Negyedik rész
Amikor a fiam rosszat álmodott, mindig átjött hozzánk és bebújt közénk. Átkarolt engem meg az apját és egyből nyugodtan ismét álomba merült. Másnap ha megkérdeztem miről álmodott, a válasza változó volt; bohocók, pókok, meg üres ház a sötétben. A bohócoktól és a pókoktól félt, szinte kiskorától kezdve, ezért megértettem, hogy miért szerepelnek a rémálmaiban, de ezt az üres házat nem értettem.
Az álmában mindig pár lépéssel közeledett a ház felé az éjszaka közepén. Az épületben teljes sötétség, de valami megfoghatatlan félelem áradt belőle. Sokáig bepisilt ettől a rémálomtól.
A tanárai szerint még kicsiként bele nézhetett egy horror filmben és onnan ragadt meg ennek az üres háznak a képe. A férjemmel nem értettük, hiszen mi nem is néztünk horror filmeket, sőt még thrillereket is ritkán. Igaz, krimiket szívesen olvasok, de azok könyvek és a fiam nem olvass bele.
Esetleg más gyerekeknél, amikor nem otthon aludt és titokban belenéztek késő éjjel egy horror filmbe. Ezen elmosolyodtam. Kyle az otthonán és a farmon kívül sehol sem aludt még. Kisebb problémák is adódtak, a táborozás az osztállyal vagy tanulócsoporttal, amikor versenyeken voltak, mindig külön autóköröket jelentettek nekünk. Legtöbbször én hoztam haza este Kyle-t és apja vitte vissza másnap. Hosszabb táborozásokra el se ment nyáron. Persze, ha mi nyaralni mentünk, akkor egy maximum kettő napot kibírt egy hotelben, vagy szállodában, de csak úgy, hogy velünk aludt. Persze a romantikus nyaralási részek kimaradtak számunkra, de akkor is egy családként együtt nyaraltunk, még ha csak nehezen is és rövid ideig.
Ez üres ház okozta azt, hogy máshol nem volt hajlandó aludni, mert olyankor az álom előtört. Sajnos, ha a nyaraláskor is egy napot aludtunk, az álom visszatért, és bepisilt. Kyle szégyelte, hogy már nem pelenkás és egy rossz álomtól bepisil, de nem tudta kontrollálni ezt.
A férjem átgondolta az egész ügyet, és azt tanácsolta, hogy várjuk meg amíg kinövi. Mesélte, hogy ő még tíz évesen bepisilt, ha nagyon rosszat álmodotott, vagy csak sok ivólevet ivott lefekvés előtt. És kinőtte. Kyle is kifogja nőni. Nem tudhatjuk, hogy honnan eredt ez az üres ház, és okozza az ágyba vizelést és nem mer idegen helyen aludni, de az idő megoldja ezt. Gyermeki dolgok ezek, csak Kyle jobban érzékenyebb, ezért nehezebben kezeli a rossz álmokat.
Felkeltem. Sötét volt, de a fiamat megtaláltam. Egy kevéske holdfény beszűrődött a bereteszelt ablakokon, és pont a fiamat világította meg és az álmát.
Kyle ismét forgolódott. Amikor a motelben aludtunk, az éjjel is felriasztott minket, de ő nem ébredt fel, és nem bújt közénk, sőt nem is pisilt be!
A takaró alatt megnéztem, hogy foltos-e a nadrágja, de száraz és koszos volt.
Láttam rajta, hogy megint azzal a rémálommal küszködik...de nem riadt fel és nem pisilt be, már másodszorra! Elképesztő! Az idő az vagy az egész rohanásunk a halál elől?
Várjunk csak!
Üres ház?
Az éjszaka közepén?
Sötét üres ház?
George fogta meg a vállam, és halkan suttogott:
- Nem pisilt be. Sem a motelben. Talán lassan felnő a fiúnk?
- George, mi a rémálma?
- Az a bugyuta üres ház, miért?
- Sötét üres ház az éjszaka közepén, és közeledik felé...de most benne van, itt alszik.
A férjem nem szólt semmit. Emésztette a furcsa elképzelést, amit felvetettem. Hogy ez a rémálom egy fajta jövőbeli álom volt, ami kísérte volna, és most ebben az üres házban aludt, belépett rajta immáron ennyi év után.
- Linda, tudod, hogy fáradtak vagyunk...
- Tudom, hogy nehéz elhinni, de meg kell értened. Mintha ez az álom megjósolta volna, hogy ide fog belépni.
