A jó illatba... és különböző felszaglálási területei
Mániákus parfümgyűjtő vagyok és rendszerint hónap elején veszek is egy-egy üveggel – nem mintha a pénztárcám megengedné, sokkal inkább én engedem meg, mivel életem párja nem ajándékoz meg – tekintettel arra, hogy jelenleg nincs.
Épp ezért döntöttem úgy, hogy a Carrie Bradshaw által előszeretettel halmozott cipők helyett parfümöket vásárolok. De ahogy a sportcipőt nem húzzuk fel egy üzleti tárgyalásra, vagy a tervezői cipőt a játszótérre, úgy a parfümöknek is megvan a maga ideje és helye. Az már kényesebb kérdés, hogy a cipőknél forma alapján következtethetünk a funkcionalitásra, de a pompás üvegcsék igen megtévesztőek. Sem a szín, sem a forma, de még a tervező sem ad igazán útmutatást. Saját orrunk vezet minket.
Íme néhány általam használt illat, amiknek rendeltetésük van. Figyelem! A következő írás erősen szubjektív!!!
1. Marc Jacobs – Daisy Dream
Erre a parfümre tavaly júliusban akadtam rá. Az üzletben a csuklómra fújtam párat és egész nap éreztem az édes illatot. Mikor megvettem 50%-al leárazták és lecsaptam rá. Sajnos nem nyári illat, hiába használtam száraz, átlag 35 Celsius fokos augusztusi melegben. Télen viszont olyan, mint az édes, fehér kókuszreszelékbe forgatott Rafaello. Aki szereti az édes, kissé kesernyés illatokat és szeret bátran kísérletezni, annak kitűnő választás.
Én hétköznap viselem, nem tudnám elképzelni elegánsabb környezetben. Sajnos ahhoz számomra nem elég „úri”.
2. Yves Saint Laurent – Black Opium
Az YSL illatokért már ezelőtt is rajongtam, mivel a Cinéma nevezetű parfümöt birtokoltam korábban és szerelem volt első szaglásra. Nos, úgy gondoltam némi próbafújás után, hogy az Opium újragondolt változata lesz a pálmalevél hordozója és ez így is lett. Az illata édes, számomra nem cukorkás, mégis sejtelmes finom illat. Alig fél év kellett és az első üveg alján csupán néhány csepp virít mutatóban és megnyugtat, hogy még van belőle. Testápolót is vettem hozzá 200 ml kiszerelésben. A kettő együtt kész illatbombaként hat, amely még napok múlva is érződik a sálaimon. Igazi téli illat.
3. Dolce and Gabbana – The One
Első szaglásra émelyítően cukros hatást ad ki, de pár perc elteltével ez enyhül és olyanná válik, mint a méz, kevés vanília illattal, de nem túl édes. Szintén téli tünemény, 1-2 fújás elég belőle és egész nap érezni lehet. Ez a parfüm az álmodozásról szól, azokról a pillanatokról, mikor szerelmesek leszünk. Legalábbis azt mesélték....
4. Guess – Seductive
Rendkívül kemény illat. Nem cukros-habos sütemény tetejére való marcipán, hanem az erős, edzett, karakteres megjelenésű, határozott nő illata, aki bármely iroda pletykapetárdáinak füstjében is megállja a helyét. Az üvege nem lekerekített, nőies vonalakkal apelláló alkotás, hanem egy szögletes üvegbe zárt aranysárga folyadék, tele csábítással. Csak erős idegzetűeknek ajánlott!!!
5. Thierry Mugler - Innocent
Ez a parfüm a nevével ellentétben nem az ártatlanságot jelöli. Vagyis de, igen. Csak amolyan női értelmezésben. Ugyanis ez az illat nem tinédzsereknek való és nem is a 30-as korosztálynak. Ez a gyöngyszem azon kevesek egyike, akikhez meg kell érni. Ahogy a Harry Potterben a pálca választja a varázslót, úgy itt is a parfüm választja a korosztályt. Szerintem ez véletlenül alakult ki, hiszen az üzleti életnek – kevés kivételtől eltekintve- mindig a fiatalok voltak leginkább a célközönsége. Az viszont tény, hogy az 50-es éveikben járó hölgyek bőrén sokkal jobban pompázik ez a csoda. Bár én is megvásároltam, és néha-néha fújok belőle különlegesebb alkalmakra, ehhez bizony éretté kell válni, amit nemcsak a kor, hanem a viselkedés is megkíván. Ugyanis ezt az illatot VISELNI kell. Bulizni nem való, viszont egy romantikus vacsorához a kedvesünkkel egy elegáns étteremben kitűnő választás.
A képek a cikk írójának tulajdonában állnak.