3. A Felajánlás
A bombaraktár nem dohányzásra kijelölt hely!
A KISZ nem csókot jelent, hanem csókosokat!
Fagyos reggel Szentkirályszabadján. Éppen a hangárban adják át a műszakiak a MI-24 D típusú harcihelikoptereket repülés előtti átvizsgálás után. Egy ilyen helikopter ugyanis nemcsak drága holmi, de igen hatékony harci eszköz is, igazán nem való kisgyerekek kezébe csúzli helyett. Ráadásul az előkészítése is több feladatból áll, mint ágast vágni az erdőben, és levágni hozzá a megfelelő méretű tejgumit! A rakétakonténer szakszerű feltöltése is bizonyosan bonyolultabb és veszélyesebb feladat, mint puzzle készletből kirakni a Kreml épületét, pedig az sem kismiska! És hát lássuk be: Az SZ-5-ös 57mm-es irányítatlan rakéta méreteiben, hatóerejében talán mégiscsak lekörözi a folyami kavicsot, és bizony nagyobbat robban a puzzle daraboknál. A leendő őrnagyunk, aki itt még főhadnagy volt, érthető módon nem vette félvállról a munkáját. Ha szolgálat után körüllengte a keraszin szag, biztosan nem azért volt, mert mondjuk véletlenül azt tett az arcszeszes üvegébe. Ilyesmi igazán nem fordulhatott elő a legálmosabb reggeleken sem! Ezt az alakulatot még a rosszindulatú sorkatonai legendák is elkerülték. Itt bizony a híres- hírhedt pitralon, ha volt is, legfeljebb arcbőrre került, nem a szájüregbe, mint egyes kétes alakoknál!
Ellenben az üzemanyagnak elég erős szaga van, és a műszaki tiszt időnként ezt nem kerüli el a kemény munkában, amely gyakran gigászi kitartás igényelt az ilyen téli reggeleken a Bakonyban. Különösen, amikor nyakig összehúzott szerelőkabátban, kesztyűben szép óvatosan leemelte a rakétakonténer sapkát, hogy maga töltse meg a tartályt. Közben pedig minden mindenhez odafagy. Majd ezután az irányított rakétákat is a helyükre kell óvatosan tenni, ami némi szóbeli irányítást, szélben pedig indulatmentes kiabálást igényel. A 12,5 milliméteres Gatling- rendszerű nehézgéppuska megtöltése azért már valamivel egyszerűbb volt, és olyan pontos, hogy az unionisták is elégedetten csettintettek volna a nyelvűkkel, hisz még csak tekerni sem kellett. De a munkának nemcsak szolgálati fizetés a jutalma, hanem a helikopter pilóta, és a lövész nyugodt arca, hogy olyan derék emberek rakják a fenekük alá a helikoptert, mint a főhadnagy és a százada. Mert bizony, ha a főhadnagy azt mondta: kész, lehet vele repülni, a pilóta nyugodt szívvel fogta meg a botkormányt, mert tudta, hogy a gép nem fog kártyavár módjára szétesni alatta. Ezért nagyon szerették a főhadnagyot. Lelkiismeretesen „nyalta, kente”- ahogy ő mondta a rábízott harcihelikoptereket. Ez aranyéletet jelentett a hajózóknak, amely gyakran vidám sörözést jelentett a tiszti klubban. Persze csak módjával. A nyolcadik népdal körül azért már abbahagyták! Mert a katonatiszt nem hagyhatta el magát teljesen szolgálaton kívül sem. Szóval az élet dolgosan, és harmonikusan telt volna az alakulat számára boldog rotorzúgással, ha nem lettek volna okvetetlenkedők, mert sajnos voltak. Például a sorkatonák, akiknek a lelkesedése, érthető okokból hagyott némi kívánni valót maga után, de hát ki hibáztatná őket? Itt nem önkéntes belépés, mint a francia gyarmati hadseregben! Így hát a főhadnagy megértette az érzelmeiket, de sajnos sem ő, sem a szolgálati szabályzat nem ér fel egy pszichológussal!
