Honfoglalás (Tudósítás)

 

A Vereckei-szoros mellett kérjük vigyázzanak: Honfoglaló vonat érkezik!

Most, hogy a vonat átlépte a határt; a napok óta, megállás nélkül rohanó szerelvény most megállt, a legelső állomáson. Az ajtók kinyílnak, de mielőtt bárki is leszállhatna, a vám-ellenőrök elzárják a kijáratokat. Fontos esemény következik.

Szép lassan felszállnak az ellenőrök; s közben skandálnak. Hopp, a négyes kocsi ellenőre a biztonság kedvéért már most kirántotta a kardját. - Karddal szól a kardal.

A vagonok zsúfolásig vannak tömve, napokig is eltarthat az átvilágítás. (Ha ugyan a lámpák elég erősek, hogy a fény túljusson a vonaton; hisz, ugye a röntgen-sugarakat még nem találták fel...) 'S az igazságot megvallva nem is lehet semmi izgalom ennek a végignézésében. De, ha már itt vagyunk, legalább hallgassuk meg, miről beszélnek a honfoglaló Avarok. Hopp, nem, nem: Ők még régebben jöttek. Ma a gyarok utaznak a Turul-train nemzetközi járatával.

A legjobb, ha a már említett négyes szerelvénybe kukkantunk be. Igen, igen már a wc mellett problémákba ütközünk: Ott egy kar délre hányva, egy láb északra... S ki tudja mi vár még ránk?

Ahogy belépünk az utasok közé a szárított hús és a házi köpülésű jurta-yoghurt egyvelegének különös illata szárnyal felénk. A bal első két ülésen két harminc, negyvenes évei között járó hölgy beszélget:

- Hát Gizu, én nem tudom, azt mondják a másodszori honfoglalás már veszélyes a testre; én félek!

- Jaj, ne is mond! De van ám megoldás!

- Igen, micsoda?

- Hát a honfoglalás-tabletta...

Úgy látszik itt timben beszélgetés zajlik, ne zavarjuk tovább őket.

 

A következő székekben négy vitézt láthatunk, hallgassuk meg őket is:

- Te Ton! Tényleg láttad a Csodaszarvast?

- Igen kéllek, balla láttam.

Most a másik oldalról szól át egy bőgatyás, bajszos idegen:

- Ugyan már, balla, Ton?

Ton úgy latszik megsértődött; felállt, s átúszott a tömeg túlsó felére, Tihanyhoz. [Az is egy érdekes kérdés, hogy ő, hogy kapta a nevét: A nap végén, mikor eljutottam hozzá is, megkérdeztem: ,,Mikor születtem a szüleim nem tudtak kitalálni egy jó nevet. Aztán a táltos segíteni akart nekik, és elkezdte őket kérdezgetni, hogy, ti hányan vagytok?... Na így jött a nevem."]

 

- Hé, ki kér gulyást? Mellé bécsi szelet van.

Úgy látszik megjött az ebéd.

- Mi az a gulyás? Mi az a Bécs?

Jött a kérdés mindenfelől.

Nos, ha a pincér pénzér jött, valahogy muszáj kivágnia a választ. Különben őt vágják ki. Így válaszolt:

- Áh, nem tudom; valami névtelen író könyvében olvastam, hogy ezek a magyarok kedvenc ételei.

Meg kell jegyeznünk, érdekes egy válasz ez. Rá se kell kérdeznünk, a honfoglalók helyettünk teszik fel a kérdéseket:

- Az igen, és mi volt a könyv címe?

- Gastro Hungarorum...

 

Az kétségtelen, hogy evés közben nem fog senki beszélni. Nyugaton semmiképp... De nézzük csak, a kocsi közepe táján egy sűrű, fekete hajú, félmeztelen férfi ásítozik. Vele szemben egy igen tapintatos úr ült, meg is kérdezte rögtön:

- Te haver, álmos vagy?

- Dehogy! Mindig összetévesztenek vele. Én Xerxész vagyok!

- Mivan? Ékszerész? Te zsidó vagy?

- Nem, perzsa... Te, mikor érünk Görögországba?

- Görögország? Azt hiszem rossz vonatra száltál.

- Mi, hát ez nem a thermopülai gyors?

- Nem.

- B..eg!

 

Sajnos közben a vagon végébe értünk; hallgassuk meg hát az utolsó utasokat.

- Te, nézd már! Ott áll a Tóth, ezt az állatot! Biztos észrevették, hogy bliccelt!

- Ezt a kibic marhát!

- Az nem kibic, hanem kobe marha, meg különben is turul.

- Az meg mi?

- Há' turul.

- Lurut?

- Mi bajod?

- Hát te mondtad, hogy hátulról!

Azt hiszem jobb, ha nem nézzük végig a verekedést.

 

Na most, hogy kiléptünk a vagonból; még kérdezzünk pár dolgot az ellenőrtől is.

- Jó napot! Megkérdezhetem, hogy hogy hívják?

- Jó napot! Csak magának elmondom. De ezt tartsa titokban, inkognitóban vagyok. Tas a nevem.

- Tas?

- Igen, a hetedik utas, a 7/b kocsiból...