Egy gyerek, mint élet
Második rész
Kopogtak az ajtón. Megijedtem, és hirtelen nem is tudtam mire vagy kire számítsak. Remegő lábakkal próbáltam megindulni a bejárati ajtóhoz. Ám, a férjem megelőzött az ajtó nyitással, így ő látta meg elsőként a két rendőrtisztet.
Mind a ketten unott arccal bámultak ránk. Széles vállúak voltak, kopaszok és vad szakállt növesztettek.
Megkapaszkodtam a férjem vállába.
Kyle is megjelent az ajtónál. Dörzsölgette a szemeit, éppen most ébredt fel abból az álomvilágból, amelyik a megnyugvást hozta neki, de sajnos most a való világ helyzetével kellett szembesülni. Két rendőr, egy aggódó anya és egy ideges apa. Üdvözöllek a törvényben és a világban.
- Mr. és Mrs. Miller? - kérdezte végre az egyik rendőr, talán az idősebbik.
- Igen- válaszoltam kettőnk helyett.
- Én, Mr. Fall vagyok, a társam pedig Mr. Goods, azért jöttünk Önökhöz, mert feljelentés érkezett a család ellen. Megkérem Önöket, hogy fáradjanak be a rendőrőrsre velünk, felvesszük a vallomásokat elsősorban.
Egy könyörtelen mosolyt csalhattam ki magamból, hogy ha a másik rendőr hátrált tőlem. A férjem megcsókolt, és lassan simogatta az arcom.
- Semmi baj nem lesz, Linda- mondta nyugodtan (az arca azonban vöröslött az idegességtől) - Csak elmondjuk a történetet és jövünk haza.
Nagyot nyeltem, és kifújtam a levegőt. Összeszedtem magam.
- Kérünk pár perc türelmet- mondtam.
- Természetesen.
- Kyle, menjünk öltözzünk fel! - kézen fogtam a fiam- Anya is csinál valamit a hajával, mert úgy nézek, mint egy szénaboglya.
- Most hová megyünk akkor? - Kyle hangja reszketett.
- Meghallgatják a rendőr bácsik a sztorinkat. Tudod, hogy mi történt ma az udvaron.
Az ágyra dobáltam a fiam ruháit, alsónemű, zoknik, egy fekete farmert, egy kék pólót és egy szürkés, kockás inget. Amíg öltözött a hajamat kifésültem, befújtam, majd a fiam haját is megcsináltam.
Méltósággal, tisztán és őszintén megyünk végig az úton. Ahogy végeztünk a készülődéssel, elnéztem a fiam, és annyira gyönyörű, kis divatos gyerek volt, egyszerűen imádtam őt. A férjem kézen fogott minket és úgy sétáltunk a rendőrautóhoz. A lakók értetlenül bámultak minket, de már nem tudtam mit kezdeni vele, a magyarázat talán immár kevés lett volna. A törvényben és a világban nincs kegyelem, nincs megértés, és lehet vesztesen jövünk ki ebből a harcból, de a lényeg, hogy őszintén, az utolsó vérig, az igazságban hittünk.
Az őrsön a portán egy unott rendőrnő vette fel az adataikat. Hangja érdes volt, és semmi kedvesség. Amint végzett, a rendőreink egy folyosóra kísértek minket. A folyosó falai keskenyek, sárgára festettek, és néhány kép lógott különböző vallási eseményekről.
- Apa, pisilni kell már!
A férjem a rendőrökre nézett.
- Hol van a wc itt? A gyereket elkísérném.
- Akkor én meg Önöket, erre visszafele és a jobb oldalon lesz.
Elindultak vissza a folyosón. Én tovább mentem az idősebbik rendőrrel.
- Itt vagyunk- mondta- Ide üljön le, kérem.
Egy nagy, fehérre mázolt ajtónál voltunk. Egy táblára, ami az ajtóra volt szögelve, az volt karcolva; kihallgató szoba 12. Leültem egy székre.
A folyosó végén ablakok voltak, polcokon pedig növények, amikből folyt a víz, talán a takarítónők mindig túl locsolják.
