Xenofóbia-e nemszeretni a silány hamisítványt?
Hetek óta jelennek meg vélemény, szak, de leginkább pánikcikkek a koronavírussal kapcsolatban, végeláthatatlan mennyiségben. De úgy tűnik felszínre hozott valami mást is, ami mélyen ott lappangott a társadalomban. Nevezhetjük ezt egyfajta xenofóbiának, de biztosak lehetünk benne? Feltétlenül jó ezt ennyivel elintézni, hogy ráolvassuk valakire a címkét? Véleményem szerint sohasem vezet jóra, mivel a megosztottságot erősíti.
Mielőtt továbbmegyünk, szeretném leszögezni, hogy a cikk szerzője nem kíván semmilyen sztereotípiát erősíteni, elhatárolódik a gyűlöletkeltéstől, és az emberi méltóságtól elidegenítő címkék használatától.
Tehát egy kis kitérő után visszatérve írjuk le magát a jelenséget. Most, hogy a koronavírus okozta pánik külön félelmet keltett, egyszersmind egyfajta tartást a kínai emberekkel kapcsolatban, felszínre hozott egy régi: sajátosan 90-es évekbeli utálatot és megvetést: a kínai áruk okozta hatást. Miután ez is felszínre került, a koronavírustól való félelemben, egy megerősített gyűlöletet, és megvetést tapasztalni a kommentmezőkben a kínaiakkal kapcsolatban. Sok negatív véleményt lehetett hallani korábban is, mennyire nem hálás, ha éppen egy kínai a munkáltató. Továbbá sorolhatnánk a velük kapcsolatos képzeteket, sztereotípiákat, például, hogy az olcsó kínai csirkesült is a „kóbor mackától” „occó”. Itt valóban már a sztereotípiák és előjönnek, de keverednek valami mással is, amit ennyivel nem lehet elintézni.
Nézzük mi történt a 90-es években. Amint megtörtént a rendszerváltás, a friss köztársasággal átvett gazdasági helyzet, az államadósság, a Szovjetunió, és a KGST összeomlása következtében, a 80-as évek vége felé megindult életszínvonal-esés a rendszerváltás után hirtelen sosem látott mértékben gyorsult. Megnyílt a világ, bővült a piackínálat nyugati termékek tömkelegével, viszont a magyarnak egyre kevesebb pénze lett a kialakult helyzet és a keletkező tömeges munkanélküliség következtében. És bizony a nép javarészének nem volt pénze a hirtelen betörő márkás melegítők, ruhadarabok árát megfizetni. Jóllehet a susogós melegítőket a 80-as évek lengyel piaca óta meg lehetett vásárolni, de az akkorra már küllemre, és sokszor „állagra” is meglehetősen gagyiként hatott, pláne ha Törökországból került az áru. És ekkor jött a tömeges kínai bevándorlás, akiknek a magyar föld, a saját népköztársaságuk után maga volt a Kánaán. És bizony hozták az áruikat. A színekben, anyagban már valamelyest a márkás termékekhez jobban passzoló, ám nevükben egy picit elváltoztatott, rettenetesen nevetséges, és silány minőségű, de ezzel egyenes arányban álló végtelenül olcsó áru termékek elárasztották valóban az országot. Sorra nyíltak a kínai üzletek, és a vékonypénzű magyar szó szerint rákényszerült, hogy megvegye ezeket, hiszen a Nike, Adidas jórészt megfizethetetlen volt az elszegényedő nép számára. Sokan, hónapokig spóroltak a semmiből is, hogy akár egy márkásabb pulóvert meg tudjanak venni. A 90-es évek szegényebb iskolásának bizony a cikizés időszaka volt ez, amikor bement az iskolába Adiads, vagy Adios pulóverben. A szülő, bár kezdetben örült, hogy olcsón vesz ruhát, kést, bármilyen műanyag játékot, hamar rájött mennyire silány minőségű, hamar tönkremenő cuccok voltak ezek, ismét megemlítve a röhejesen gagyi neveket, a hamisítás arcpirító bizonyítékait. És valljuk be, ez szörnyen nevetséges, lesajnálható, és ténylegesen megvetendő. Ennek hatására alakult ki az „olcsó, gagyi kínai bóvli” kifejezés, ami szinte szállóigévé vált szóösszetétel, és a hamisítvány szó a kínai szinonimája lett.
Ezek pedig tények.
Ez valóban xenofóbia lenne?
Hiszen szó sincs itt idegengyűlöletről. Csupán egyfajta komplex perszonalizációról, amire mondhatjuk, hogy definíció szerint kimeríti az ellenségkép fogalmát, csak ez eléggé demagóg állítás. Hiszen ebben lélektanilag benne van a „kevés a pénzem” düh, benne van a megvett termék silány minősége okozta bosszankodás, például, mikor az új pulcsi két nap után elszakad, benne van gagyi név okozta megvetés és nevetség, továbbá az emiatt való gúnyos megjegyzések is. Mindez személyesedett meg a „gagyi, olcsó, kínai bóvli” kifejezésben, és most a koronavírus kapcsán, ha ezek az indulatok is előkerülnek, sokan szinte kárörvendve xenofóbiát kiáltanak, holott láthatóan a legkevesebb köze van a vegytiszta idegentől, ismeretlentől való félelemnek. Sokan hangoztatják ellenérvként, hogy senki sem kényszerített arra, hogy bemenj a kínai boltba vásárolni. Igen, ez valóban igaz, de ez nem több egy jól elhelyezett „minek ment oda” érvnél, továbbá, ha valamiért pénzt adott az ember, nehogy már kizárólag az ő hibája legyen, ha a termék hamar tönkremegy a silány minőség következtében.
Jóllehet mondhatjuk azt is erre, hogy felül kell értékelni a hozzáállásunkat a kínai termékekhez, ugyanis, amióta minden márka Kínába telepítette a gyártósorokat, a kínai bóvli is látványosan felzárkózott a márkák minőségéhez, és az áruk is több terméknek. Manapság már mindenki vásárol a kínai webáruházakban gyakorlatilag még fillérekért nem is olyan rossz minőséget. Ennél fogva a „gagyi, olcsó, kínai bóvli” kifejezés valóban kezd idejétmúlttá lenni. De a koronavírus egyfajta plusz szelepként szolgál, amivel kiengedi az emberi psziché azt az utálatot is, ami felgyűlt az elmúlt harminc év alatt, ami valóban nem helyes, és csak oktalan gyűlöletet szül.
De ha rögtön elkezdünk címkéket ragasztgatni a folyamat megértése nélkül, azzal csak elmérgesítjük a helyzetet, mint annyi más kérdésben, ebben az országban.
Több megértést, és kevesebb indulatot kívánok!
További cikkek
