Az elhallgatott
Logan felébredt a reggeli ébresztőre. Megdörzsölte a szemeit, majd erőt vett magán és kikelt az ágyból. A fürdőbe ment; pisilt, mosakodott, majd nézegette a vágásokat a testén. Szomorú lett, ezért sietett öltözni. Egy kék inget, kopott farmert és sport cipőt vett fel. A hátára kapta a dob gitárját. Ivott egy kávét. A tévében megnézte a nyerő lottó számokat, de nem nyert ma sem.
Kilépett a házból, futva szedte a lépcsőfokokat, és a szoksásos helye felé tartott. A Nap melegen sütött, az ég tiszta volt, bár július volt és Workytown-ban minden nyáron jó idő volt. Itt élt, amióta megszületett és egyedül, mikor is a felesége elhagyta.
Megállt a kereszteződésnél, kezébe vette a gitárját és énekelni kezdett.
„ Emlékszem, amikor itt hagytál,
emlékszem amikor még vártál,
bár szívem utánad sír az éjjel,
és suttognám, egyszer kérlek,
légy az enyém, utoljára”
Egy járókelő megállt előtte. Végig vizsgálta a férfit; a szőrös arcát, fekete hosszú haját, és a mély kék tenger szemét. Logan játszott közben, de mind inkább zavarni kezdte a bámuló ember.
- Tetszik, ahogy játszol és énekelsz- szólalt végül a járókelő- Nincs kedved pénteken fellépni az éttermeben?
Logan megállt, és döbbenten nézett az emberre. Egy kis mosoly jelent meg az arcán, és lassan bólintott.
- Ennek örülök, a nevem Matt Face, az At Home étterem tulajdonosa, tudod a város másik végén van.
Logan ismét bólintott.
- Ide valósi vagy? Valahonnan ismerős, de mindegy, nem zavarok, játszon tovább.
Logan új dalba kezdett.
„Mikor érek haza? Ki mondja örülök, hogy végre itthon vagy?
Mikor érzem végre? Mit jelent az, hogy boldogság, ha itt vagy?
Soha nem értem meg? Fogd meg a kezem és vezess át, ha itt vagy...
és hallod a hangom? „
A járókelők aprókat dobáltak a férfi lába elé, ő pedig biccentett köszönetképpen. Nem volt bőbeszédű, igazából régóta nem is beszélt. Ha énekelt, csak akkor szólalt meg, de egyébként nem. Félt az emberektől. Félt a világtól.
Logan leszerelt katona volt, aki harcolt a Közel-Keleten. Egy fiú gyermeke volt, lassan kilenc éves, de sajnos az egyik szemére nem látott.
Logan szemébe könnyek szöktek, ahogy ez az emlék előtört belőle, ahogy segg részegen rátámadt az akkor hat éves fiára. Amikor leszerelt a felesége kérésére, miután az egész osztagot lemészárolták, ahol szolgált, akkor itthon harcolt saját magával. A barátai holtestte, a kegyetlen és fájdalmas haláluk éveken keresztül egy feldolgozatlan traumaként élte meg, és erősen ivott. Sajnos a fia fájdalmasan élte meg vele együtt.
„ Kisfiam, emlékezz rám,
szeretlek, tudnod kell, és
ha még messze is vagy tőlem,
kérlek halld meg a szavam...
Kisfiam, emlékezz rám,
ne haragudj, tudnod kell,
hogy hiányzol és fájdalom
hogy nem élsz velem...”
Logan rengeteg dalt írt, amióta egyedül élt, több, mint három éve. Azon a napon összetört magában, és teljesen kikészült. A fiát vérző fejjel vitte be a kórházba, azután a rendőrségen feljelentette magát. Felesége azon a napon be is adta a válást, és amikor a fiút haza engedték, el is költözött a felesége a gyerekkel. Logan kifizette a válási pert, a fiú kórházi számláját, majd a vagyonukat elosztotta; a családi ház, az autó, a befektett papírokat a feleségnek adta, neki pedig egy albérlet maradt és egy szál gitár.
Három éve szinte mindennap ezen a helyen zenélt, és az aznapi betevőjét megkereste így. Az albérletet a felesége fizette. A gyereket azóta nem látta.
További cikkek