- Aludjunk inkább, kérlek. Bele magyarázhatunk dolgokat és hamis igazságban élünk. Sárkányok sem léteznek. Ez az üres ház is csak egy valahonnan látta a fiúnk, és annyira megijedt ettől, hogy bepisil, és azért nem mer idegen helyen aludni, mert bevizel és szégyelni fogja magát, érted? Az, hogy itt vagyunk, az véletlen. Ha a rendőrök nem a szüleimnél lennének, akkor most ott lennénk.
- Miért pisilt be?
- A fiúnk kamaszodik, kezd felnőni. És azt hiszem a jelenlegi élet-halál futásunk éppen eléggé aggodalommal tölti el, mint az az üres ház.
- Lehet igazad van, George.
- Merek fogadni, hogy biztos, szívem.
George visszavitt a földön megágyazott "francia ágyunkba". Átölelt és gyengéden csókolgatott.
Az utolsó pillanatban még láttam, hogy Mr. Fall felült. Egy halvány holdfény megvilágította az arcát. Könnyes volt a szeme. Azt hiszem nem csak nekem és a fiamnak voltak rémálmaink, hanem neki is.
Mr. Fall megtörölte az inge ujjával a szemeit, majd csendben ült a sötétben. Halkan vette a levegőt. Egy pillanatra hátra nézett a forgolódó Kyle-ra is, majd megint maga elé meredt a sötétben.
Vagy fél óráig, szótlanul így volt, majd visszahuppant az "ágyába". Horkolt azonnal.
A rémálmok az éjszaka barátai voltak.
Reggel a fiam keltett fel. Az arcomat puszilta, és szólítgatott; anya.
Kinyitottam a szemem, és láttam a fiam mosolygós arcát.
- Jó reggelt, anya!
- Neked is, kisfiam! Mennyi az idő már?
- Még kilenc óra sincsen. Figyu, anya..lenne valami.
- Mi lenne az? Ismét bepisiltél?
- Halkan, anya kérlek! És egyénként sem!
- Nem pisiltél be? Már második alkalommal nem.
- Igen, tudom. Nekem a másik problémám van, persze még visszatartom, de nem tudom mennyi ideig sikerülhet még. Érted, anya?
- Értem, már igen.
- Merre van akko itt a wc vagy pottyantós?
Felkeltem a földről és kézen fogva kimentünk az udvarra a fiammal. Balra a fák felé vettem az irányt.
- Látod azt? - kérdeztem.
- Azt a kis fakuckó?
- Igen, az lesz a wc.
- Köszönöm, anya!
Kyle rohant is a pottyantós felé, de egy pillanatra hátra kiáltott.
- Anya, várjál meg, kérlek! Nehogy megtámadjon kakilás közben egy medve!
A fakuckó ajtaja nyílt és csukódott. A fiam könnyed sóhajai hallatszodtak ki.
Vártam kint. A Nap reggeli sugarai enyhén vakítottak. A nedves fű kellemesen felénkített. Az álom immár eltűnt a szememből. Folytatom tovább, ez a kimerültség is eltűnt, nem tudom miért nem éreztem magam fáradtnak. Mi történt? A félelem meg volt bennem; de alábbhagyott és a kimerültség megszűnt. Új erőre kaptam volna valahonnan? A reggeli levegő tette ezt velem? Vagy a fiam első mosolya? Vagy egyszerűen megelégeltem már?
Mr. Fall jelent meg mögöttem.
- Jó reggelt! Kell a reggeli levegő?
- Nem ártott meg, azt tudom mondani. A fiamra várok, hogy végezzen a dolgával.
- Értem. Hogy vagy?
- Meglepően jól. Teljesen kicseréltek volna.
- Látszik is rajtad. Mintha a ráncaid is kisimultak volna. Mosolygósabb lettél. Pontosan ugyanolyan, mint...
- Az éjjel vele álmodtál?
- Észrevettem, hogy engem figyelsz. Igen, vele álmodtam....jobban mondva azt a napot álmodtam újra. Az egyetlen rémálmom már jó hosszú ideje, és csak újra és újra élem azt a napot, amikor
Martin rátámadt rájuk...és a ő meghal...és a kisfiú torkát elakarja vágni.
- Egy hurok.
- A legrosszabb hurok, amit eltudok képzelni embernek.
Kyle kifutott a fakuckóból. Ugrándozott a nedves füvön, közben kacarászott. A reggeli friss szél átfújta őt, és megtöltötte volna erővel. A karomba ugrott a fiam, majd együtt ugrándoztunk a mezőn.
Mr. Fall állt és nézett minket. Szemeiben újabb könncseppek jelentek meg. A Nap vakító fénye vagy egy beteljesületlen vágy miatt tört elő belőle a sírás. George keze pihent meg a vállán.
