Egy gyerek, mint élet
Első rész
Emlékszem, ahogy a kisfiam a nagy hátizsákkal belépett az iskolába a tanév legelső napján. Sírni tudtam volna, talán sírtam is, de olyan büszke voltam rá. Hat éves az én kicsike fiam, úgy megnőtt nem is hiszem el, még nyolc év és már a gimnázium kapuját lépi át! De ne szaladjak előre még, nem is jó dolog, ha olyan gyorsan felnőnek a gyerekek. A legelső nap mindenre csodálkozva nézett, elbűvölte a tanterem mesebeli világa, a tanítók kedvessége és bájos beszéde. Egy másik világba csöppent, de nem riadt el. Hanem bátorsággal vágott bele ebbe a kalandba. A tanítók játékosan mutatták be a számokat, a betűket, egyáltalában úgy a világot. Egy rózsaszín ködbe veszett el a fiam, aminek örültem. Mindenből kitűnő volt, mindent tudott, mindig kedves volt, a legtökéletesebb kisfiú.
Azután következett a második évfolyam, ahol tovább repült a színes szivárványok felett. Újabb dolgokat fedezett fel, újabb kalandok fogadták, amibe teljes bátorsággal vágott bele. Majd a harmadik évfolyam... A kalandok egyhangúvá váltak. A tudásra iránti követelés megnőtt, a kedv pedig csökkent. Végül is egy-két közepes osztályzat is belekerült abba a bizonyos bizonyítványba, de sebaj, majd jövőre. Negyedikes az én kicsike fiam; Kyle Miller, és a legrosszabb osztályba járt.
Azt tudtam, hogy ma szülői értekezlet lesz, munka után rohantam is, nehogy a szülői mivoltomon bármi csorba is essék. És mint szülői munkaközösség aktív tagjaként a kötelességeim elkerülhetetlenek voltak. Beléptem a tanterembe. Egyből feltűnt, hogy a régi csoda világ eltűnt. A mesebeli lények, a játkos táblák, sőt maguk a játékok is eltűntek. Mi történt itt? Tavaly minden rendben volt itt. Leültem a kicsike fiam helyére, mellettem pedig padtársa ült, Anna Garcia. Dagadt nő volt, agyon rúzsozva az alkalomhoz, foltos ruhákban, amik jó pár számmal kisebbek voltak az eredti méreteihez képest. A többi szülő is megérkezett. A tanárok?
Figyeltem az időt, és tíz perc múlva betoppantak a tanárok is. Szótlanok voltak, feszültek, ráncosak. Mertem álltani, hogy még jóval állnak a negyventől, és mégis az arcukon a ráncok többnek mutatta őket. Valami megváltozott, most döbbentem rá.
- Kedves, szülők- kezdte a morcos Mrs. Harlow- Köszönjük, hogy képesek voltak eljönni...mindannyian.
- Miért mondja ezt? - kérdeztem, de rájöttem nem magamban, hanem jó hangosan.
- Mert az előzőre csak pár szülő volt képes megjelenni.
- Előző? Mikor volt?
- Múlt héten. A kedves fia, Kyle Miller szerintem direkt nem tájékoztatta Önt, Mrs. Miller.
- Miért tette volna ezt?
- Mert fél megmutatni a sok beírást.
- Tessék?!
Majd leestem a székről, egyenesen a pad alá. Elpirultam, de nem tudtam, hogy a szégyentől vagy a dühtől.
- Ám, mostantól lesz rá megoldás!- folytatta a morcos Mrs. Harlow- Az osztálynak szüksége van a fegyelemre. Sajnos, kijelenthetem, hogy a mi osztályunk a legrosszabb osztály az iskolánkban.
Egybe hangzó morgás hallatszott.
- Van egy erős mag- vette át a szót Mrs. Month- Thomas, Mark, Joy és Kyle, ők a legrosszabbak az osztályunkban.
A fiam neve hallatán elkapott a szívmegállás! Mintha egy töredék másodpercre megszűntem volna létezni; nem lélegeztem, megállt a gondolkodásom, nem vert a szívem...majd hirtelenjében visszakerültem volna az életbe, azzal a fontos tudattal, hogy nekem itt, ezen a földön igazán fontos küldetésem van, és nem hallhatok meg még most.
- A lányok inkább egymást szidalmazzák. A mag legutóbbi dolga az volt, hogy a délutáni szünetben, hátul, ahol se tanár, se madár, egymásnak adogatták körbe egy égő cigi csikket.
- Kyle is ott volt?- kérdeztem azzal a reménnyel, hogy a válasz nem, és én boldogan, vállat veregetve a legjobb anyának titulálhatom magamat.
