Vigady Endre:
Dióhéj, Ananász Kavarom.
Idd meg ezt, megvagyok győzve,
Nyugodtan vedeld csak nyakra-főre
Ananász, dióhéjjal díszítés gyanánt!
Új likőrjei vannak a Dióhéj bárnak,
Reccsen a kupakja az Ananásznak,
Majd jönnek az erős házi főzetek.
Szállunk a bárból, űzve szállunk,
Őszi erdőben berúgva jót pisálunk,
És megkönnyebbülünk kellemesen.
Hiszen zöld abszintos egész Párizs,
Tán nekünk is jut egy kis ánizs,
Finom, párolt ürömfőzetben?
Lázady Endre:
És Mégis Jobb Vagyok!
És mégis jobb vagyok, mint más,
Lángja e hamuban fuldokló kornak,
Világ Arccal fénylő isteni látomás,
S átka leszek e Parasztos Pokolnak.
Bár fenségem mindig az égig tör,
Csak egy gondolatom rosszat sugall,
Emészt, kínozza Énem és fájón gyötör,
Hogy visszatart a Disznószaros Ugar.
De néha, sötét pusztai éjszakákon,
Tündöklök, mint lidérces lepel,
Mint Huszti lebegő, Rém a rónaságon,
S oltárt, templomot Szentségem égig emel.
Reátok szakad lelkem Önittas ifjúsága,
Mert mégis a Föld körül kering a nap,
Tankönyvekben tombol egóm tornádója,
Talán csak száz év múlva, talán már holnap.
Nagyvady Endre:
Héja-frász a Hortobágyon
Mit bánom, ha ellenem egy Hadúr,
S ő maga tán a Disznófejű Nagyúr,
Lecsapok én szárcsára, nagy vadra.
Nem moralizálok táplálékom faján,
Így élek én még mindig Ős Kaján,
Csak a vadász meg ne lőjön!
Nincs Váteszibb madár e világ kerekén,
Nem kell kapaszkodnom Illés Szekerén,
Jajj, rám lőnek! Ez Harc a Nagyúrral!
Megijedtem, leszek hát Bertának Boncza,
Nem Magyar Ugaron Léda kurta kolonca.
Leszállok hát, és most Őrizem A Szemed.
További cikkek
