Évekkel ezelőtt történt, körülbelül négy éve, két barátnő közt, szingliként kipróbáltam, milyen is az interneten való ismerkedés. Sosem volt bizodalmam ezekben, mindig az élet hozott ajándékot. Ezúttal onnan is kaptam, de ezt az ajándékot nem tettem zsebre, életem végéig emlegetni fogom, az hétszentség.
Elkezdtem levelezni egy nővel. Nagyon sok közös témánk volt, zenében különösen. Ő énekelt, küldött felvételeket, ráadásul nem is rossz hangon, habár a hangszín érettsége kissé sántított, de sebaj, láttunk már ebben csodát. Zenészként ezek a dolgok feltűnnek az embernek, de ugyanakkor sokszor tapasztal az ember hihetetlen képességeket is ebben a szakmában. Így ez elaltatta a gyanúmat. Továbbá imponált, hogy egyet értett a mulatóssal szembeni könyörtelen harccal is. Ezzel bizony végre egy kultúrharcos-társat is megláttam benne.
A hölgyemény egészen kifinomultan, meggyőzően adta a nőt gondolkodásban, beszédstílusban is, szófordulatokban. Tényleg adta a lányt, aki csábításra várt. Áradt a szavaiból a melegség, az energia, a huncutság, minden olyasmi, ami sokkal hatékonyabb afrodiziákum a miniszoknyánál, legalábbis nálam. Imádom, ha egy nőből sugárzik az energia.
Mindez eddig kissé túl szép volt, hogy igaz legyen, de ugye, nem lehet örökké gyanakodni, különben örökre falak közé zárjuk magunkat.
Képek is voltak róla, nagyon csinos leányzónak tűnt, bár kicsit elmosódott képek voltak. Talán, hogy ne lehessen felismerni, ki is ő. Itt már kapcsolt az óvatosságjelzőm, de nagy ívben, fölényesen tojtam rá, mert én most bátor vagyok és rocker, és kemény, és nem félek semmitől. Fölényesen félresöpörtem az aggályaim.
Megbeszéltünk egy találkozót, itt rögtön az első külvárosi faluban. Egy bizonyos, meglehetősen ismert buszmegállóban, ahol majd terv szerint találkozunk, és keresünk egy vendéglátó- ipari egységet, ami „cocialistául” kocsmát takar. Megjelentem a megadott időben, már sötét volt, a hölgy sehol. Húsz perc várakozás után az utca túloldalán, a túlsó buszmegállón messze túl, az egyik panelház mellett meglátok az odavetülő lámpafénynél egy tényleg nőiesen járó hosszú hajú, női alakot. Egy sétáló csinibaba sziluettjét. Szinte már vigyorogtam a felületes szerencsémnek, de ahogy közeledett, és a sziluett elkezdte magára ölteni a harmadik dimenziót, különös, szorongó félelem indult el bennem. Amikor pedig odaért hozzám egészen közel, és a „nő” szabályosan fölém magasodott az utca közepén, ez a félelem pánikká fejlődött, lefagyott a mosoly az arcomról, mikor megláttam az arcát...
A következő párbeszéd játszódott le körülbelül.
Ő lehetetlenül mély hangon megszólal: Sziaaa!- hiszen nem is nő!!!
Én sokkot kapva: Szia, szóval te akkor... ezért voltál ilyen titokzatos- alig tudtam beszélni a sokktól.
Ő: Ez volt a titkom- szinte visszhangzott az alt-bariton összetétel a néptelen, csendes, lámpafényes utcán, mint egy horrorfilmben.
Én: Jesszusom úristen, ne haragudj, nekem ez nem megy, nem tudom....- pánikolva szaggatottan beszéltem, már elkezdtem hátrálni.
Ő: Te ne haragudj, szólnom kellett volna, nemtudtam.
Én: Semmi baj, semmi baj, semmi baj- hadartam- bocsáss meg, nem megy...
Már a végét elharapva tág pupillákkal teljes erőből futni kezdtem, és valami égi áldás pont odatett egy buszt a mögöttem lévő megállóba, ami bevitt haza, olyan sebességgel futottam föl, hogy majdnem lefejeltem a sofőrt.
Egy transzexuális nő, férfi testben, női ruhában volt.
A buszon is végig pánikban voltam. A többi utas azt hihette volna, mentőt kell hívni, annyira szaporán lélegeztem, és remegtem a félelemtől.
Hazaértem, egy kicsit már nyugodtabb voltam, de elcsigázott. Inni akartam. Vodka volt otthon, négy pohárral szinte egymás után lehúztam, de utána is órákig remegtem a sokktól.
Utólag jót nevetek rajta, de higgyétek el, nem volt vicces. Az embernek ilyenkor minden átfut az agyán, mint legrosszabb lehetőség. Megértem őt, mert biztosan nagyon nehéz neki társat találni, a maga sorsával, és a magát körülvevő születéssel kapott halmazzal. De az átverés az átverés. És ezt nem kell elfogadni, semmilyen módon. Sajnálom az őt ért reakciómat, hazaérve láttam is, hogy azonnal tiltott, de számolnia kellett ezzel. Nem igazán lelkesedek az ő világáért, de sohasem mondanék rá rosszat, csak azért mert így született. Az elfogadás pedig nem kötelező szimpátia.
Hogy meglegyenek a történetnek az utórengései: itt többen élnek transzneműek, akik vélhetően ismerik egymást, és biztos megvan ennek a maga fóruma is, ugyanis a hab a tortán az, hogy azóta mindannyian rám köszönnek az utcán azóta. Olyankor megint megugrok, és megijedek kicsit. De kezdem megszokni. Ma már tudok nevetni rajta.
„Gondolj apádra, ha rákerülsz a lapátra…” (Hofi)
További cikkek
