköszöntem és kiléptem a kávézóból. Az idő egyre melegebb lett. Az autóval elmentem a plázába. Benéztem a könyves boltba, megnéztem érkeztek-e új könyvek. Nagy könyvmoly voltam, vagy kétszáz könyvet olvastam el az elmúlt egy évben, megdöntöttem a rekordomat. Amikor végeztem, leültem egy padra. Újra elkapott a reménytelenség. Ha nincs munkám, nincs pénzem és még könyveket se tudok venni. Apám meg már agybajt kapott a sok könyv miatt.
Váratlanul egy öltönyös férfi ült le mellém. Nagy finom illatú parfümöt éreztem, a napszemüvege egy igazán márkás típus.
- Igen?- kérdeztem elcsukló hangon.
- Mit csinálsz itt reggel? Nincs iskola?- hangja kellemes volt.
- Már nem tanulok.
- Kirúgtak? Nincs melód?
- Igen, régóta keresek munkahelyet.
- Én tudok egyet- és szélesen vigyorgott. A fehér fogai vakítottak.
- Milyen munka? Én közgazdászként végeztem...
- Nem kell hozzá. Sok emberrel fogsz megismerkedni, férfival és nővel.
- Dögös vagyok, mi?- hirtelen harag gyúlt bennem.
- Igen. Te tökéletes vagy...
- Hogy prosti legyek? Megőrültél,csak mondom...
- Figyelj,- levette a napszemüvegét, tengerkék szeme csillogott- te rohadt dögös vagy, és fiatal. Rengeteg pénzt tudnál...
- Össze kefélni, igaz? Napközben keresed a magányos lányokat és ilyenekkel zaklatod őket?
- Én csak felajánlok egy lehetőséget. Ha átmentél a teszten, akkor nagyon gazdag is lehetsz.
- Teszten? Miféle teszten?
- Én vagyok a tesztalany és...
Felpattantam a padról, és elfutottam. Futottam az autóhoz, beültem és gyorsan kihajtottam a parkolóból. Csak többet ne találkozzak ezzel a férfival. Lehetséges, hogy tényleg megdöglött az a fehér ló?
A kisutcákban kocsikáztam, amikor is arra lettem figyelmes, hogy több biciklis gyerek kerget egy biciklis gyereket. Csúnyán beszéltek, és fenyegetőztek. Követtem őket, addig, amíg végül el nem kapták a fiút. Kiszálltam, és gyorsan közéjük teremtem.
- Mi folyiki itt?- kiabáltam.
- Csak megverjük ezt a szarost!- üvöltötte az egyik szakadt gyerek, valószínűleg a banda feje volt.
- Menjetek el! Csak tizenéves kölykök vagytok, és egyébként is az iskolában a helyetek!
- Ne pofázzál, te lány! Te is minek vagy itt?
Az egyszem fiú a földön összekuporogva zokogott.
- Vagy elhúztok vagy az iskolát hívom fel!
- Hívjad, onnan jöttünk!
Elővettem a mobilom, és tárcsázni kezdtem valami kamu számot. Igyekeztem a legélethűbben eljátszani a felnőtt és szigorú embert. Erre a gyerekek felpattantak a biciklikre.
- Jól van, vissza megyünk! És te veled még nem végeztünk, kicsi Billy!
Eltekertek.
Átöleltem a fiút, de először tiltakozott, majd jobban megnyílt. Nagyon megsajnáltam őt, olyan kis védtelennek látszott, egy kis elveszett angyal, aki nem találja a Földön a helyét. Próbáltam talpra állítani, de nem akart. Kénytelen voltam a karomba venni, és a kocsiba rakni. A csomagtartóba a biciklit bedobtam. Beültem én is, és vártam, hogy végre mondjon valamit is a fiú. Lassacskán megnyugodott.
- Hogy hívnak?- kérdeztem.
- Billy Mcload- szipogta.
- Hány éves vagy, Billy?
- Tíz éves.
- A nevem, Suzy. Szeretnélek hazavinni téged a szüleidhez.
- Vissza kell mennem az iskolába!
- Nem. Meg kell nyugodnod, ezért haza kell menned.
- Rendben...
- Hol laksz?
- Melletted. Szomszédok vagyunk, Suzy.
Tátva maradt a szám a csodálkozástól. A szomszédom? Nem is tudtam, hogy a szomszédban van gyerek. Soha nem is hallottam egy gyereksírást, bömbölést, kiabálást, üvöltést, éneklést, semmit sem.