- Tudja, Mr. Fall, mi történt? Mármint az ügyet?
- Nem nagyon. Nekem csak kiadják a parancsot és teljesítem, a többi sosem érdekelt. Vagyis őszintén, már régóta nem érdekelt.
- Mi fog történni? Lehet butaság lesz, amit kérdezem, de.…ugye nem...tartóztatnak le...
- Kérem, ne aggódjon! - a rendőr most először mosolygott- Csak felveszik a vallomást, és elmondják, hogy az ügy fog lezajlani.
- Mégis érdekli valamennyire, akkor ezt sem mondaná el.
Én is elmosolyodtam. A rendőr homlokán a ráncok bevágtak, a szeme zöld csillogása fakó volt. Valami története volt neki is, de csak magában tartotta, titkolta a világ elől.
- Már egy ideje benne vagyok a szakmában, sőt felsőbb szinten is voltam.
- Lefokozták?
- Én saját magam.
Nyelt egyet. Én nem szóltam.
- Régóta nem érdekel, kénytelen voltam, és minden rendőrnek meg kell tanulnia, különben bele őrül az egészbe. Kell az ép ész, a józan gondolkodás és az érzelemmentesség az ügy megoldásához.
- És maga bele esett ezekbe a hibákba- mondtam váratlanul- És azért fokozta le magát.
Visszaértek a többiek. A fiam az ölembe ült csendesen, a férjem szorosan fogta a kezemet, így adott erőt, ahhoz, ami történni fog, ott bent a szobában. Bár tudtam, hogy az igazság és az őszinteség vezérel majd engem.
A folyosón egy nő közeledett; fekete szoknyát, fekete felső blúzt viselt, és az egészre egy fekete, bőrkabátot vett fel. A cipője is szintén fekete sport Nike volt. Mintha valami rossz ómen közeledett volna felénk, vagy maga a halál. Az is idegen volt, sőt rémisztő, hogy a nő az öltözéke a korát túlságosan is kiemelte; sárgás szemek, aszott, ráncos színtelen bőr, vékony testalkat, fekete fogak. Bűzlött a bagótól.
- Jó estét már! - szólalt meg, amikor megérkezett hozzánk- Azonnal itt lesz a hadnagy is, és elkezdhetjük a kihallgatást. Szóval, te vagy az kis harcos, ha?
Kyle kerek szemekkel nézte ezt a nőt és próbálta megfejteni mi is lehet ő.
- Jó estét magának is! - mondtam- A nevem, Mrs. Miller, ő itt a férjem, ő pedig a kicsi fiúnk, Kyle. Maga ki?
- Miss Andee, a gyerek agyturkász, tudja?
A mosolya émelyítő látványt nyújtott; a fekete fogak és a bagó szaga keveréke az embert elkergette. Nem hittem el, hogy ez a nő nem látja és nem érzi saját magát.
- Gyerekpszchiológus?
- Igen, ilyenkor ki kell vizsgálnunk a gyerek érzelmi és lelki világát is. Hogy választ kapjunk a gyerek én- és világképéről, hogy a viselkedése és kapcsolatai milyen szinten vannak, és hogy a szülői nevelés és szeretet milyen mértékben hatással van a gyerekre.
- Hogy letudjuk a ezeket a felesleges köröket, Miss Andee, a gyereket imádjuk és szeretjük, amióta csak megszületett. Kedves, okos és jó lelkű a gyerekem, mindenki megszereti pillanatok alatt. A férjemmel mindent megteszünk, hogy a nevelésünk hatására egy igazán sokat érő férfi legyen ebben az életben, egy jó és kedves férj váljék belőle, és a legszerethetőbb édesapa a gyerekei számára. A családunk egy biztos burok. Szóval, mindent megkap, a szeretet, példát és nevelést.
- Akkor miért vannak itt, anyuka?
- Ezt látja én sem tudom annyira. Bár egy sejtésem van.
- A fiúnk megvédte magát- szólalt meg a férjem- És jól tudom, hogy az önvédelem az nem bűntény.
