Levegőt

Levegőt!

Az éjjel, éjfél körül az ágyamban forgolódtam. - Nem tudtam aludni. Azon gondolkodtam, hogy egy holnapi találkozóra, hogy lehetne a legideálisabban odaérkezni. Én ugyanis az idő rabja vagyok – nem szeretek késni, sőt: még épp időben sem odaérni, hanem szigorúan a találkozó előtt fél órával.
Miután végigszámoltam magamban a szükséges időt: A találkozás szakszerű lefolyásán kezdtem el gondolkodni. - Azon, hogy mit mondok majd, s erre mi lesz a felelet. (Csak mellékesen megjegyezve: ezt más is csinálja? S másnak ugyan úgy nem válik be, mint nálam?)
Már épp azt gondoltam rám törhet vasfogával az álom. Egy pillanat s már saját gondolataim delíriumában fekszem ellágyulva, ködlő valóságtudattal.
De hirtelen megálltam. Fellázadtam szervezetem működése ellen. - Az ágyból gyorsan felálltam. Kimentem a teraszra, s körülnéztem az éjben. Micsoda nyugalom, milyen hűs, néma üresség!…
 
Ha nem adná át százezer-ős tapasztalatát nekünk, talán nem mennénk el közönyösen a világ csodái előtt. S most nem az óriási hegyekről; több száz éves fákról; makrokozmoszok, s mikrokozmoszok világáról beszélek, hanem egy egészen szokványos folyamatról: Az éjszakáról. - A csendről, az ürességről.
A mai világunkat az Idő határozza meg. Percre pontosan osztjuk be egész napunkat. A naptárban előre bejegyzünk mindent. Óra csörög, amikor ennünk kell, amikor innunk; óra csörög tanulás előtt és után; óra csörög – mindig.
Nappal dolgozunk, éjjel alszunk. (Vagy nappal alszunk és éjjel dolgozunk.) - Ki hogy, mindegy. De tegyük csak fel a kérdést: amikor azt hisszük, hogy ébren vagyunk – ez valóban így van, vagy csak az éberség illúziójába ringat minket az óránk ketyegése?
Új világunkban Freud volt az első, aki álmainknak fontosságát felismerte. - Szerinte álmainkat tudatalattink nem is olyan tudatlanul teremti meg: célja van. Az elfojtott érzelmek tükreként állnak előttünk álmaink. Az éjjel nyugalmában mint diétáját megszegő fogyókúrázó nézünk bele e tükörbe, s szemrehányásokkal teli szavakat mormolunk magunk elé: „Ma sem szóltam hozzá.” „Ma sem pihentem.” „Ma sem kedveskedtem neki.” „Ma sem éltem!”
Mert nem élünk. A mai okosórák mérik pulzusunkat, a jövő talán azt is megoldja, hogy agyunk energiaszintjét is nyomon követhessük. Egyet azonban a legbutább karóra is mindig képes lesz megcsinálni: Rácsatlakozik az ember gondolataira, s mint valamilyen drog, megváltoztatja jellemét: S teremt az ő hasonlatosságára: szabályosan mozgó, szabályt követő, ember-méretű órákat.
 
Beszélhetünk még sokáig, de mint tudjuk: nem érünk rá mi arra, az idő pénz…
Azért még álljon itt egy József Attila idézet:

„Az én vezérem bensőmből vezérel!
Emberek, nem vadak -
elmék vagyunk! Szívünk, míg vágyat érlel,
nem kartoték-adat.
Jöjj el szabadság! Te szülj nekem rendet,
jó szóval oktasd, játszani is engedd
szép, komoly fiadat!”