Az már elfogadott és általánossá tett tény, hogy rohan a világ, vele együtt száguldunk mi is, az utolsó sejtünkig hatolóan. A fókuszt ezernyi célra állítjuk, az energiákat legalább ennyi felé aprózzuk. Ha pedig hirtelen kirepülünk az örvénylő tölcsérből….keserű lehet a felismerés, ami a leélt élet kapcsán felmerült hiányosságokat taszítja a tudatba…
A mai „mindent lehet” kor megannyi áltoleranciát és színlelt elfogadást alkalmaz. Nyilvánvaló történések felett huny szemet, inkorrekt értékeket emel isteni magasságokba és semlegességbe löki a tisztaságot. A boldogság elérhetetlenségére tanít és a szépség múlandóságának elfogadása helyett, a görcsös és természetellenes megtartani akarását sulykolja…
De…mindig eljön az a bizonyos DE.Amikor még nem mer szóra nyílni az ajak, csak a gondolat mocorog: valamin változtatni kell. Egyre több a „mocorgó.” Életekbe, helyzetekbe ragadt értelmek, akik tesznek egy 180 fokos fordulatot és bekukucskálnak a saját függönyük mögé. Hozzá akaródzik tenni, hogy nem holmi légies csipke anyagot kellett fellebbenteni ehhez…hanem egy nehéz, szoros szövésű sötétítőt, ami olyan masszívan zárja el a fényt, hogy azt először megpillantva azonnal elkapja az embert a „jesszus ez mindig itt volt?” érzés. Ja és a felfedezés meglepetése.
De hol van a spiritualitás helye? Egyáltalán mit értünk alatta? Ha szóba kerül ez a téma, még mindig elég sokan állnak hozzá „fújjogva”. Hülyeség, nem hiszek benne, idő és pénzrablás blabla… miben nem hiszel, Kedves Elutasító? A kuruzslásban? A szemfényvesztésben? A csalásban? A kamuban?...Jogos, abban nyílván senki. Hogy jó páran szemtelenül és arcátlanul kihasználnak embereket a spiritualitás szőrébe kapaszkodva? Mindkét oldal meg fogja érte kapni a jussát…szomorú tény, de ne legyünk álszentek. Hány olyan terület van még az életben, ahol még alantasabb módszerekkel csapják be egymást a „felebarátok”…ugyebár. A negatív tapasztalatok és berögződések kicsit sem segítenek a helyzeten, de azoknak is helye van a rendszerünkben. Tanítanak. Hogy mi a közös ebben a csokornyi, szerencsétlen, hazugsággal vegyített becsapásban? Az ego. Mert mindenáron AKAR valami nagyot a „SPIRITUALIZMUS”-tól. Tuti jövőt, biztos sikert, örök szerelmet. Pénzt pénzzel, mesét habbal…és megvilágosodást tűzijátékkal, lélegzetelállító megéléssel. És persze hibátlanságot…. Aki vevő rá, arra le lehet csapni, aki fel tudja mérni ezt az „igényt”, az egy ravasz szélhámos.
Hámozzuk most le a klisék rétegeit és az idők alatt, a fogalomra rakódott ítéleteket. A valódi „spiritualitás” természetes és egyszerű. Nem a márkás jóganaciban ölt testet, vagy a gépiesen mormolt háromszázadik miatyánkban. Nem az önkényesen homlokra festett tikába bújt, és nem is az aznapi lap négymondatos horoszkópjába. Nem garantál dimenziók között utazós, univerzum felfedezős meditációkat…vagy ziháló megvilágosodás élményeket. Legalábbis nem az ezt elvárók számára.
Belül lakik…a belsődben.
A tetteid vagy hezitálásaid mögött. A suttogó sejtelmeid leheletében. Az ok nélküli mosolyokban. Azokban a pillanatokban, amikor megállsz a forgásban és figyelsz. Hallgatod a lélegzetvételeidet. A jelenben, ami a Te létezésed színtere is. Az önmagadra találásban, amikor kisgyermeki örömmel tölt el foglalatosságod, munkád, tevékenységed tárgya. A gyönyörűséget hozó felismerésben, hogy az udvaron kinyílt egy újabb virág. Ott lüktet mindenben, amit nem itat át az elvárás és akarás egobélyegezte kényszere. De az is spiritualitás, amikor tetten éred magad a félelmeid, szorongásaid, téves berögződéseid kínlódásában. Realizálod, hogy te vagy a középpont, az irányító és essen bármilyen nehezedre az önvallomás: te vagy az is, aki változtathat….
Talán nem is kellene megnevezni ezt az állapotot. Hiszen így az ego könnyen felismeri és ellenségként azonosítja. Csak szimplán megélni… Ahányan vagyunk, annyiféle fejlődéstörténettel rendelkezik a lelkünk. Senki sem fontosabb, a másiknál, csak eltérő mértékben haladunk. De mélyen legbelül mind ugyanattól a vágytól fűtve lépünk előre: hogy önmagunkon átszűrve megéljük a létezés csodáját.
További cikkek
