"Minden reggel apránként fel kell falnia Párizst. Lenyeli az Eiffel-tornyot, egyik csavart a másik után. Minden emeletével és éttermével egyetemben. Egy háromszázhuszonnégy méternyi felhőt."
Romain Puértolas már korábban belopta magát a szívembe A fakír, aki egy IKEA szekrényben ragadt című regényével, amiről itt írtam, melyben már akkor is megmutatkozott a szerző sajátos humora, mesevilágban szőtt történeteinek nagyon is mély mondanivalója. Rögtön lecsaptam a könyvre, ami - szintén már-már védjegye - ezúttal is elég különös, de nem figyelmen kívül hagyható címet kapott.
Főszereplőnk, Providence Dupois, a hat lábujjal született levélkézbesítő Marokkóba készül, hogy örökbefogadott lányát, Zaharát hazahozza a kórházból, és Párizsban éljenek. A kislány cisztás fibrózisban szenved, születése óta kórházban él, gyakorlatilag az internet az egyetlen kapcsolata a külvilággal, és a mamáján kívül a legnagyobb vágya, hogy egy napon űrcukrász lehessen. A betegsége borzalmasan legyengíti, egyetlen gyógymód a transzplantáció lenne, de ahhoz bizony valakinek meg kell halnia. Párizsban káosz uralkodik:egy Izlandról szálló hamufelhő miatt egyetlen repülő sem szállhat fel, tömegével késnek, vagy el sem indulnak a járatok. Providence-nek viszont minden körülmények között el kell jutnia a kislányhoz, így nincs más hátra, neki magának kell megtanulnia repülni...
Innentől kezdődnek a varázslatos kalandok a kínai kalózon át, Hüe mesteren keresztül a Versailles-ban állomásozó szerzetesekig, akiknél maga a híres Csak Borisz - aki egész véletlenül éppen olyan, mint Chuck Norris :) - veszi kezelésbe hősnőnket, hogy mihamarabb elsajátíthassa a repülés fortélyait. Veszélyektől sem mentes útja során találkozik a barbár berberekkel, személyesen Barack Obamával, aki csodálatát fejezi ki elszántsága miatt, miközben az idő egyre csak fogy, a felhő Zahara tüdejében pedig percről percre hatalmasabb lesz..
Nagyjából az utolsó 10 oldalig azt mondanám, hogy esti mesének is szívből ajánlom, mert egy igazi mesevilágba csöppenünk:egy kicsit Alice Csodaországa, egy kicsit Nanny McPhee, egy kicsit Mary Poppins, igazi csemege gyerekeknek és gyermeklelkű felnőtteknek. De nem feledteti el velünk azt sem, hogy a mesék világán túl az élet néha nagyon fekete tud lenni, és jön egy fordulat, ami engem eléggé mellbe vágott, ezért gyerekek kezébe semmi esetre sem adnám.
A karakterek egyébként mind nagyon szerethetők, a történet talán nem annyira izgalmas, mint az indiai fakíré, sőt, annál jóval meseszerűbb, de nagyon szép példája a kitartásnak, annak, hogy sosem szabad elveszíteni a hitünket a mesében, a varázslatban, a csodában, és a feltétel nélküli szeretet erejében.
További cikkek
