Merjünk váltani!

Merjünk váltani!

Munkakeresés, és állásinterjúk világa nem áll távol tőlem. Ha nem is hangzik túl jól, de az átlagnál több munkahelyem volt eddig, és ezzel együtt több interjú is van már a hátam mögött. Sajnos (vagy nem sajnos) ebben már középhaladó szinten vagyok. Szóval e téren elég naprakésznek gondolom magam, mégsem tudom, mikor változott meg az életnek ezen területe.

Egy kedves ismerősöm állást keres. Amit legutóbb mesélt, azon ledöbbentem, tehát úgy gondoltam -figyelem felhívás címszó alatt- mesélnék részletesebben erről. A szokásos metódus (álláshirdetés megtalálása, önéletrajz küldése, telefonos egyeztetés, majd személyes interjú) utolsó etapjáról van szó. Rugalmas munkavégzés középvezetői szinten, ez az alap információ az interjú elején. Mivel nőismerősömről van szó, a beszélgetés fele ezek után nem a szakmai kompetenciákról, vagy esetleg tapasztalatokról szólt, hanem arról, hogy mikorra tervezi a családalapítást. Vele szemben ülő munkaadó nem értette, hogyan tudna az interjú alanya úgy elhivatott lenni a cég irányába, hogy közben -harmincas nő lévén- ketyeg a biológiai órája? Önéletrajzából az életkora világosan kiderült, nem volt ez meglepetés, hogy nem egy pályakezdő fiatallal fognak találkozni. Esélyt és lehetőséget nyújtottak neki egy bemutatkozásra, végül viszont pont a fentebb említett ok miatt zárták ki a jelöltek közül. Nem az elutasítás ténye volt az, ami kellemetlen ebben a történetben, hanem a munkaerő-piacon mostanában megjelenő diszkrimináció és sztereotípia. Bizonyos kor után már nem kezdhetnek az emberek új karriert építeni? Mindenkinek csak egy területhez szabad csak értenie? És a 21. században a nőknek még mindig kizáróan a gyermekvállalás a perspektívája? Vagyis a cégek szívesebben alkalmaznak férfiakat, akiket maximum csak apasági szabadságra kell elküldeni? Amúgy az ismerősömet nem féltem, talpraesett nő, talál magának igazán testhez álló lehetőséget, de ez az esete elgondolkodtatott, hogy kicsit jobban beleássam magam az álláskeresés „pszichológiájába”.

Ideális az lenne, hogy a leendő munkaadók a szakmai kompetenciák mellett figyeljék az emberi tulajdonságokat, és az interjú alatt tanúsított hozzáállást is. Lehet valaki magabiztosan is teljesen alkalmatlan, de előfordulhat, hogy megfelelő ember első percekben annyira rágörcsöl a sikerre, hogy nem tudja hitelesen képviselni az értékeit. Szóval nem feltétlen kell kétségbe esnie annak, aki kicsit „stresszelősebb” alkat. Ettől még megkaphatja álmai állását. Ha a HR-munkatárs az önéletrajz, és esetleg a motivációs levele alapján első blikkre megfelelőnek gondolta a pozícióra, akkor érdemes az álláskereső személyből az interjú alatt a legjobbat kihozni. Ismerek olyat is, aki elment egy állásinterjúra, és pár héttel később ugyanannál a cégnél egy másik részlegen megüresedett helyet nyerte el. Tudniillik a személyes találkozás alkalmával derült ki, hogy az a terület sokkalta jobban megfelelne neki, és ezt felismerve egy újabb ajánlatot tettek a jelöltnek. Szóval a toborzási szakembereknek komoly felelőssége van abban, hogy meglátja-e a felszín alatt megbújó értékeket. Ebben rejlik a HR lényege.

Számomra még nem világos, hogy az álláskeresők fele miért éri be egy „elég jó” munkával. Az emberek még nem ismerték fel, hogy nem lehetnek önazonosak, ha sokkal alacsonyabb rezgésszintű emberekkel és napi feladatokkal veszik körül magukat. Vagyis nem tudnak jól teljesíteni, ha nincsenek motiválva. Ha belegondolunk, hogy életünk nagy részét a munkahelyünkön töltjük, nem is lehet olyan csábító a gondolat, hogy valami olyannal érjük be, ami csak közepesen kielégítő. Pedig lehetőség akad itthon is, nem kellene külföldre menni dolgozni. A KSH adatai alapján komoly munkaerőhiány van az országban. A jelenség minden szférában jelen van, de kiemelten az építőipar, az információ-kommunikáció vagy a vendéglátás területén hiányoznak a munkavállalók. A logikus ezek után az lenne, hogy a szakmai szempontokat előtérbe helyezve választanak a cégek munkaerőt. Ehelyett most ott tartunk, hogy akad még olyan cég az országban, ahol - ahogy az elején is indítottam - a berögzült szokások miatt inkább a tapasztalatlan, ám de korban megfelelő személyeket foglalkoztatják. Vagy épp abszolút elzárkóznak egy női vezetőtől. Kizárják a potenciális jelölteket, csak azért, mert évek múlva nem akarják GYES-en látni a dolgozójukat. Ettől a gondolkodástól viszont az egész álláskeresés hiteltelen lett számomra, és sajnos kezd kicsit egy bohózatra hasonlítani. Nem csodálom, hogy az emberek nagy többsége nem akar váltani, inkább belesüpped a demotiváltságba. Véleményem szerint sokkalta több kiegyensúlyozott ember lenne az országban, ha a cégek toborzási szakemberei az embert néznék az interjún, nem csak a számadatokat. Szóval merjünk váltani, ne higgyük el, hogy alkalmatlanok vagyunk csak azért, mert egy HR-es egyszer ezt mondta. Tényleg úgy gondolom, hogy mindenki (kortól, és nemtől) függetlenül meg tudja valósítani önmagát, ha valóban ezt szeretné.