A szorgalmas főhadnagy, nem kevésbé lelkiismereti, mint ideológiai okokból, gyakran szerette az anyagraktárat, illetve a fegyverraktárat is maga ellenőrizni. Habár megkapta a kimutatásokat, pontos ember lévén, inkább ellenőrizte még egyszer.
Na, itt történt az, amikor a gyanútlan tiszt szembetalálja magát a sorkatona hozzáállásbeli hiányaival. Igaz a főhadnagy vidám fickó lévén, nem hisz a üvöltözés igazságában pedagógiai szempontból. Ezt mutatja a következő eset: Egy alkalommal szokás szerint a fegyverraktárat indult ellenőrizni, ahol a MI- 24es, és egyéb harcigépek kevésbé békés hozzávalóit tárolták, méghozzá fegyveres őrséggel, ahogy illik. Ám ez alkalommal a raktárépület bejáratánál nem találta az őrséget. Mi van itt kérem? Üres, betöltetlen szolgálat? Ám a Munkás cigaretta ismerős szaga csapta meg az orrát. Gyanút fogott és igaza is lett. Óvatosan kinyitotta az ajtót, és meglátta a katonát, amint kényelmesen ücsörög, és kedélyesen cigarettázik, egy igen méretes robbanó alkalmatosságon.
A főhadnagy elhatározta, kissé megleckézteti a katonát, határozottan benyitott:
- Közlegény! Jelentést! Mit csinál maga itt? – kérdezte katonásan.
- Jelentem, dohányzom. – vetette oda hanyagul a katona.
- Azt látom. Esetleg nem ideges? Semmi félelem? – kérdezte a főhadnagy kajánul.
- Ugyan mitől főhadnagy elvtárs? Két hét múlva leszerelek. Nem érdekel ez már.
- Pedig van egy nyomós érvem… Maga nem szerel le két hét múlva. Hisz egy napot sem él már túl…
- Ugyan miért?- erre már felfigyelt a kiskatona, de nem tudta mire vélni…
- Azért te Marharépa, mert ülsz, és dohányzol egy kétszázötven kilós bombán!!! Elment az eszed???!!! Repeszeken utazunk a Mennyországba?!
A kiskatona ijedtében felugrott, és gyorsan eltaposta cigarettát, a csikket zsebre vágta, és tisztelgett:
- Főhadnagy elvtárs, engedélyt kérek visszaállni őrhelyemre! Engedélyt kérek megkérdezni: jelenteni fogja?
- Nem jelentem, de meg ne lássam még egyszer! Két hétbe nem halsz bele, de egy ilyen bombába simán. Indíts.
A megrémült katona kisangyal módjára, visszament az őrhelyére, de arcán ottmaradt az ijedtség. A főhadnagy meg a hasát fogta a nevetéstől a tréfa miatt: ez a majom se volt ötös a szolgálati oktatáson: akkor tudná, hogy ez a robbanóanyag csak szúrólángra robban, a csikket is elnyomhatta volna benne. Miután abbahagyta a nevetést igyekezett komoly arccal kilépni a kiskatona mellett, de kínok kínjába került nem nevetni.
2.
A főhadnagyról egyvalamit még nem árultunk el. Mivel igen lelkes tagja volt a csapatnak, így hát itt is, mint azt az előző történetekben megismertük, ő volt a század KISZ titkára itt is. Az ideológiával nem is volt baja, csak hát ugye a történelem nagy problémája az elmélet és a gyakorlat nem éppen harmonikus keveréke, ez bizony kiült az ifjúkommunistákra is… Történt egyszer, hogy a főhadnagynak kissé bosszús napja volt. Elég megfeszített tempóban kellett dolgozni három helikopteren, ugyanis nagygyakorlatra készült a század. De természetesen a tennivaló és a baj is csőstül jön. (Senkinek nem jutott eszébe módosítani a Murphy- törvényeket?) Nem elég, a megfeszített munka, még előző nap kapott egy telefont is, miszerint a KISZ Központi Bizottságának egy tagja látogatást kíván tenni a század titkáránál, érdeklődve, hogy s mint megy a pártmunka? A találkozóra aznap 15:00-kor került sor. Meg is érkezett a főhadnagy korabeli fiatalember, vasalt öltönyben, és sztk. szemüvegkeretben fontoskodva. A főhadnagy 14:55 perckor bosszúsan hagyta félbe a szerelést, és utasította az embereit a folytatásra. Ő maga átöltözés nélkül szerelőkabátban ment az irodájába. Nem sok jóra számított az eddigi tapasztalatok alapján. Alighogy levette a kabátját, és leült, már kopogott is az ürge:
- Jó napot kívánok főhadnagy elvtárs, X.Y. vagyok a KISZ Központi Bizottságából.
