A kelta zene IV.

Dudák.

Külön fejezetet érdemelnek a fúvósok egyik sajátos csoportjának elemei a kelta zenében, ezek lesznek a dudák, illetve dudafélék. Ebben a kérdésben már véglegesen elszakadunk a vaskori kelták világától, és egészen az újkori, illetve modern idők kelta zenéjét vetjük vizsgálat alá. Elszakadva az egyes dudatípusoktól, a kelta törzsek a brit szigeteken találkozhattak ezzel a hangszerrel a római hadsereg által, ugyanis ott már feltételezhetően létezett katonai célra használt duda. Persze ha az észak-ír ismerősömet kérdeznénk meg hogyan lett a duda, dühösen az asztalra vágná a söröskorsót, és kinyilatkoztatná: hogy márpedig a dudát a kelták találták fel. Csakhogy maga az első duda, amiről tudunk, az bizony görög, a kettőssípból az aulosból fejlődött ki az askaulos. Azt pedig hogy a következő dudatípusok hogyan, és miként kapcsolódnak ezekhez, nem tudjuk, mivel itt nagyon hosszú időt átívelő fejlődésről beszélünk, csaknem kétezer évről, és rengeteg az információs luk, a lelet pedig még kevesebb. Az bizonyos, hogy mára a duda elengedhetetlen része a kelta zenének, és az egyes típusok között vannak hasonlóságok, méghozzá párhuzamosan a zenével, így néha a laikus számára az egész zenét a hangszerrel együtt is könnyű eltéveszteni, hogy amit hall az ír, skót, walesi…stb. A listát a leghíresebb kelta hangszerrel kezdjük:

1.Skót duda. Gyakorlatilag olyan jelképe Skóciának, mint a kelta hárfa Írországnak. Hosszú fejlődési szakaszokban, valószínűleg a késő középkorban kezdhetett önállósodni a kialakulása a középkori dudából leszakadva. Kezdetekben is használták katonai, illetve szórakoztatási célra. A 15. században még csak egy basszussípja lehetett. A 18. század óta máig a jellegzetesen erős kíséretét a dallamsíp alaphangjától két oktávval lejjebb hangolt basszussíp, illetve a két egy oktávval lejjebb hangolt tenorsíp, ami eltéveszthetetlen küllemet ad neki. A skót duda tulajdonképpen félrefordítás, mivel angolul great highland bagpipe a neve, azaz nagy felföldi duda, és nemcsak skót felföldön használatos, hanem az ír szigeten is.

2.Skót kisduda. Többféle külleme van, a régebbi változatok teljesen úgy néznek ki, mint a nagy testvér, a skótduda, kísérete is azonos, a modernebbek kialakítása ergonomikusan üléshez vannak kialakítva, némelyek fújtatóval ellátva, hogy az énekléstől ne vonja el a szájat a hangszer fújása. Halkabb, és hangerőben is kisebb szobai használatra is alkalmas duda, amely amellett, hogy önálló hangszer, a skót dudára való dallamgyakorlásra is kiválóan alkalmas. Mostani formája a 18. századra fejlődött ki. A hangja pedig a mélyebb kiképzésű nádnak köszönhetően néha kezdetleges számítógépes játékok hangjára hasonlít, de helyesen beállítva nagyon szép természetesen. Játékstílusa, fogástáblája, teljesen a skót dudával azonos.

3. Zetlandi duda. Létezik egy többé-kevésbé valós alapokon nyugvó duda rekonstrukció, amit a Shetland szigeteken használtak, és a vikingeknek tulajdonítanak, de ez utóbbi információ biztosan nem igaz, már a hangszert magát tekintve. 

4.Border pipes. Mint a neve is mutatja, valamiféle határra utal, ez több szempontból is érdekes: hangszerként tekintve a skót kisduda külleme, hangerőben és hangzásban pedig a skótduda. Továbbá a használati területe miatt is lehet utalni a határra, ugyanis a skót alföldön használták, egészen az észak-angliai területekig.

5. Észak-Umbriai kisduda (Northumbrian smallpipe) Hasonló felépítésű, mint a skót kisduda, de a kísérete lágyabb, és több kísérősípból áll. A dallamsíp hangszíne meg egészen finom, kicsit harmonika hangszínű, nagyon kellemes hangú hangszer. Ennek a hangszernek a különböző változatai Anglia területén is használatosak voltak (English bagpipes).

6. Walesi duda. Kifejezetten historikus duda, egy pibgorn nevű hangszeren alapul, ami szarvban végződő síp tulajdonképpen, a duda neve is pigbau Cyrn walesi nyelven. Vélhetően ezt a kezdeti hangszert őrizte meg az ír néphagyomány is hornpipe néven, egy tánc neve is utal erre.

7. Cornwalli duda. Egy dupla csöves dallamsípú duda, aminek az eredetét megint nem nagyon tudjuk, historikus hangszer, leginkább a zampognára hasonlít, ezek az utóbbi dudák is a középkor folyamán keletkezhettek, és valószínűleg ahány készítő, annyiféleképpen volt csinálva.

8. Az ír duda, vagy Uileann pipe. A 18. századra fejlődött ki, kifejezetten a hárfát és a hegedűt hívatott helyettesíteni, az egyetlen dudafajta, amelynek a hangterjedelme meghaladja a két oktávot. Az ír zene megkerülhetetlen hangszere, sokoldalú kísérete billentyűkkel lehetőséget biztosít hármas hangzatok képzésére, csakis fújtatós, hogy énekelni lehessen mellette, alkalmas staccato játékra, a leguniverzálisabb duda fajta a bolygón. Jellegzetesen síró kissé hegedűs hangja van, és mindenre alkalmas a kelta zenén belül.

9. A nagy ír harciduda (Great Irish Warpipes). Lényegében a nagy felfőldi duda, avagy a skótduda közvetlen elődje. Az ír hadseregben az 1960-as évekig használták, amíg a skótdudát végleg nem rendszeresítették.

Ezeken kívül tudunk még néhány historikus hangszerről: A Yorkshirei, a Lincolshirei, és a Lancashirei duda, ezeket a középkori zenében használhatták, léteznek hozzájuk rekonstrukciók, de a kelta zene szempontjából nem túl relevánsak, ezért most ezeket nem részletezzük. Továbbá nem térünk ki, a Brian Boru bagpipe nevű összvér dudára, ami egy áthangolt, billentyűs skótduda, és 20. szézadi találmány. Akit érdekel, bíztatok, hogy nézzen utána, mert nagyon érdekes téma a historikus hangszer is. A következő részre pedig megpróbáljuk megfejteni a titkát a tengerészdaloknak.