- Biztos vagy benne?
- Igen. Anyával élek együtt. Apától elvált már nagyon régen.
Elindult az autó. Pár percen belül otthon is voltunk, közben próbáltam emlékezni erre a fiúra.
A szomszédháznál parkoltam le, kivettük a biciklit. Otthon nem volt senki.
- Dolgozik anya, nagyon sokat dolgozik- mondta a fiú.
- Nem lehetsz egyedül itthon, van kulcsod?
A fiú a bejárati szőnyeg alól elővette a kulcsot. Kinyitotta az ajtót, és bementünk.
Minden olyan tiszta volt bent, egyszerű és ragyogó. Nem is hittem el, hogy itt bárki is lakott.
- És most itt maradsz?- kérdezte a fiú.
- Igen, amíg nem jön haza az anyukád.
Kimentünk a konyhába, teát főztem és az asztalnál kortyolgattuk.
- Miért bántottak azok a gyerekek?
- Azok lükék, mindig ezt csinálják.
- És nem tud róla anyukád? Vagy az iskola?
- Nem tudnak mit tenni. Anya egy ideje bébiszittert keres, aki vigyázna rám.
- Mit dolgozik anyukád egyébként?
- Egy saját céget vezet.
- Ezért dolgozik sokat.
- Igen, keres embereket, de nem talál. Egyedül kell dolgoznia.
- És neked az iskola? A tanulás?
- Sosem írok házit, sose jegyzetelek. Mindig odafigyelek az órán és tudom. Mindig is ilyen voltam. Hallás alapján azonnal megjegyzek mindent, furának is tartanak. Nem szeretek sok ember között lenni, nem szeretek kommunikálni, de most veled jó beszélgetni.
- Köszönöm.- elmosolyodtam.
Egész estig elbeszélgettünk. A tanórákról, a könyvekről, a filmekről, és egymás furcsaságairól. Nagyon jól éreztem magam végre, ennyi idő után, és ahogy láttam a fiú is pont így érezte magát. A beszélgetés végén olyan volt,mintha ezer éve ismerük volna egymást, mintha testvérek lettünk volna, szinte hihetetlen. Mint egy bestseller regény.
Este nyolcóra körül betoppant a fiú anyja. Kedves, őszülő nő volt, igen barátságos mosollyal. Szeme és haja színe olyan volt, mint az enyém. Megtaláltuk a közös hangot szinte elsőre. Elmeséltem, hogy mi történt délután, majd hogy kerültem ide.
- A kicsi Billy egy különleges gyermek. Furának tartja a világ, de én tudom, hogy különleges- magyarázta az anyja- Suzy, szerintem megtaláltam azt az embert, aki vigyázna rá. Nem bírom egyedül ezt a nagy feladatot, segítened kell.
- Tudja, én régóta munkát keresek...
- Milyen munkát?
- Közgazdász vagyok, és...
Örömében felsikoltott az anyja.
- Van egy saját cégem, régóta keresek embereket, de nem találok. Vállalatok gazdasági ügyeit végzem el; beszámolók,beruházások, könyvelés, bérkifizetések....te kellesz nekem is, nem csak a fiamnak.
Libabőrös lettem teljesen. Ezt nem hittem el. Tényleg egy bestseller regény felé haladtunk.Nagyon boldog voltam.
- Már ki is találtam! – lelkendezett tovább az anyja- Reggel elviszed az iskolába, utána bejössz dolgozni az irodába, majd délután hazahozod a fiamat és estig vigyázol rá. És így végre lenne szabad vasárnapom, hogy itthon legyek!
Mindannyian nevettünk, örültünk, hogy végre egymásra találtunk. Éjfélig beszélgettünk, majd hazamentem.
A nappaliban a szüleim vártak.
- Hol voltál?- kérdezték.
- Nem kefélt végig rajtam az egész város, ne aggódjatok!
- Akkor?
- Találtam munkát!- annyira bolgod voltam- Holnaptól dolgozni fogok.
- Tényleg?
- Igen. Végre eljött az ideje! Csak adtatok volna egy kis időt, anya, apa. Nem kellett volna más, csak egy kis idő...
Felmentem a szobámba és el is aludtam. Reggel életvidáman mentem dolgozni, és hálát adtam, hogy elkezdődött a saját életem. Most nőttem fel.

Lipták Márk