Húsvét előtt

A Bibliában olvasható egy történet. Ez a történet arról szól, hogy mi az alázat és a szeretet.
A valódi. Mert sokan nem tudják, hogy amit szeretetnek hívnak, az egy érzelem. Pedig a szeretet egy állapot.

Az igazi, a valódi megismerés keveseknek adatik meg. 

Jézusról tudjuk, hogy történetekkel, példákkal, jelképeken keresztül tanított. Tudta, hogy a történetmeséléssel fel tudja hívni az emberek figyelmét, és ha figyelnek rá, akkor el tudja mondani a lényeget.

Tudta, hogy amit a szem lát, azt jobban megőrzi az emlékezet. S ha úgy hallunk egy történetet, hogy képek is kapcsolódnak hozzá, könnyebben megértjük és a tanítás így inkább nyomot hagy.

Jézus tanításait sokszor félreértették és még ma is többféleképpen magyarázzák.

Pedig mondanivalója örök érvényű.
Egyik legfontosabb mondanivalóját cselekedetével tanította. Jézus a szeretetről és megbocsátásról tanított.
Ez a történet is erről szól. Egy olyan igazság ez, mely örökre bevésődött tanítványai szívébe. Egy olyan tanítás ez a szeretetről, mely tanítás ma is példaértékű.
S hogy kapcsolódik ez a tanítás a Húsvéthoz?
Úgy, hogy a történet Húsvét előtt kezdődik.
Keleten az volt a szokás, hogy a poros utakon saruban, csupasz lábbal közlekedtek, s ezért, ha tehették, naponta többször is megmosták a lábukat.
A lábmosás része volt a vendéglátásnak. Minden ház bejáratánál álltak ilyen célra rendszeresített vödrök. Abban az időben a rabszolgák feladata volt a vendégek lábának lemosása.
Ha előkelőbb vendég érkezett, az ő lábát a házigazda mosta meg, így fejezte ki tiszteletét.
Jézus a Húsvét előtti estét egy vendégfogadóban töltötte tanítványaival. Ez volt az utolsó vacsora.
A fogadóban senki nem végezte el a lábmosás feladatát. Amikor asztalhoz ültek, Jézus felállt és levette felsőruháját, dereka köré egy kendőt kötött, egy tálba vizet öntött és elkezdte leöblíteni tanítványai lábáról a port.
Amikor Péter lába következett volna, ő tiltakozni kezdett:
Az én lábaimat nem mosod meg soha!
Jézus erre így válaszolt:
Ha meg nem moslak téged, semmi közöd sincs énhozzám. - s ezzel megmosta Péter lábát.
Mikor mindegyik tanítvány lábát megmosta, Jézus felöltötte ruháját, leült az asztalhoz és ezt mondta:
Értitek, hogy mit tettem veletek? Ti így hívtok engem: Mester és Uram, és jól mondjátok, mert az vagyok. Ha tehát megmostam a ti lábatokat, én, az Úr és a Mester, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Mert példát adtam nektek, hogy amint én tettem veletek, ti is úgy tegyetek. Bizony, bizony, mondom néktek: a szolga nem nagyobb az uránál, sem a küldött nem nagyobb annál, aki elküldte. Ha tudjátok ezeket, boldogok lesztek, ha így cselekszetek.
Ez a lecke, amit Jézus adott, az alázatról és a szeretetről szól. Nem élt vissza senki szeretetével, sem a hatalmával.
Ebben a történetben nem a lábmosás volt a lényeg, hanem a cselekedete, az alázat és a szolgálat.
Gondoljuk meg, milyen erős volt ez a szeretet ehhez a tetthez, hogy le tudott hajolni, szolgálni tudott.

Ez az a szeretet, amely belső indíttatásból fakad.
Nem parancsszóra, nem azért, mert kell, nem megfeleléskényszerből, vagy azért, mert elvárják.
Jézus egy rabszolga munkáját végezte el, egy alárendelt személy feladatát, önként.
S mikor visszaült az asztalhoz, az ott ülő tanítványokkal tudatosította, hogy miközben alantas munkát végzett, lábaik mosása közben sem szűnt meg annak lenni, aki Ő volt. Megmaradt a méltósága, a tartása és a hatalma.
Mesterük maradt akkor is, amikor a lábaikat mosta. Egy tanító nem uralkodik tanítványai fölött, egyenrangú velük. Tudja, hogy nem különb másoknál.
Csak úgy lehet szeretni, ahogy Jézus szeretett.
Honnan lehet tudni, hogy úgy szeretsz?
A szeretet lehet bármilyen, csak gőgös, felfuvalkodott, öntelt nem lehet.
Ez az a szeretet, amely soha nem zár ki senkit.
Pehl Ildikó