- Nyugodj meg!
- Te...olyan szerencsés vagy... a feleséged és a gyereked...
- A te feleséged is él...ott bent a szívedben, és a kisfiadat felnevelted.
Mr. Fall szemeit megtörölte és visszatért az arcára a feszült szigor. George mosolygott, de félelem ott bujkált a szemeiben.
- Ma ránk találnak- mondta Mr. Fall- Ma biztosan ránk találnak.
- Igen.
- Ha megöljük az Ocsmányt, akkor lenne esélyünk.
- Ha megöljük? Miért lenne pont jó nekünk, hogy megöljük?
- Mert azzal megzavarjuk a hierarchiájukat és anarchia tör ki a Garcia-családban. Érted?
- És a rendőrség? Azzal mi lesz?
- Van arra is egy tervem. De az csak akkor lép életbe, ha sikerült az első. Addig nem mondhatok semmit.
- Indulnunk kellene.
- Igen, keressünk valami kajáldát, üres hassal nem lehet semmit csinálni, nem?
Figyeltem őket, és hallottam, amit beszélgettek. Szóval ma igen veszélyes nap lesz, és halálos. A menekülésünk sem tarthat örökké, és a futásnak egy darabig van ereje, utána egy félelemmel teli élet, ami az öngyilkosságba vezet. A világ ellenünk harcol, és az új világ elpártolt tőlünk, ez a helyzet, akár milyen is. A fiam nevetve forog a kezemet szorítva, és közben ez a nagy erőt és örömöt nem azért adta nekünk ez a reggeli nap és levegő, hogy immáron vége az egésznek, hanem mert most kezdődik csak el. Vér fog folyni.
Az üldözöttekből vadászok leszünk.
Azt hiszem, fiam, most megtanulod mi az, hogy élet, hogy emberi lélek, hogy harcolni a családodért, hogy elégtételt venni egy fájó emlékért. Ez a világ az utolsó dolgot akarja, csak látni a vérünket, hogy megtörünk, hogy a családunk széthullik.
Kyle Miller, kisfiam, ha felnősz, és mi már megpihentünk, kérlek meséld el a következő világnak...a világnak, hogy ez a család volt az egyetlen, aki szembe ment vele, és az utolsó leheletéig küzdött ellenne. Egy gyerek vagy, fiam, egy olyan gyerek, mint egy élet;
egy új élet kezdete és ezáltal egy új világ megteremtője. A családunk megállítja a régi világot, és te, kisfiam egy újat alkotsz.
Egy új életet.
A Transit hamradik indításra bődült fel. Mr. Fall megörült, de nekem voltak kétségeim az autóval kapcsolatban. George megnézte a motort, de azt mondta nem látott semmi komolyabb problémát, csak tegnap a víz felmelegedett. Ez a típusú Transit már nem mai és az idő eljátszott a járműveken is, úgy, mint rajtunk, embereken is szintén. Bólogattam, de valahogy a kétségeim tovább maradtak velem.
Kyle befeküdt a hátsó ülésekre ismét, és folytatta a képregények olvasását. George az anyós ülésen, én mögötte, félig feküdtem, így tudtam nézni az utat előlről és csodálni magam mellett a tájat.
A földúton haladt tovább az autó. Pár perc múlva jobbra kanyarodott a Transit, ez az út vezetett a városba, persze ez nem volt rajta a térképen, egy helyi gyöngyszem volt. Mr. Fall csendes volt, feltekerte a rádiót; a rock rádión The Offspring-et adtak. A műsorvezető örömmel tudadta a hallgatókkal, hogy minden hétvégén különböző zenekarok albumait játszák le, és most az Offspring lett a soros, a california-i punk zenekar. Mr. Fall énekelte a dalokat. George és én néhány számot dúdolgattunk, amit felismertünk.
Közeledett a város, a földes út rávitt a főútra. A forgalom gyérebb lett a tegnapihoz képest, és a rendőrök is eltűntek.
- Mit csináltunk, rendőrkém? - kérdezte George.
- Nem jót, azt tudom mondani.
A főút szélén egy gyorsétterem volt, ezért az autó lefordult erre felé. Csak pár jármű parkolt, néhány gyerek ugrándozott a felépített játszótéren és csak egy-két fiatal gyerek készített fotót a mosolygós bohóccal.
Kyle örült, a reggeli energiája nem hagyott alább, és rohant is hintázni, majd hamburgert rendelni. Bent az étteremben, ha öt család evett éppen, és valamiért szúrós tekintettel figyeltek minket. Az a valamiféle varázslatosság megszűnt volna, a kint játszó pár gyerek tartja fent még azt a képzetet, hogy az étteremlánc hálózat a pénz és a tudatlan boldogság jelképe volt az Állomokban, sőt az egész világon immár.