- De a másik gyereknek eltörte a kisujját.
- Mindenkinek törtek el testrészei, amikor gyerekek voltunk. Nekem, a feleségemnek és még magának is. Ezek a gyerek verekedések mindig voltak, és lesznek, és pár kar és lábtörés becsúszik.
- De miért törte el a kisujját? Nekem erre kell választ találnom, értik már?
- Mert elege lett- vettem át a szót újra- Az egész probléma ott kezdődik, hogy ez a Garcia- család ide költözött és ebbe az iskolába járnak a gyerekek. Mark Garcia, amióta az osztályba jár, megromlott az egész; a tanárok elvesztették az irányítást, a gyerekek rosszak lettek, titkolóznak, káromkodnak, verekednek, lopnak, cigiznek, és az én fiam is bele került ebbe, ezt bevallom, de még az utolsó pillanatban, mielőtt teljesen elromlott volna a családunk, sikerült összefognunk és közösen megbeszélnünk a problémát, hogy a rosszaságnak nincs helye a családunkban és ebben a világban. És ez a Garcia gyerek folyamatosan zaklatta, megfélemlítette a fiamat, fenyegette és bekebelezte ez a rossz. Maga is érti már, Miss?
- Először is mindkét gyereket kötelesek meghallgatni. A vizsgálatok után pedig választ adni az ügy kiindulásához.
Egy nagy hasú, kopasz, borotvált rendőr jelent meg. Izzadt, kapkodta a levegőt, és kissé fáradtnak is tűnt. Betessékelt minket; a férjemet, a fiamat, Miss Andee-t és engem is. A két rendőr elbúcsúzott.
Bent egy nagy vas asztal állt a szoba közepén, két oldalán négy vas szék volt. Az asztalon papírok hevertek szerte széjjel. A szoba falai fos szürke színűek voltak, a padló szőnyeg sötét zöld. Majd elájultam attól, hogy aki berendezte ezt a szobát teljesen vak ember lehetett, vagy csak egy darab kuka, mert ez az összhang ezen a kis helyiségben teljesen tönkre tette az ember valamiféle élet érzését.
A hadnagy lehuppant az egyik székre.
- A nevem, Mr. Cofee, de csak szólítsanak Andrew-nak, kérem, fiatalnak érzem magam azért még.
Mosolygott, a nagy tokája libegett. Hiába is érezte magát annak, kinézetre az ötven felé közeledett. Inkább félelemből mondott ilyet, és nem is nekünk, hanem szokás szerint saját magának.
- Miss Andee, kérem, fáradjanak át a másik szobába- mondta a hadnagy.
- Milyen másik szobába? - kérdeztem.
Észre sem vettem, hogy jobb sarkában egy kicsike ajtó állt, teljesen beleolvadt a színbe. Miss Andee kinyitotta és a kezét nyújtotta a fiam felé, de ő jobban kapaszkodott belém.
- Kérem, Miss Andee a gyerekpszchiológusunk, rajzolgatnak meg beszélgetnek a napokról meg az állatokról- mondta a hadnagy-Egyszerű ártatlan gyerek móka.
- Kérlek, menjél a nénivel- suttogtam a fiam fülébe, miközben átöleltem- Csináld, amit mondd, de ha nagyon rosszul érzed magad, azonnal kiabálj és megyünk érted, rendben?
A fiam bólintott. Megindult a kis szoba felé, de a nő kezét nem fogta meg, hiába nyújtotta ő. Kissé bosszantotta.
- Gondolom, tudják miért vannak itt? - a hadnagy ásított gyorsan egyet- Bocsánat, sokadik hosszú nap. Na, szóval ott tartottunk, hogy...
- A fiam nem bűnös, ő ártatlan, és ha kell az egész bíróság...- kiabáltam, úgy nyugtatott meg a férjem, már a könnyek is kiszöktek a szememből.
- Kérem...Mrs. Miller, tudja meg én csak a helyzetet mérem fel, de a döntés nem az én dolgom. Az ítéletet a bíróság hozza meg. Az én szememben mindenki ártatlan, ezt tudta?
