Most robotvirágok nőnek.
Bárcsak meghallgattál volna.
Robotvilágból.
Az itthagyott űrhajó darabjaiból
Robotvirágok nőnek.
Megszólítom, nem válaszol. Nem hervad el, nem kéri, hogy locsold, nem nyílik újra, nem vár senkire.
Csak áll és néz rám némán. Nem pislog.
Megérintem, hideg. Elmegyek jobbra, s ugyanarra néz. Elmegyek balra, ugyanoda néz. Mellé állok, hogy lássam én is, miért nem szól hozzám.
De nem látok. Előtte csak a sík. Nem látok hegyet. Nincs egy tábla irányadón, csak a hosszú út, mely előre néz, komoran a távolba vész.
Nem is sír. Csak bámul előre. Megijeszt. Robotvirág.
Megsimítom arcát. Nem mozdul.
...nem is néz rám!
Nem is tudom ez melyik bolygó, levegőt! Mi az, hogy itt nem kérnek vizet a virágok?!
Mi az, hogy itt nem mozdul semmi...?
Még a gondolatom is csak áll.
Látom messze, ott van az én bolygóm.
Elhagytam az űrhajóm.
Itt képes megenni azt a föld.
Robotvirágok nőnek.
További cikkek