- Jó napot kívánok, Pásztor főhadnagy, foglaljon helyet!
- Köszönöm, nos, a jövetelem célja, felmérni a pártmunkát és a hatását a századra. Csupa jó híreket hallok, gratulálok! Mik a módszerei? Hogy teljesít ilyen jól a század?- kérdezi a nyikhaj vigyorogva.
- Köszönöm! Módszereim? Miféle módszerek? Szeretjük a repülőgépeket, a helikoptereket, és tudjuk, hogy emberéletekért felelünk!- válaszol kissé értetlenül a főhadnagy
- Ne szerénykedjen főhadnagy elvtárs, kérem árulja el! Mi a titka? Biztosan szónoki tehetséggel van megáldva, és mint művelt ember, fejből idézi Marxot, Lenint és…
- Már bocsánat, de nekünk nincs időnk szónokolni, itt percre pontosan, mint szerkezetnek tökéletesen kell működnie. Csodálatos szerkezet a helikopter.
- Elnézést kérek főhadnagy elvtárs, de így nem értem, valahogy csak buzdítani kell az embereit a teljesítményre!
- Miért kellene valakit buzdítani, hogy elvégezze a feladatát? Különben is erre itt parancsot kapnak az emberek. Én is!- válaszolt kezdődő felindulással.
- Értem én, no de hát mégis akkor mi a titok? Jut eszembe, a jövetelem másik célja megkérdezni: miért nem tesz fel felajánlást minden évben?
- Higgye el nincs semmi titok, egyszerűen csak azért vagyunk itt ezen a pályán, mert ezt akartuk csinálni! Felajánlás? Miért?!- a főhadnagy kezdett ezúttal ideges lenni… de hogy még idegesebb legyen, a bizottsági tag még szélesebb vigyorral folytatta…
- Értem. Főhadnagy elvtárs a felajánlás nagyon fontos, példamutató értéke van a KISZ-ben, és az ilyen sikeres századoknál még fontosabb, hogy megtegyék a felajánlásokat. Nos, beírhatok felajánlásnak mondjuk 130%-os túlteljesítést a következő évre. – és nézett még nagyobb vigyorral…
Kész. A főhadnagynál ezúttal elszakadt a cérna. Ez a díszpinty azt se tudja, miről beszél!!!:
- EMBER! Felfogta mit mondott?! 130%? Hol él maga?! Ez nem gyár, ez a légierő!!!
- Kérem főhadnagy elvtárs, én pontosan tud…
- Maga marha! Nem érti! Ember, a helikoptert nem lehet 130%-osan megszerelni! Mit képzel, idén három csavarral többet szerelek be?! Előző évben meg ötöt kihagytam?! Idióta, ha én csak egy csavart is kihagyok, az egész műszaki század hadbíróság elé kerül!- tört ki a főhadnagy.
- De főhadnagy elvtárs, az ideológia, Marx, Engels…
- Marx, Engels nem szerelt harcihelikoptereket maga barom! A hócipőm tele van az ilyen idióta csókosokból, akiket a fejem fölé raknak, és ilyen ökörségekkel veszik el az időmet, nincs felajánlás! Ez hadsereg! Takarodjooon! – süvöltötte a főhadnagy.
A bizottsági tag ijedtében majd leejtve a szemüvegét, felugrott és elrohant. A főhadnagy kissé megnyugodott, és cigarettára gyújtott. Fújt egyet, és visszanyerte a lelki békéjét. Majd vette a kabátját, és elindult vissza a hangárba. Megvidámodott a következő megállapításra:
„Ezek az okosok? Istenem, de jó hülyének lenni!”
További cikkek