- Mondja, mi fog történni? - a férjem kérdezte.
- A maguk családját feljelentették. A kórházban, a gyereket ellátó orvos azonnal megtette a kötelező intézkedést és jelzett a hatóságoknak, bár a Garcia-család először ellenezte, de végül is elindult az ügy önök ellen. Az iskola is megtette a kötelező köröket és jelezte a hatóságoknak is már meg is tette a vallomását az iskola vezetője.
Most akkor senki sem hallgatott meg? Az igazgatónő sem hallgatta meg, pedig ő tudta jól mi folyik az osztályban. A világ erősen támadt. Mi lesz? Mi lesz még itt?
- A mai nap folyamán, 2004. október tizenhatodikán, a délelőtti nagy szünetben- mondta a hadnagy- Kyle Miller, tíz éves, rátámadt az osztálytársára, Mark Garcia-ra, tizenkettő éves és ököllel ütötte őt, majd kicsavarta a kezét, és eltörte az egyik kisujját.
- Most mondhatom én is? kérdeztem.
- Erre várom.
- Az én fiamat is vizsgálja meg egy orvos, az egész teste kék-zöld foltos, és az arcán egy seb húzódik. Ja, és bordán is rúgta a fiamat, többször is.
- Nem vitte el a kórházba?
- Nem. Anyaként a sebeket betudom gyógyítani, és mivel a fiúk, és a gyerekek mindig is verekedtek, gondoltam ez vele jár az egésszel.
- Kérek egy orvos, aki megvizsgálja a gyereket, egy pillanat.
A hadnagy letelefonált a mobilján. Azt beszélte, hogy a vallomás után fáradjanak le a rendelőbe, ami földszinten volt.
A diktafont újra bekapcsolta, forgott a szalag. A férjem szórakoztatónak találta ezt.
- Kérem, tudom jó, de már a jegyző nőink hazamentek már- mondta a hadnagy- Kevés a jó fiú, sok a rossz fiú, így állunk, kérem. Hol tartottunk?
- Ott, hogy a fiam csak megvédte magát. Önvédelem volt az ő részéről.
- Akkor nem az Ön fia kezdte a verekedést?
- Természetesen, nem. Azt hiszem hosszú a sztori, bele is kezdek.
És mindent elmondtam, amióta az iskolába járt a fiam, a családunk nevelését és szeretetét, az osztály leépülését, a tanárok és az igazgatónő tehetetlenségét és ellenszenvét. Elmeséltem szomorúan, hogy a fiam is rossz volt; a verekedések, a káromkodás, a tiszteletlenség, a nem tanulás, a hazugság, a cigizés, de azonnal megmagyaráztam az ok-okozatát; hogy ez a rossz gyerek, rossz gyerekek folyamatosan terrorizálták, fenyegették a fiamat, és annyira félt, hogy titkolózott még a családja elől, sajnos ilyen súlyos a helyzet. És ami történt ma délelőtt, az egésznek a teteje lett; a fiúnkat még időben tereltük vissza és adtunk plusz annyi szeretetet és erőt, hogy a problémát megoldjuk.
- Mi egy család vagyunk, és lehet már fura és szomorú, de én meg a férjem szeretjük egymást, sőt még lehet még az a tini szerelmi láng lobban fel közöttünk sokszor, és amikor megszületett a fiúnk, tudtuk, hogy a mi életünk, a feladatunk, hogy felneveljük és szeressük feltétel nélkül. A mi családunk így épül fel, és úgy érzem sokszor, hogy ez azt a burkot maga a világ akarná megtörni, és minket is beszennyezni.
- Kérem? Hogyan érti?
- A világ szemében mi egy szálka vagyunk. Az emberek szemében a tökéletesség, ami irigységként vezetnek le. A férjem rengeteg dolgozott, hogy kiépítse ezt a kis vállalatot, én pedig sokat tanultam és mutattam meg a tudásom, hogy az irodában is elfoglaljam a helyem és megbecsüljenek, de a legfontosabb, hogy apaként és anyaként tökéletesen megálljuk a helyünket a gyerekünk szemében. Mindenki támad, értetlen, irigy és erőszakos, és ez a világ efelé megy...
