Nem találom a kulcsom

Idegen helyre jöttem. Egykor volt ide kulcsom.

Nem találom. Nem találom a kulcsom. Ezért vándoroltam. Ezért nem voltam soha sehol, amikor kerestél. 

Nem értek el. Senki nem ért el. Nem tudom hol vagyok. Ne küldj el, ha kijössz. Kétségbeesek, s nézek fel. Magasra. Várom az esőt, hogy elmoshassa a könnyeim. 

Összesem. Reszketek. Már nem emlékszem, hogy nézett ki az a kulcstartóm. Üres...üres az a zsebem, ahol tartottam. Rendben. Felállok és elmegyek. Nincs mit mondanom.

Pedig ahogy sétáltam erre nagy léptekkel nem tűnt idegennek a táj.

A fények sem. Habár szorított valami. Nem szereltem le a bilincset a kezemről. Efelejtettem...

olyan szétszórt vagyok...

Csak a láncot szakítottam el, amikor elszöktem...

olyan szétszórt vagyok...

Nem tudom, hogy keresnek-e azóta. Félek, hogy otthagytam a kulcsom. Vagy, hogy elhagytam valahol...

kérlek ne küldj el, ha itt megtalálsz véletlen.

Egy perc. Annyit várok. Kijössz-e?

Állok. Némán. Reszket a kezem. Szorít a gyomrom. Mintha csak lenyeltem volna a láncokat.

Számat összeszorítom, túl gyorsan lélegzem...félek! "Kérlek nyisd ki, kérlek nyisd ki, hadd lássam, hogy felkapcsolódik 

a fény bent, hadd halljak zajt, kérlek nyisd ki". 

Így álltam némán. Összeszorítottam a szám. 

Rendben. Felálltam. Indulok. Nincs mit mondanom.