Mégis most...megváltozott valami.
George rendelt; két gyerek menüt, nekem egy csirkés hamburgert kis krumplival,magának sajtos hamburgert sok sültkrumplival, majd kért Mr. Fall-nak is ugyanezt, csak neki még egy fagyit is kért. Megkaptuk a számunkat és egy asztalt kerestünk addig, amíg elkészül a rendelésünk. Kyle izgattott volt, a játszótérrel igazán szemezett, de az éhsége nagyobb úr lett rajta. George mellettem ült, megfogta a kezem. Mr. Fall velem szemben, a gyerek mellett, és komoran bámult rám.
- Mi a baj? - kérdeztem.
- Semmi komoly- válaszolta- Gondolkozom, ennyi.
- Szoktak ide járni?
- Ritkán, csak akkor ha a szüleimhez jövünk, de van akkor is, hogy nem, mert az édesanyám igazán jó oldalast tud sütni, és kiéheztettem a családunkat rá- mondta George.
A rendelésünk kész lett. George és Kyle a tálcákat ide hozták az asztalhoz. A gyerekmenüknek a fiam neki is látott, a játékok nem is érdekelték. Mr. Fall és George is jóétvággyal ettek, csak nekem lett érvágyam. Pedig a hasam még hangosan is jelezte a szándékát.
- Miért nem eszel, Linda? - kérdezte Mr. Fall.
- Nem vagyok annyira éhes, lehet későbbre elrakom.
- Legalább a kóládat idd meg! - mondta George- Legyen benned valami, kérlek!
A hambugert és a krumplit visszacsomagoltam. A pohárba beleszúrtam a szívószálat és kortyoltam a hideg kólát.
Pár pillanattal később, pedig már wc-re kellett mennem. Felálltam, mondtam azonnal jövök, és elindultam. Egy szűk folyosó vezetett a mosdókba. Bal oldalt a férfi, jobb oldalt a női, sőt még rokkant is volt, meg kisgyerekes is. Nem is gondolná az ember, hogy a részletekben rejlik az ördög.
Beléptem a nőibe. Senki nem volt, mégis egy érzés tört rám, mintha figyelnének. A veszély itt volt a nyakamban. Rájöttem mi is volt ez. Amióta csak ide jöttünk, veszélyt éreztem. Az ajtó kinyílt, majd bezárult. Egy nagy darab férfi lépett be. Előbb láttam kint enni a családjával, de most itt állt előttem és a mosolya nem a lebiztosabb pont volt az életemben.
- Ki...ki maga?
A férfi nem válaszolt. Egy rongyot és egy bicskát vett elő a zsebeiből, és felém közeledett.
- Sikítani fogok... menjen innen!
A férfi nagy teste egyre fölém tornyosult.
- George!!! Mr. Fall!!!
A férfi felemelte jobb karját és suhintott egyet. A fejemet érte, majd összestem a padlóra. A férfi a rongyot a számhoz nyomta és a fejfájás mellett álmosság tört rám. A kép előttem kezdett összefolyni, a fények élessége bántotta a szemeimet, a légzésem kihagyott, és reszkettem a félelemtől és a hirtelen jött hidegtől.
Az egyik pillanatban egy fekete alakot láttam, majd a nagy darab árnyék hadonászott a kisebb árnyék felé, én pedig lecsuktam a szemem, a fejem koppant a burkolaton.
A sötét volt a legmegnyugtatóbb számomra. Azt hiszem ebben a pillanatban nem is akartam többé felkelni, folytatni a harcot tovább, a világnak neki állni...nem, nem bírtam immáron ezzel a veszéllyel. Hiába is az igazság, a család, a feltétel nélküli szeretet; a veszélyes világ, ez a szomorú élet úgyis megtörne és bekebelezne magába és mi is semmiként halnánk meg.
Haszontalan lenne hát az, amiért szívvel-vérrel kiállunk? A szeretet, talán egy hatalmas hazugság ebben a világban és csak egy régi emlék az életünkben? A családunk, csak egy álarc a saját érzéseink féken tartásához? A férjem inna és nőzne valójában? A fiam drogozna és csavarogna sok lánnyal? Én pedig...pasiznék, innék, sőt a testemet árulnám? A házunkat és az autónkat elvinné a hatalmas adósság? Kikerülne hamarabb a halálhoz? Én...vagy George...vagy a kicsike fiam?
Pedig itt hallom a fülemben, ahogy azt gyügyögi, hogy ana...szejet..