- Igen, Mrs. Miller, az ön fia is ott volt.
Leizzadtam. Anna rám nézett és halkan kuncogni kezdett. Nem is aggódott, semmi reakciója nem volt, azok után, hogy a cigizős gyerekek közé tartozott az ő fia is, Mark Garcia.
- Ezért nem mutatta meg a tájékoztatót- mondta Mrs. Harlow- Félt a fia.
Ráztam a fejem. Ilyen nem lehet, az én kicsike fiam, hogy ezt tegye, cigizzen a többi gyerekkel. Ez már rágalom! Mi van ezekkel a liba tanárokkal?! Nem az osztályra férne rá a fegyelem, hanem rájuk, hogy ilyen rossz dolgokat mondanak a gyerekeinkről.
- Kedves, szülők- folytatta Mrs. Harlow- Azt viszont leszögezném, hogy a gyerekek viselkedését, az alapvető illemtani ismereteiket nem nekünk kell tanítanunk, hanem maguknak, mint szülők. A családban kezdődik minden, és itt teljesedik ki, ám így a fegyelem elérését megnehezítik ezek az otthoni hátterek, és ezáltal a tanítás is komoly problémába ütközik.
- A lányom azt mondta, hogy maguk egésznap kiabálnak, ez igaz?!- kérdezte az egyik szülő, nevezetesen Mike Adams, Lily Adams apja. Mike Adams tüzes volt, termetes és erőszakos. A tanárok összesúgtak, kaján vigyor ült az arcokon.
- Mint mondtam- mondta Mrs. Harlow- Az osztály rossz, fegyelmezetlen. A gyerekek rosszak és nem tanulnak, mert lehetetlen a tanítás.
- Mennyi házit képesek adni? Hazajön a gyerek és még vacsora közben, meg fürdés közben is ezt írja!- kiabálta be Jack Wilson édesanyja, Monica.
- Ez a követelmény. Ennyi éves gyereknek tudnia kell teljesíteni a szintet, a tanterv ki van dolgozva, mi megtanítjuk és kikérdezzük.
- Ennyi éves gyereknek, aki még egyedül se tud fürdeni!
- A lányomnak, aki még a nadrágját is fordítva veszi fel!
- A fiamnak, aki azt is elfelejti, hogy merre van az iskola!
- Kedves szülők, a gyerekek fejlődési szintjéhez van kidolgozva minden. Elvárható egy tíz-tizenegy éves gyerektől, hogy tanuljon, másnap pedig tökéletes tesztet írjon.
- Én nézem a gyerek háziját...- szólt újra a Monica Wilson- Minek ilyen sok baromság? A búza termesztése, négyjegyű számokkal való osztás, meg spanyol levél írás egy kint élő rokonnak. Tíz évesen? Minek ilyen sok?
- Hogy érti, hogy sok?
- Több oldalak. A tegnapi matek házi vagy tíz oldalból állt.
- Mit csinálnak délután a gyerekek?- kérdeztem.
- Mit csinálnánk?! Tanulunk, utána szabad foglalkozás, eszünk, majd tanulunk.
- És a házi?
- Mint említettem, a fegyelem hiánya a tanítás rovására megy, így mikorra délután jönnek a gyerekekért, nincs időnk erre.
- Itt vannak a gyerekek reggeltől késő délutánig és még pluszba vigye haza azt a rengeteg házit?
- Kyle Miller is pont így fogalmazta meg a kisdiákok nehéz sorsát.
A tanárok nevettek. Én menekülni akartam. Hazaértem. Leraktam a bevásárló szatyrokat, a táskámat és ordítottam.
- Kyle! Azonnal gyere ide!
A fiam előbújt a szobájából, kezében nyomkodta az okostelefonját, fel sem nézett a képernyőről, úgy jött elém. Először megörültem, hogy látom végre, az én kicsike fiamat; a fekete haját, a kék szemét, a kerek fejét, de másodszorra pedig elfogott a düh. Mégis puszit akartam adni neki.
- Kyle Miller, mit képzelsz magadról, hogy anyád előtt rejtegeted a tájékoztatót? Nem akarsz mondani valamit esetleg?
- Nem.
A rövid, tömör válasz hallatán megsemmisültem. Mi volt ez? Mi ez a kommunikáció én és ő közötte. Megváltozott volna? Dehogy nem vettem észre eddig
- Hazudsz anyádnak?!
- Nem.
A második nemre mérgesebb lettem. Felemelkedett a jobb kezem, pofonra készültem, de csak a telefont vettem el a fiam kezéből, ám elsőre nem volt könnyű, mert nehezen akart megválni tőle. Bár igazat megvallva, magamon is meglepődtem, hiszen sose vágtam pofon a fiamat.