- És egyre rosszabb lesz- folytatta a férjem- Én, mint férj és apa félek a családom biztonsága felett; az anyagiak megteremtése, a fiam egészséges lelki fejlődése, a feleségem megállja a helyét a munkahelyén és az iskolában. Magának nincs családja?
- Elváltunk- mondta a hadnagy- Van egy kislányom, Sarah, már kilenc éves, úgy nő, mint a gomba- elmosolyodott- A sok munka tönkre tett minket, jó apa sem voltam.
- Látja... átérzi a család helyzetét.
A hadnagy kikapcsolta a diktafont. Szigorú és kemény volt.
- Én megértem az egész ügyüket, meg minden, kérem, de nekem csak az a feladatom, hogy elkészítsem a vallomást, összegyűjtsem az orvosi papírokat, írjak egy nagy jegyzőkönyvet, majd elküldjem a bíróság elé. Onnantól maguk azt mondanak, amit akarnak. Sajnos, én nem tudom mit mondjak erre, szomorú ez a világ, és az én életem is. Egy hájas disznó lettem, aki esténként csak vedelni tud, elhagyott az egyetlen szerelmem és a kislányomat nem látom felnőni. A maguk kis családja tényleg irigylésre méltó, bár éppen egy példaként tűnhetne ki a világból. Kérem, ha úgy állítja akkor engem a világ eltaposott, bekebelezett engem és a családom széthullott. De én csak a munkámat akarom végezni. Tudom milyen szar van itt, és tudom maguknak is szar. Főleg a Garcia-család, amióta a városba jöttek, csak a baj van velük.
A férjemmel egymásra néztünk.
A fiúnk ugrott a nyakunkba. Miss Andee fáradtnak tűnt, de azért bosszús is volt.
- Nem is tudtam, hogy ilyen ügyesen rajzolhat egy tíz éves gyerek- mondta a nő, mikor a rajzokat mutatta nekünk- Itt, ezek az almák azt mutatják, hogy valami nyomja a lelkét.
- Most már csak nyomta- mondtam egyből- A rossz gyerekek fenyegetése és a félelem.
- Valószínűleg. Az IQ szintje szinte átlag feletti, 129 érték. És az EQ is igazán kifejlett és érzékeny, érti?
- Igen, persze. A fiúnknak és a családunknak nincs semmi baja, érti? Ha?
- Még kiértékelem a többi vizsgálat eredményét és holnap átküldőm a hadnagynak.
Miss Andee egyre ijesztőbb volt minden percben, bár a fiam aggodalma kezdett eloszlani. Az apja ölében ült, ragadtak le a szemei, fáradt volt még ettől az izgalmaktól.
Néhány pillanatig csendben néztük egymást. Most döbbentem rá, hogy a férjem orra alatt alvadt vér éktelenkedett. Hiszen a Garcia-család rátámadt. Erre mit válaszol a törvény? A férjem bólintott.
- Akkor mehetünk az orvoshoz? - kérdezte a hadnagy.
- Még nem- mondta a férjem- Én is feljelentést teszek.
- Tessék, kérem?
A diktafon újra pörgött. A férjem elmesélte mi történt délután. Majd lementünk a rendelőbe. Megvizsgálták a fiamat és a férjemet. Most lehet fordult a kocka, vagy sokkal rosszabb lesz minden ezek után. Holnap megtudjuk mindannyian.
Már kilenc óra elmúlt, amikor hazaértünk. A fiamat betettük az ágyába. Mélyen aludt. Én és a férjem ruhástul beestünk az ágyba. Elaludt egyből. Én még forgolódtam. Most az ügy tovább bonyolódott. Ők feljelentettek minket, és mi is őket. A törvény azt hiszem most csak állt és nézett maga elé.
Azt eldöntöttem, hogy a fiúnkat kiíratom, egy darabig magán tanuló lesz, igen, elsődlegesen ez jó. Addig várunk.
További cikkek