A szívembe markol a fájdalom, hogy az igazság legyőzte őt, és ez a kisfiú soha többé nem élhet. A feltétel nélküli szeretet elfeledett dolog lett, és hiába próbáltam úgy tenni, hogy ez igenis él, és hogy működik...a lelkem megtört...és így a kisfiam is.
Az erőszak, a pénz, a perverz szexualitás, a drog és az alkohol az, ami él ebben a világban...az irigység és az elnyomás, a hazugás, ami megfertőzte a fiam lelkét...és az enyémet is, majd a férjemét, és a rendőrét is. Az ember alkotta, igazs törvények nem éltek, csak hamis valóságot mutattak az elfajuló embereknek. Az íratlan és hazug törvények vezettek minket, és puszítottak le a mélybe...és ez még csak kezdet...
A sötét és a fiam hangja a lelkemet megnyugtatta, nem látom többé a világot, és a fiam emléke tovább élhet bennem. Hogy az az emléke maradjon bennem, mikor ártatlan kis angyal volt még ebben a világban...és a családunk védőszárnyai távol tartották a hazugságot és fájdalmat.
- Linda! Linda! Ébredj! Kérlek!
Mi volt ez?
Ez nem a kisfiam hangja. Ez...a szerelmem hangja, az én egyetlen hősömé.
- Linda! Linda! Gyerünk!
Nem tudtam mit is tegyek? Mit tehetnék...egy törékeny, buta szőke liba mit tehet immáron?
- Linda! Linda! Kyle eltűnt!
A kisfiam hangja egyre halkabb lett. A fájdalom, hogy eltűnhet örökké, felszakította a vérző lelkemet. Hiába az örök sötét, ha nincs velem a kisfiam emléke.
Amikor kinyitottam a szememet, a Transit-ban találtam magam, a szokásos ülőhelyemen. Feküdtem, George feje nézett le rám. Arcán a feszült ráncok, és egy-két lila és piros folt.
- Milyen az arcod, szerelmem- mondtam.
- Könnyen megúsztam, kicsit vérzik csak.
- Mi történt? Kyle hol van?
- Rád támadtak a mosdóban, elkábítottak, alig bírtuk legyűrni a csávót, meg azt a pár családtagot, akik ránk támadtak, menekülés közben. Garcia volt mind.
- És a fiúnk? Hol van?
Próbáltam felülni, hogy meglessem a hátsó ülésen olvasgatja a képregényeit, de valami erős fájdalom bele nyilalt a hátamba, és a fejembe.
- Feküdj vissza! Egy darabig nem kellene mozognod, szívem!
- Hol van a fiúnk?
- Legutoljára az egyik Garcia kocsijában láttam- szólalt meg Mr. Fall.
- Tessék?!
- Linda, figyelj, kérlek...
- Mi a kurva élet történt?
- Menekülés közben, miközben téged a karomba vittelek, a rendőr fedezett, de Kyle valamiért eltűnt mellőlem. Nem tudom miért, de...
- Linda, hadd fejezzem be, amit elkezdtem mondani- mondta Mr. Fall.
- Mit?
- Az egyik köcsög autójában láttam, majd amikor elindultam a kocsi felé a Transit-tal, már nem volt abban a kocsiban.
- Akkor hova lett, bassza meg!
- A mezőn láttam valakit.
- Szóval ő érte megyünk- szólt George- Nem esett semmi baja, elmenekült és érte megyünk. Ismerem a környéket, azonnal meglesz.
Az emlék halványult. A félelem és a fájdalom felemésztette a sötétet is. A belenyugvás és a halál egy végzetes hiba volt tőlem. A harcot nem hagyom abba, nem adhatom fel, hiszen meg kell védenem a kicsike fiamat és kiállnom az igazságért.
- Itt jobbra! Ha végig megyünk, akkor egy tisztáshoz érünk, biztosan ott találjuk majd a fiam.
Egy rendőr autó tűnt fel balról, és belénk jött. A Transit pár méterrel arréb csúcsott, majd begurult a mezőre. A rendőr autó azonnal összetört és ki is füstölt, akik benne ültek meghaltak.
Egy hatalmas csattanást hallottam, majd a tehetetlen erőt, amivel magával vitt az autóval. A gurulás egy nagyon rossz hullámvasúti élményhez sem lehetne kötni, amikor a félelem és a halál liheg a nyakadba, minden pördüléskor imádkozol és érzed a fájdalmat, amit a tested szenved közben. A végén fejjel-lefelé állt meg az autó.
- Linda...jól vagy?
folytatjuk...
További cikkek