- Cigiztél a hátsó udvaron a rossz gyerekekkel! Így volt?! Ne merj, hazudni...
- Ne...
A fiam szavai elakadtak. Dúltam-fúltam, egyre vörösebb lett a fejem. Megijedt tőlem, azt hiszem, ezt tudom mondani rá.
- Igen, anya. Igen.
Leguggoltam a padlóra. Bámultam magam elé és próbáltam feldolgozni a tényt, hogy ilyet tett a fiam.
- Miért?...miért, Kyle?
- Hozott a Mark egy csikket, amit a bátyjától csórt el, és Joy meg egy gyújtót, az apjától, és kiakarták próbálni. De csak ennyi volt, nem is kell nagy dobra verni, anya.
- Nem kell?! Anyádat átbasztad; a hátam mögött cigiztél és csak a tanártól tudom meg!
- Kaptam beírást, de csak ennyi. Nem cigizek azóta vagy ilyesmi, ne aggódj!
- Még jó, hogy nem cigizel! Tíz éves vagy, Kyle Miller!
Kyle visszavette a telefont a kezemből és indult a szobájába.
- Még nem végeztünk, fiam!
Kyle megállt. Eltette a telefonját a zsebébe, megtámaszkodott a rózsaszínű, virágmintás tapétás falon, és kérdőn rám nézett.
- Add idea tájékoztatód, most! Mennyi beírást kaptál eddig?
- Párat, de csak mind hülyeségek, anya!
Kyle szája remegett. Nyafogós hangra váltott, szemei csillogtak a könnytől.
- Miért mondták nekem azt a tanárok, hogy rossz vagy? Sőt, pontosítok, a legrosszabb fiúkhoz tartozol. Fiam, nem tudom elhinni, hogy te rossz vagy.
- Anya, az iskolában nem lehet semmit se csinálni, hidd el!
- És cigizni lehet?!
- Mondtam, hogy csak kipróbáltuk, ennyi. De, ha kell bocsánatot is kérek tőled!
- Ez a minimum.
- Végeztünk?
Kyle toporgott egy helyben. A telefonja folyamatosan pityegett. Felálltam és fülön csíptem a fiamat, és bementünk a szobájába. Elő kerestettem vele a tájékoztatóját, amit eldugott. A kezembe adta. Bele olvastam.
Verekedés, fegyelmezetlen órán, tiszteletlen, cigizett. Ránéztem a fiamra és ledöbbentem, hogy tényleg, mind ő tette ezeket? Kyle, fiam, te vagy az? Vagy valami rejtett ikertestvéred, aki alapból gonosznak született, és eljött ennyi év után, hogy bosszút álljon rajtad, amiért te kaptad a szeretetet és a családot.
Körbe néztem a szobájában; zöldre festett szoba, a falakon rengeteg poszter, különböző rock zenekarok, akció filmek képei. Szekrények, íróasztal, rajta egy számítógép, amiért már egy éve könyörgött. Az emeletes ágyával szemben, állványon a televízió készülék volt. A szobában mindenhol a levetett ruhái hevertek; zoknik, nadrágok, pólók, alsóneműk. Végig futott a hideg a hátamon. Már most kezdődne az a bizonyos fiús kamaszkor? A trehányság, a lustaság még az oké, vele jár, és néha egy-két szemtelen szó, de ez a hazudozás, flegmaság már túl ment, és tudtam jól, hogy baj van. A fiam, tudom, hogy ő jó. Ez nem kamaszkor, itt nincs valami rendben.
- Fiam, kicsit csalódott vagyok- mondtam végül.
Magamban persze azonnal vissza is szívtam, fájdalmas volt ez mondanom a fiamnak.
- Várd meg, amíg apád hazajön. Most pedig kiviszed a szennyesedet rendesen a szennyestartóba, bepakolsz és holnapra megcsinálod a házidat!
Kivettem a fiam kezéből a telefont.
- De a telefon...most sms-ezett Thomas...
- Nincs semmi de! A mai napra elfelejtheted a telefonodat! Holnap a suli végén visszakapod.
Kyle könnyei megeredtek. Szívszorító volt ezt látni, sosem volt ilyen szeszélyes a viszony közöttünk, mint most, a tíz év alatt egyszer sem. Az én kicsike fiam, szófogadó, vicces, ölelős gyerek volt mindig is. Vagyis remélem az is marad. Kyle kivitte a szennyesét, bepakolt és neki állt házit csinálni.
További cikkek
